Tenisz

2024.07.11. 18:42

Párizs 2024 – Marozsán Fábián örömmel játszana Nadalék ellen az ötkarikás játékokon – videó

A Somogyi Elektronic-GYAC többszörös magyar bajnok teniszcsapata utolsó csoportmeccsét játszotta és nyert 6-1-re a férfi szuperligában csütörtökön Győrben. A három győztes mérkőzéssel elődöntőbe jutó együttest erősítette Marozsán Fábián is a Kálóczy téren, aki gőzerővel készült a kánikulai hőségben a párizsi olimpiára edzőjével, Balázs Györggyel a révfalui sportpályán.

Szeghalmi Balázs

Marozsán Fábián játék közben a győri Kálóczy téri teniszpályákon.

Fotó: Csapó Balázs

Gyerekkori álom

A legjobb magyar férfi teniszező szívesen utazott Győrbe azokhoz a csapattársaihoz, akikkel már három magyar bajnoki címet ünnepelhetett, ám az idei szuperliga küzdelmekben csak korlátozottan tud részt venni a közelgő párizsi ötkarikás játékok miatt. A kereken két hét múlva rajtoló nyári olimpiára zajló felkészülés kiemelt fontosságú most Fábián számára.

„Soha nem titkoltam, hogy gyerekkori álmom válik valóra azzal, hogy a magyar olimpiai csapat tagjaként utazhatok a francia fővárosba. Különösen örülök annak, hogy ezt a mérföldkövet fiatalon sikerült elérnem” – kezdte a világranglistán 43. helyen jegyzett teniszező.

Felkészülés az olimpia jegyében

Marozsán Fábián, edzőjével Balázs Györggyel és győri menedzserével, Somogyi Zsolttal egyetértéseben, a minél sikeresebb párizsi szereplés jegyében a felkészülését és a versenynaptárát teljesen az olimpiához igazítja.

„A párizsi olimpia fényét tovább emeli, hogy az ötkarikás tornát az egyik ikonikus versenyhelyszínen, a Roland Garros pályáin rendezik. Így a füves pályás szezon után rögtön áttértem a salakos edzésekre, jövő héten pedig a hamburgi 500-as ATP-versenyen, majd az Isztrián, Umagban szeretnék minél több meccset nyerni közvetlenül az olimpia előtt. Az említett tornák borítása szintén salak” – mondta a Somogyi Elektronic-GYAC csapatát öt éve erősítő klasszis. Marozsán Fábián idén nyert már mérkőzést a Roland Garroson; az idei második Grand Slamen a legjobb 64 közé jutott, ahol aztán a top 10-es bolgár teniszező, Grigor Dimitrov búcsúztatta.

A győri szuperligás teniszcsapat tagjai (álló sor, balról jobbra): Rózsa Gábor, Makk Péter, Valkusz Máté, Fajta Péter, Somogyi Zsolt, Marozsán Fábián. Guggolnak (b-j): Velcz Zsombor, Bíró André, Trapli Szabolcs, Michal Selecky. Fotó: Cseh Róbert

Szívesen játszana a spanyol álompáros ellen

Érdekesség, hogy a párizsi ötkarikás esemény tenisztornáján ezúttal jó eséllyel nagyobb fókusz irányul majd a páros küzdelmekre, mint az egyéni meccsekre. Ennek oka, hogy biztosan összeáll a spanyol álomduó, Rafael Nadal és Carlos Alcaraz párosa a párizsi ötkarikás játékokra. Mint ismert, Marozsán Fábiánnak nem csupán egyesben sikerült kvalifikálnia magát az olimpiára, párosban Fucsovics Márton oldalán szintén ütőt ragadhat Párizsban. A két legjobb magyar férfi teniszező, ha úgy alakul sorsolás, akár Nadalékkal is összekerülhet a Roland Garros centerpályáján. „Örülne ennek a forgatókönyvnek?” – kérdeztük Fábitól.

„Nagyon. Gyerekkori példaképem Rafael Nadal volt, az ő játékát szerettem a leginkább nézni, éveken át neki szurkoltam a tévé előtt. Nadal ma már ritkán indul versenyeken, az is kérdéses, hogy meddig teniszezik még egyáltalán versenyszerűen. Ezért tisztában vagyok vele, hogy viszonylag kicsi az esélye annak, hogy játszhassak még ellene profi versenyen, erre a legtöbb esély talán most a párizsi olimpián nyílik. Bízom benne, hogy Marcival párosozhatunk majd Nadal és Alcaraz ellen. A legjobban annak örülnék, ha nyert meccsel a tarsolyunkban néznének farkasszemet a spanyol Grand Slam-győztesekkel, vagyis nem rögtön az első körben lépnénk ellenük pályára” – válaszolta Marozsán Fábián.

DSC_5738
Marozsán Fábián játék közben a győri Kálóczy téri teniszpályákon.
Fotó: Csapó Balázs

Megtiszteltetés, élmény

„Minden sportoló számára óriási megtiszteltetés, hogy a hazáját képviselheti az ötkarikás játékokon. Fábi számára ez régóta fontos prioritás, örülök, hogy ilyen mentalitással áll az olimpiához, ami egyébként a profi teniszezők között nem minden esetben ilyen egyértelmű.

Biztos óriási élmény lesz az olimpiai faluba beköltözni, várom minden pillanatát, de igazán akkor lennék elégedett, ha győzelmekkel távoznánk majd Párizsból” – mondta Balázs György, Marozsán Fábián edzője, aki maga is pályára lépett magyar válogatottként a Davis Kupában egykoron.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában