Tenisz

2024.07.15. 14:01

Újabb magyar bajnoki címet nyertek – Ötödször ünnepelhettek a győri teniszezők – fotók

2017 óta ötödik magyar bajnoki címüket ünnepelhették a győri Somogyi Elektronic-GYAC teniszezői a hétvégén. Az aranyérem értékét növeli, hogy a párizsi olimpiára készülő Marozsán Fábián játéka nélkül állhattak a dobogó legfelső fokára a csapat tagjai.

Szeghalmi Balázs

Velcz Zsombor, Somogyi Zsolt, Valkusz Máté, Trapli Szabolcs, Makk Péter, Bíró André és Maruscak Matej a 2024-es férfi tenisz szuperliga kupával. Fotó: MTSZ

Fotó: Zador Peter

Az első bajnoki címét hét éve ünneplő, majd 2020 és 2022 között mesterhármast elérő kisalföldi együttes mind a csoportkör során, mind az elődöntőben és a fináléban is már az egyes mérkőzések után döntésre vitte a találkozók sorsát.

A mostani dominancia némileg talán meglepetéssel ér fel, hisz hazánk legjobb férfi teniszezője, Marozsán Fábián ugyan edzett csapattársaival, ám a hamburgi ATP-verseny és a közelgő párizsi olimpia miatt tétmeccsen ezúttal nem lépett pályára a szuperligában.

Az ellenfelek között az MTK-t erősítette a világranglistán top 200-ban jegyzett Piros Zsombor és a Davis Kupa-kerettag Madarász Gergely is. Így az elődöntőben az 1-es pályán összejött a Piros-Valkusz párharc, ahol két olyan teniszező csapott össze, akik ATP-tornákon is több alkalommal főtáblán játszhattak már.

„Máté év elején Ausztráliában a legjobb 128 teniszező között szerepelt Grand Slam-torna főtábláján, ám utána megsérült és hónapokon át tartott a rehabilitációja. Ez megsínylette a világranglistás helyezését, jelentősen visszaesett, de most már újra tud edzeni és hamarosan versenyeken is indul. Remek erőfelmérő volt számára a szombati szuperligás meccs Piros Zsombor ellen, ahol végül döntő játszma rövidítésében pár pont döntött Máté javára” – mondta Somogyi Zsolt, a győri szuperligás csapat kapitánya, Valkusz Máté menedzsere.

Valkusz Máté hosszú ideig tartó sérülés után tért vissza a szuperliga találkozókon, s az összes mérkőzését megnyerte. Fotó: MTSZ
Fotó: cszsanna

Az MTK ellen végül 4-1-re győzött a győri csapat – az egyénik után a párosokat le sem kellett játszani –, a találkozó másik kisalföldi hőse Bíró André volt, aki a legtehetségesebbnek tartott magyar fiatal teniszező, Kincses Kolos ellen diadalmaskodott 6:3, 6:1-re. A vártnál jóval simább győzelemmel André visszavágott Kincses Kolosnak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért.

Bíró André a fináléban bravúros győzelmet aratott Kincses Kolos ellen. Fotó: MTSZ
Fotó: Zador Peter

A fináléban a Kőszeg együttese várt a Somogyi Elektronic-GYAC teniszezőire. A remek játékosokkal erősített vasi gárda ellen hengerelt a győri csapat. Az öt egyes mérkőzésből úgy nyerte az összeset Valkusz Máté, Velcz Zsombor, Makk Péter, Bíró André és a pozsonyi vendégjátékos, Maruscak Matej, hogy játszmát sem vesztettek. „Fábi nélkül is minimum célként tűztük magunk elé, hogy döntőbe jussunk, ahol ezúttal minden sikerült. Nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi ezüstérem után ismét magyar bajnoki címet nyertünk és továbbra is csapatunkat alkotja a hazai éljátékosok jelentős része” – zárta szavait Somogyi Zsolt.

Fotók: Magyar Tenisz Szövetség
Fotó: Zador Peter

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában