2024.10.18. 10:20
Csőd – Kollégánk véleménye a magyar sportról a Vipers csődközeli állapota apropóján
Könnyen elképzelhető, hogy megszűnik a Vipers. A nemrégiben zsinórban három Bajnokok Ligáját nyert norvég kézilabdacsapat a csőd szélére került.
Még nem tudni, életben marad-e Silje Solberg (balra) és Katrine Lunde csapata.
Fotó: Tor Erik Schrøder
A kristiansandi együttesnek péntekre kellene 25 millió norvég koronát (mintegy 850 millió forintot) előteremteni, különben le kell húzni a rolót, mert a csőd szélére került.
Fotó: Tor Erik Schrøder
A probléma nem újkeletű, elég régóta szólnak arról a hírek, hogy elcsúszott a költségvetés. Egy időre fellélegzett a klub, mikor legjobbját, Anna Vjahirjevát eladta, de ezzel is csak ideig-óráig tudta kiemelni a fejt a vízből. Most viszont nagyon úgy fest, hogy végleg elsüllyednek a több győri játékost, így a két kapust, Katrine Lundét és Silje Solberget foglalkoztató "Viperák".
Az eset kapcsán egy zárt csoportban némi vitába keveredtem a többiekkel. Bár azt nem vitattam, hogy a kialakult helyzethez kellettek a norvég vezetők, akik túlvállalták magukat, és nagyon úgy fest, feláldozták a klub jövőjét a pillanatnyi sikerek oltárán, azaz nagy árat fizetnek az egymás után megnyert három BL-sikerért.
A csőd bárkit utolérhet, ha nem gazdálkodik okosan
Ugyanakkor azt is bátorkodtam megjegyezni, hogy kárörvendeni még véletlenül se kárörvendjünk, mert akár itthon is kerülhet bárki bajba. Volt azért rá példa néhány kisebb-nagyobb klub esetében.
A magyar sportvezetők felelőssége abban van, hogy a sport kiemelt helyzetét tudják-e arra használni, hogy esetleg a jövőt is építsék, hogy fenntarthatóbb gazdálkodást alakítsanak ki.
Ennek egyik megoldása lehetne a minőségi utánpótlásképzés, amire elvileg a taó-rendszer bevezetése óta rendelkezésre álló pénz, fegyver, paripa. Több sportágban a topcsapataink igazolásait elnézve azonban ez lassan másfél évtizede nem egészen úgy működik, ahogyan azt sokan várnák. Ennek is vannak felelősei, ahogyan a Vipers csődközeli állapotának.
A mi nagy szerencsénk, hogy ez nálunk – egyelőre – a legtöbb esetben még következmények nélkül marad...
