Amerikai polip

2023.10.03. 07:17

Magyarország szuverenitását példátlan módon sérthették az utóbbi években

A Magyar Nemzet tényfeltáró cikksorozatában tett megállapításokból kiderül, hogy a valóságban az eddig elképzeltnél sokkal szerteágazóbb és szervezettebb az a hálózat, amit az „amerikai polipnak” hívnak.

MW

Bajnai Gordon (j) és Karácsony Gergely az Együtt-PM eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A magyar közélet rendszerváltás utáni talán legnagyobb botránya robbant ki tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy az Egyesült Államokból dollármilliókkal finanszírozták a baloldal 2022-es választási kampányát. Ezt követően hatósági vizsgálatok indultak, a magyar titkosszolgálatok is részletes feltáró munkát végeztek, amelyről több részjelentést, majd idén júniusban egy összefoglaló beszámolót is nyilvánosságra hoztak. 

Kiderült, hogy gyakorlatilag 

az amerikai state department, azaz a külügyminisztérium és annak csatolt részei, kiegészülve a CIA-val hosszú évek óta beavatkozik a magyar belpolitikába.

Erről beszélt a közelmúltban ifjabb Robert F. Kennedy demokrata elnökjelölt-aspiráns, valamint Larry C. Johnson egykori CIA-elemző is a nyilvánosság előtt. 

Az is kiderült, hogy a National Endowment for Democracy (NED), amit a CIA hivatalossá tett külföldi megjelenéseként tartanak számon, már a 2014-es választások előtt akciót indított hazánkban, az iránymutatásukkal jött létre Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök Együtt 2014 nevű pártja. 

A cikksorozatban részletesen vázolták az Action for Democracy (A4D) nevű amerikai szervezet felépítését és azt a személyi kört, amelyben amerikai globalista nagyágyúk szerepelnek. Az egyik ilyen név, az egykori európai NATO-főparancsnok, Wesley Clark tábornok.

Az említett A4D gyűjtött össze és közvetített Amerikából a magyarországi baloldalnak hárommilliárd forintot a 2022-es választási kampány idején. A szervezetet Korányi Dávid hozta létre, aki egykor Bajnai Gordon bizalmasként került kapcsolatba az amerikai globalista körökkel és éveken át építette kapcsolatrendszerét a tengerentúlon, majd karácsony Gergely főpolgármester mellett főtanácsadói pozíciót kapott, amit nagyrészt New York-i székhelyén látott el.

A cikksorozatban tett megállapításokból egyértelműen az a kép rajzolódik ki, hogy 

Magyarország szuverenitását a rendszerváltás óta példátlan módon sérthették az utóbbi években. 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában