Három Kis a dobogón – érmeket szereztek a SMAFC karatékái

A SMAFC Waido karate klub három versenyzővel indult a III. Shihan Furkó Kálmán Emlékversenyen, mely a 39. Szolnok Kupa, egyben pedig nyílt Európa-bajnokság volt. Mindhárman a Kis család tagjai és mindhárman a dobogóra küzdötték magukat.

A rangos sporteseményen nyolc ország – Ausztria, Görögország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország – 350 versenyzője vett részt.  A SMAFC Waido karate klub három versenyzője is ott volt a szolnoki csarnokban, s ennek külön érdekessége, hogy mindhárman egyazon családnak a tagjai. A 14 esztendős Kis Bernadett volt köztük a legeredményesebb: aranyérmes lett, ezzel kategóriájában megszerezte az Európa-bajnoki címet. Bátyja, a 16 éves Kis Gellért a bronzérmes lett. Édesapjuk, az 55 éves dr. Kis Árpád ezüstéremmel térhetett haza. Az elért eredmény ismeretében kijelenthető, hogy mindhárom karateka kimagasló teljesítményt nyújtott, ezzel is öregbítve Sopron és a SMAFC  jó hírét.=

Demeter Zsolt, a SMAFC Waido vezetőedzője a Kis család értékelésekor külön kiemelte: a három Kis – akiknek indulása már önmagában is kuriózum –, rangos nemzetközi versenyen, kemény küzdelmek árán jutott fel a dobogóra.

– Ritkán fordul elő, hogy szülő és két gyermeke is a küzdőtérre lép, különösen ilyen nehéz megmérettetésen. Ne feledjük, hogy a verseny nyílt Európa-bajnokság is volt nyolc ország versenyzőinek részvételével, vagyis kifejezetten kemény volt a mezőny. Az a tény, hogy mindhárman éremmel tértek haza, bizonyítja a felkészülés sikerességét, és a befektetett kemény edzésmunkának az eredményességét. Megjegyzem, klubunkban kifejezetten gyakori, hogy szülő és gyermeke, vagy akár több gyermeke együtt edz, ami nagy öröm a számunkra, mert ebben a formában az edzés egyben tartalmas családi programmá is válik.  Természetesen nem lesz mindenkiből versenyző, és nem is kell mindenkinek azzá válnia. Mindig arra törekedtünk, hogy aki beáll hozzánk edzeni, az jól érezze magát, és megtalálja a számítását, kortól és felkészülési szinttől függetlenül. A legfontosabb, hogy  tudjon fejlődni önmagához képest. Büszkék vagyunk arra, hogy edzőtermünkben a négy-öt évestől a hetvenévesig minden korosztály képviselteti magát. Ez adja a bázist, amire épül az egész klub, és amiből természetes módon kinövi magát a versenyzők csoportja. Ők már több és magasabb szintű edzésmunkát vállalnak, és – különösen versenyek előtt – specifikus felkészítésben részesülnek. Mindennek ellenére ritka, bár  klubunkban volt már rá példa, hogy szülő és gyermek együtt indult versenyen – mondta el Demeter Zsolt.

Dr. Kis Árpád elismeri, számára külön motivációt jelent, hogy a gyermekeivel készül és vesz részt a versenyeken.

– Sok komoly és kemény edzés van mögöttünk. A teremben végzett edzéseken felül még ott voltak a hétvégi futások, erősítések, amelyeket tervezetten, okosan, erőinket beosztva kellett teljesítenünk  annak érdekében, hogy a versenyre csúcsformában legyünk. Oda kellett figyelni az étkezésre, a pihenésre, az alvásra. Ötvenöt éves vagyok, és ebben a korban már másként működik a test: a regenerációhoz sokkal több idő kell. De együtt edzettem a gyermekeimmel, ami plusz motivációt adott – mondta el az apuka.

Azt is elárulta, hogy szülőként minden versenyt nagy izgalommal él meg. A kyokushin karatéban knock-down (vagyis kiütéses) rendszer van érvényben, ami azt jelenti, hogy minden rúgást és ütést teljes erővel hajtanak végre, és akkor lehet győzni, ha az ellenfél vagy „lemegy” egy ütés vagy rúgás következtében, vagy feladja, illetve nem tudja folytatni.

"Ha megütnek vagy rúgnak, az fáj. Ha én ütök vagy rúgok, az is tud fájni. Ennek tudatában szülőként beküldeni a gyermekemet a küzdőtérre, mindig aggódással jár" – vallotta be dr. Kis Árpád.

A versenyen több páston folytak a küzdelmek. Gellért mérkőzéseit végig tudta nézni édesapja, lánya "harcainak" nagy részét is, de...

– Amikor Bettit szólították a döntő küzdelmére, akkor hívtak engem is. Soha nem felejtem el azt a pillanatot: ott állok, készülve a saját küzdelmemre, miközben rálátok arra, hogy a lányom is ott a tatamin, és én nem szurkolhatok érte, nem biztathatom, mert a saját küzdelmemre kell figyelnem. Ez a pillanat kitörölhetetlenül beleégett az emlékeimbe – árulta el dr. Kis Árpád.

De hiányérzete nem lehet: három éremmel térhettek haza.