Labdarúgás

2024.08.09. 07:56

Pikáns párosítások a MOL Magyar Kupa második fordulójában

Kisalföld.hu

Csütörtökön tartották a MOL Magyar Kupa 2. fordulójának sorsolását.  

A kupasorozat 2024/2025-ös kiírásában a tavalyival megegyező a lebonyolítás rendje, az első két fordulóban az NB III-as és az annál alacsonyabb osztályú együttesek lépnek pályára. Összesen 172 csapat vesz részt a sorozatban, közülük az első fordulóban 144 együttes lép pályára, a második fordulóban pedig 28 csapat kapcsolódik be.

Az MLSZ Versenybizottsága a második forduló csapatait is földrajzi elhelyezkedésük alapján négy csoportba sorolta be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat), majd a csütörtöki sorsoláson elkészítette a második forduló párosítását. A párharcok egy mérkőzésen dőlnek el.

Az 2. forduló hivatalos játéknapja: 2024. augusztus 24.

A megyebeli csapatok párosítása:

Sopron-Veszprém
Bakonycsernye-Csorna
Mezőörs-Abda
Koroncó-Haladás
Csesztreg-Mosonmagyaróvár

A további párosítások:

Pápa-Mór

Sárvár-Balatonfüred
Vép-Dorog

Gödöllő-Cigánd
MVSC-Eger
Füzesabony-Tiszaújváros
SBTC-Putnok
Tarpa-Mátészalka
Monostorpályi-DEAC
Újfehértó-Hatvan
Karancslapujtő-Tiszafüred
Jászfényszaru-Karcag
Budaörs-Majosi SE
Kelen-Szekszárd
Nagyatád-Érd
Ercsi Kinizsi-Iváncsa
Somogysárd-PMFC
Mohács-III. Kerület
Faddi SE-Dunaújváros
Pátka-Kaposvár
PEAC-Nagykanizsa
Tiszasziget-ESMTK
SZAC-Martfű
Duna SK-Tiszakécske
Harta-Jánoshalma
Szolnok-Monor
Testvériség-Újpalota – Tiszaföldvár
BKV Előre-Dunaharaszti
Mezőmegyer-Hódmezővásárhely
Dunavarsány-Csepel
Zalaszentgrót-Balatonalmádi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában