Egyhangú szavazás

2020.08.22. 21:48

Toroczkai László maradt a Mi Hazánk elnöke

Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek a párt szombati, Budapesten megtartott tisztújító kongresszusán.

A régi-új elnök a tanácskozás szünetében megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a küldöttek megfelelőnek ítélték a párt eddigi politikai irányvonalát. Azt, hogy a Mi Hazánk sem az egyesült balliberális tömbhöz, sem a Fidesz körüli erőközponthoz nem akar tartozni.

Ezekkel szemben, olyan magyar nemzetgazdaságot kívánnak építeni, amiből nem a külföldiek, illetve nem az oligarchák, hanem a magyar nép tud profitálni tette hozzá a politikus.

Elmondta: a küldöttek ugyancsak támogatták, hogy a párt továbbra is határozottan lépjen fel a nemzetközi háttérerők által támogatott erőszakos, deviáns homoszexuális propaganda ellen.

Annál is inkább folytatta , mert mára Magyarországon oda jutott ez a propaganda, hogy közintézmények, polgármesteri hivatalok homlokzatára is kitűzik ennek a sátáni csoportnak a jelképét.

Úgy vélekedett, hogy a Fidesz ahelyett, hogy fellépne a propaganda ellen, álnemzeti pártként a megalkuvást választotta. Ennek nyomán pedig az 50-es éveket idéző vegzatúra érte a szivárványos zászlókat eltávolító Novák Elődöt, a mozgalom alelnökét fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben a párt népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy tilossá váljon a homoszexuális propaganda az oktatási intézményekben. Ugyancsak így tiltanák be az erőszakos csoport jelképének kitűzését a közintézményekre ismertette.

Arról is beszámolt, hogy a kongresszuson megválasztották azt az elnökséget, amely a 2022-es választásokra vezeti a pártot. Újra alelnökké választották Dúró Dórát és Novák Elődöt. Alelnökké választották még a párt miskolci képviselőjét Pakusza Zoltánt, Apáti István országgyűlési képviselőt, és Dócs Dávidot, Cserháthaláp polgármesterét.

Hozzátette, hogy újra a párt elnökhelyettesi tisztségére kívánja jelölni Dúró Dórát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában