Női labdarúgás

3 órája

A listavezető ETO a kupában Budaörsre látogat

Kisalföld.hu

A Simple Női Liga 6. fordulójában is győzött az ETO, így hibátlan, 6/6-os teljesítménnyel áll jelenleg a táblázat élén.

A győri együttes vasárnap is idegenben lépett pályára, és fölényesen, 5-0-ra nyert az Astra HFC otthonában, amely egyébként az elmúlt években, nem  nagyon futott bele ilyen különbségű vereségbe. Bár a pálya talaja nem kedvezett az ETO-nak, az első perctől kezdve, a zöld-fehérek akarata érvényesült, és a remek gólok mellett, háromszor is a kapufát találták el. A góllövőlista vezető Kocsán immáron tíz találatnál tart, Savanya, jó szokása szerint, újra pontrúgásból volt eredményes, Frajtovic és White remek fejesgóllal hívta fel magára a figyelmet, míg a Fehér Miklós Akadémián nevelkedő Bodri Brenda, élete első élvonalbeli találkozóján, egy bombagóllal debütált.

- Természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ilyen álomszerűen sikerült a bemutatkozásom – mondta a 17 esztendős Bodri Brenda az eto.hu-nak. – Néhány éve Kisbérről kerültem Győrbe, és minden szépnek tűnt, ám egy súlyos térdsérülés miatt több, mint egy évet ki kell hagynom, és csak nyáron térhettem vissza az ifi csapatba. Most pedig életemben először a felnőttek között szerepelhettem. Tudom, hogy ez számomra megelőlegezett bizalom, és még nagyon sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy felnőjjek a kihívásokhoz, hiszen az ETO-ban sok kiváló játékos van. 

Bodri egyébként nem az egyetlen nagyon fiatal futballista a győri együttesben, hiszen a keretben ott van rajta kívül, a szintén még 18 év alatti, Krizsan, Spilenberg, Németh V., Topalov és Horvathova is.

A bajnokságban a héten szünet lesz, ám az ETO-nak lesz így is feladata, hiszen újabb Magyar Kupa-forduló következik, már a legjobb nyolc közé jutásért, amelyben a címvédő zöld-fehérek vasárnap 15.30 órakor, az NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a Budaörs együtteséhez látogatnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában