Ukrán válság

2024.07.05. 11:30

Orbán Viktor a békéről tárgyal az orosz elnökkel Moszkvában (videó)

Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök – írja az MTI.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog tárgyalásuk előtt Moszkvában 2024. július 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A magyar miniszterelnök a tárgyalás előtt, a sajtó jelenlétében mondott köszöntőjében emlékeztetett, hogy 2009 óta ez a tizennegyedik kétoldalú találkozójuk az orosz elnökkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez most különlegesebb, mint a korábbiak.

Azt is felidézte, hogy legutóbb 2022 februárjában járt Moszkvában, még a háború előtt.

Orbán Viktor elmondta, hogy július elsejével Magyarország adja az Európai Unió Tanácsának soros  elnökségét.

A kormányfő megköszönte az orosz elnöknek, hogy „ilyen nehéz körülmények között” is fogadja. Hangsúlyozta: „lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni”.

A magyar kormányfő jelezte: ezt a helyzetet szerette volna fölhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjon szót váltani az orosz elnökkel és néhány olyan kérdésben, ami fontos Európának, szeretné megismerni az állápontját.

Remélem, hogy lehetőségünk lesz eszmecserét folytatni a kétoldalú kapcsolatokról ebben a nehéz helyzetben. És persze beszélni a legnagyobb európai válság, vagyis az ukrajnai alakulásának kilátásairól

– mondta az orosz államfő az találkozóról az orosz Rosszija 1 televízió élő közvetítésében.

„Természetesen kész vagyok megvitatni a részleteket önnel ezzel a kérdéssel kapcsolatban és arra számítok, hogy ön is ismerteti velem az ön, az európai partnerek álláspontját” – tette hozzá.

Arra is kitért: ami az orosz–magyar kétoldalú kapcsolatokat érinti, sajnos nagy, 35 százalékos csökkenés tapasztalható az áruforgalom terén. Összességében van min dolgoznunk és megvalósítjuk a projekteket – tette hozzá Vlagyimir Putyin.

A találkozón jelen van Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője is.

A találkozóról a miniszterelnök egy videót is közzé tett közösségi oldalán:

Orbán Viktor Moszkvába érkezett

Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.

A kormányfő Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével találkozik – olvasható a közleményben.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Orbán Viktor a békemissziója részeként a napokban Kijevbe is ellátogatott, hogy az orosz–ukrán háborút lezáró békéről tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A magyar kormányfő Ukrajnában hangsúlyozta

az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot.

ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal Moszkvában 2024. július 5-én
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher / Forrás: MTI

Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.

A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani, és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl

 – fogalmazott.

A moszkvai delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki közösségi oldalán képgalériát is közölt az érkezésről:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában