Labdarúgás

2 órája

Az ETO csapatkapitánya meglepetést vár a Fradi ellen

Szépe János, az ETO csapatkapitánya örül a győri zöld-fehérek jó sorozatának és bizakodó a Ferencváros elleni hétvégi bajnoki előtt. Szeretnének kellemes meglepetést szerezni az ETO szurkolóinak.

Papp Győző

Szépe János. Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós

Tíz éve találkozott legutóbb Győrben élvonalbeli mérkőzésen az ETO és a Ferencváros. Az ETO a jelenlegi bajnokságban a rendkívül rossz rajt után alaposan összeszedte magát, az utóbbi öt bajnoki meccsén három győzelmet és két döntetlent ért el.

ETO
Az ETO zalaegerszegi kezdőcsapata. Az álló sor jobb szélén Szépe János csapatkapitány.  

Legutóbb az elmúlt hétvégén Zalaegerszegen gyűjtötték be a három pontot, a zalai fővárosban vesztett helyzetből sikerült felállni és nyerni (2-1).

Nem úgy alakult az első félidő, ahogy elterveztük, a szünetben kaptunk is fejmosást az edzőnktől - kezdi Szépe János, a csapat 28 éves kapitánya. - Aztán sikerült rendezni a sorokat és ennek következtében megfordítottuk az eredmény állását.

Az első négy fordulóban négy vereség, az utóbbi ötben viszont veretlenség - így fest eddig az ETO őszi bajnoki mérlege.

Kezdetben voltak gondjaink, majd az átigazolási időszak utolsó napjaiban érkeztek olyan játékosok, akik erősítést jelentenek a számunkra. Kellett idő, amíg sikerült egymást megismerni a pályán, nekik is alkalmazkodni kellett a csapathoz. Játékrendszert váltottunk. a négy védős felállás helyett öt hátvéddel futallozunk, az eddigikből úgy tűnik, ez bevált, biztonságosabb, így jóval eredményesebbek vagyunk, mint korábban

- foglalta össze véleményét a csapat kapitánya.

Vasárnap izgalmas csata várható, hiszen a bajnoki címvédő Ferencváros látogat Győrbe. A kilencedik kerületieknek hét közben a Nice ellen fellépésük lesz az Európa-ligában. de nagyon bő játékoskerettel rendelkeznek, így ebbúl a szempontból nyugodtan várhatják a győri meccset, amelyen várhatóan telt ház lesz. 
A Ferencváros már régen játszott bajnoki mérkőzést Győrött, a környékbeli fradisták is készülnek a találkozóra.

"Izgatottan várjuk mi is a Fradi elleni összecsapást - folytatja Szépe János. - Egyértelműen nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, viszont jó formában van a csapatunk és megpróbálunk kellemes meglepetést szerezni a szurkolóinknak. Remélem, sikerülni is fog."

Az elmúlt szezonban Szépe János az NB II-ben mind a 34 bajnokin kezdő volt, ezeken 5 gólt szerzett. Bár nem ez az első számú feladata, idén még adós a találatokkal.

A góljaim többségét fejjel értem el, talán ez az egyik erősségem - említi befejezésül a győri kapitány. - Való igaz, az ETO színeiben még nem fejeltem gólt az NB I-ben, nagyon örülnék neki, ha vasárnap pont a Ferencváros ellen törne meg ez a sorozatom.

 

ETO NB I-es házi góllövőlista 2024/25


2 gólos: Benbouali
1 gólos: Bitri, Boldor, Bumba, Diarra, Gavric, Krivokapic, Lukic, Stefulj

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában