Hétszer operálták "Csonttörőt", de egyszer sem adta fel a győri cselgáncsozó

Ha nincsenek a sérülések és ki tudja hozni magából a maximumot, akkor álomszerű karriert tudhatna maga mögött, de most sem szabad keserű szájízzel visszatekintenie az 1969-ben kezdődött pályafutására. Valószínű, hogy sokan csak Csontinak ismerik, akinek a bokasöprés volt az erőssége.

„Sejthetitek, honnan jött ez a becenév... Rengeteg versenyen szerepeltem, és egyszer volt, hogy egy csehszlovák ellenfelemen akkorát dobtam, hogy eltörött a karja. Természetesen, nem voltam rá büszke, hiszen ez véletlen, rosszul alakult pillanat volt, de benne van a dzsúdóban. Akkor ragadt rám a csonttörő elnevezés” – kezdte Klemensits Zoltán, majd hozzátette: „Ezt követően aztán még egy szerencsétlen szituációba keveredtem, amikor évekkel később egy lábtörés is történt az egyik mérkőzésemen, miután összeakadt a lábunk az ellenfelemmel. Nagyon sajnáltam, hogy súlyos sérülést szenvedett, és hogy hosszabb kihagyás vár rá” – folytatta a beszélgetést a veterán sportoló.

„1969-et írtunk, amikor elkezdtem cselgáncsozni. Gyimesi Tamás volt az első edzőm. Aztán jött Jungi Csaba, aki ha azt mondta, hogy menjünk a falnak, akkor nekifutottunk. Nála iszonyatosan keményen edzettünk. Volt, hogy elkapott a hányinger, és ájulás közelében voltam. Hétvégéken jártuk a versenyeket, és alig vártam már, hogy egy helyezést elérjek. Nem sokkal később, a juniorválogatottba hárman is bekerültünk Győrből. A nyolcvan kilogrammosok között indultam, és készültem az Európa-bajnokságra, viszont bajlódtam a lábammal, mert gyakran kiugrott a térdem. Mint utóbb kiderült, porcleválásról volt szó. Leningrádban lett volna ez a nemzetközi torna, sérülés miatt viszont kénytelen voltam kihagyni. Ez sokkolt és bántott akkor, fiatalon. Úgy gondoltuk, sebaj, valahogy túlteszem rajta magam, és felkészülök a világbajnokságra. Egy operáció segített a lábamon és fél év kihagyás után újra a csúcsra kellett jutnom.

1973-ban kés alá feküdtem, mondanom sem kell, hogy erről a tornáról is lemaradtam. Egy év múlva pedig újra edzésbe szálltam, és idővel rendbe jött a vállam is, de sajnos a mai napig nem tudom függőlegesig emelni a kezemet.”

Hiába a kudarcok, az elszánt sportoló küzdött és nem adta fel a harcot.

„Akkoriban, hogy első osztályú legyek, hatvan pontot kellett szerezni. Ötven pontom már volt, és Pécsen rendeztek egy kupát, amire úgy mentem oda, ha megnyerem akkor a plusz tíz szerzett ponttal az első osztályú szintet is elérem. Győztem." – emlékezett vissza Csonti, akit a pályafutása alatt hét alkalommal operáltak. Még 1986-ban volt olyan versenye, ahol egy rossz megmozdulás után a térdében minden elszakadt.

„Akkor épp egy válogatótornáról maradtam le, amit Németországban rendeztek. A folyamatos sérülések után nagyon keményen edzettem. Büszke vagyok arra, hogy a válogatott keret tagja voltam tizennégy éven keresztül, és arra is, hogy tizenöt éven át a plusz száz kilogrammban én nyertem idehaza” – vázolta fel a pályafutásához kapcsolódó fontos eseményeket a veterán dzsúdós.

„Az eredményeimről annyit, hogy napjainkban a szenior kategóriában rendezett versenyeken szoktam elindulni. A Kecskeméten megtartott szenior Európa-bajnokságon például második helyen végeztem a +86 kg-os súlycsoportban. A következő évben az osztrák fővárosban rendezték a világbajnokságot, ahol harmadik lettem. Ez hatalmas élmény és eredmény volt, pláne úgy, hogy mindenkit ipponnal győztem le. Ezen a megmérettetésen, a döntőbe jutásért egy világ- és olimpiai bajnok versenyzővel találtam szemben magam. Összesen két alkalommal állhattam a dobogó legalsó fokán világbajnokságon, de egyszer második helyen is végeztem. Ami pedig az Európa-bajnokságokat illeti, háromszor örülhettem bronzéremnek, egyszer pedig ezüstéremnek. Időközben bírói vizsgát is tettem, később edzőként dolgoztam Mosonmagyaróváron. Molnár Sándor volt, aki hívott oda trénernek. Sajnálom, hogy napjainkra megfeledkeztek róla, rengeteget tett a sportkörért” – mesélte szerényen az eredményeiről Csonti.

„Mivel fájnak a lábaim, nem edzek túl sokat, de egy héten egyszer azért lemegyek mozogni. Tudom, hogy sérülékeny vagyok és fájnak az ízületeim, de a mai napig azért dolgozom, hogy ha elindulok egy versenyen, azt győzelemmel zárjam” – fejezte be Csonttörő.