Labdarúgás

2023.10.23. 07:16

Megyei foci - Először nyert házasként a kapuvári edző, aki feleségének is ajánlotta a sikert - eredmények, tabellák, nyilatkozatok

Megküzdött a pontokért a Gönyű.

Kisalföld.hu

Davita-Gönyű–Győrújfalu 2–1 (1–0)
Gönyű, 150 néző. V.: Radasics Cs.
Gönyű: Boros – Szilvágyi (Altrichter), Kovács K., Koncsag (Milos), Böcz (Vedres), Varga Cs. (Bodó), Tarcsa, Puter M., Varga P., Kertész, Varga Zs. Edző: Harcz István.
Győrújfalu: Tréger – Kovács D. (Farkas P.), Kondákor, Szekeres, Torma D. (Varga L.), Nagy M., Farkas T. (Németh M.), J. Nagy H., Takács M., Simai, Jaczkó (Lappints). Edző: Pozsonyi Márk.

Gsz.: Farkas T. (öngól), Koncsag, ill. Takács M.
34. p: Varga Zs. bal oldali szabadrúgása után Farkas T. fejelt a saját kapujába. 1–0.
60. p: A középpályán szereztek labdát a hazaiak, majd Szilvágyi beadását követően Koncsag lőtt a hálóba 5 méterről. 2–0.
94. p: Egy jobb oldali beadásból Takács M. fejelt a kapuba. 2–1.
A vendégcsapat szervezett és agresszív játéka ellen nehezen találta az ellenszert a hazai csapat, ám ha a küzdelmes mérkőzésen jobban használja ki helyzeteit, nagyobb különbséggel is nyerhetett volna.
Jók: mindenki, ill. Tréger, Toma, Takács M.
Harcz István: – A végén magunknak tettük nehézzé a meccset. Sok pontatlanság jellemezte a játékunkat, ennek ellenére a győzelmünk nem forgott veszélyben.
Pozsonyi Márk: – Játékunk színvonalával elégedett vagyok, ami sajnos ez eredményességben nem mutatkozott meg.

Hegykő–Győrújbarát 0–3 (0–2)
Hegykő, 250 néző. V.: Fehér V.
Hegykő: Majer – Reseterics, Kóczán M. (Fényes), Kóczán B., Galambos (Mészáros D.), Járfás (Holzmann), Zombó (Horváth V.), Nyerges (Márk), Bertha, Török, Varga D. Edző: Lazic Bojan.
Győrújbarát: Koncz – Rácz ., Varga R., Czanik, Gál I., Dávid, Varga Zs. (Lakatos), Detrik (Koronkai), Németh M. (Baranyai), Varga J. (Posta), Samodai (Buza). Edző: Tenk Balázs.
Gsz.: Czanik, Detrik, Dávid.
Gyorsan, már a 7. percben vezetéshez jutott a vendégcsapat, amely 4 perc múlva növelte is az előnyét, majd a hajrában egy újabb találattal be is biztosította magabiztos sikerét. A tompán futballozó hazai együttes jól játszó vendégektől szenvedett vereséget.
Jók: mindenki, ill. Reseterics.
Lazic Bojan: – Igazságos eredmény született. A mérkőzésen nem tettünk meg semmit a győzelemért a pályán. Megyünk tovább.
Tenk Balázs: – Örömömben maradok Hegykőn, s két napig fürdök helyben a gyönyörben.

Üstökös FC Bácsa–DAC Nádorváros 8–0 (6–0)
Győr, 100 néző. V.: Mészáros N.
Bácsa: Kürnyek – Bakus (Nagy M.), Szabó Z., Nyíregyházky, Rigó, Serfőző, Horváth Á., Szabó K. (Sipos M.), Reizinger (Kalmár B.), Bauer (Bagó), Ferenczi (Bartosik). Edző: Rozmán László.
DAC: Nagy G. – Virág, Szokolics, Csonka, Tóth P., Németh B., Matyi, Forgó, Szabó Á., Szőke, Pintér D. Edző: Mayer János.
Gsz.: Rigó (4), Serfőző, Reizinger, Bauer, Kalmár.
Az első negyedóra után beindult a hazai gólgyártás, a Bácsa szünetig meg sem állt hat találatig, s fordulás után még kétszer is  a kapuba talált. A szép gólokat szerző hazaiak könnyed győzelmet arattak a szebb napokat is megélt DAC felett.
Jók: mindenki, ill. senki.
Rozmán László:   – Lendületes és ötletes játékkal ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk, de nagyon sajnálom a nagy múltú DAC-ot.
Marányi Ernő, elnökségi tag: – Egy csapat, amelyik idegenbe egy sérült cserekapussal megy el, az sok jóra nem számíthat. Ráadásul a huszadik perctől, sérülés miatt tíz emberrel játszottunk.

Mezőörs–Ménfőcsanak 4–3 (4–1)
Mezőörs, 225 néző. V.: ifj. Bohács.
Mezőörs: Varga P. – Böröczky, Debreceni, Simon M., Vadász (Roll), Kreicz, Végh T. (Proceller), Nagy K. (Tóth L.), Simigla (Szántó M.), Vári (Szabó A.), Horváth R. Edző: Bohner Roland.
Ménfőcsanak: Turi – Kalmár P., Béres, Németh Á. (Szentmihályi), Szabó P. (Bendekovits), Korsós, Bergendi, Buruzs, Gerencsér, Kovács O., Horváth A. (Németh A.). Edző: Nemes Ferenc.
Gsz.: Böröczky (2), Vadász, Horváth R., ill. Gerencsér (2), Béres.
Kiállítva: Szabó A. (92.).
Húsz perc játék után a vendégek szereztek vezetést, ám szünetig négy gólt lőtt a Mezőörs. A hajrában aztán két találattal közelebb zárkózott a Ménfőcsanak. Fordulatos mérkőzésen összességében a hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot.
Jók: Böröczky, Németh F., Nagy K., ill. Gerencsér, Horváth A., Bergendi, Németh Á.
Bohner Roland: – Ezen a mérkőzésen sem volt kérdés, melyik csapat akarja játszani a focit, ám az óriási mezőnyfölényünkből sajnos csak ennyit tudtunk gólra váltani. A kapott gólok megítélésében nem kívánok nyilatkozni, ezért is három pontot adnak.
Nemes Ferenc: – Ismét büszkék lehetünk. Úgy gondolom, hogy mind játékban, mind akaratban felülmúltuk a Mezőörs csapatát. Sajnos a mesterien elvégzett szabadrúgásokhoz nem volt ellenszerünk. Megyünk tovább az útunkon. Gratulálok az ellenfelünknek.

Abda-VVFK Bau–Vitnyéd 1–1 (0–1)
Abda, 200 néző. V.: Marácz.
Abda: Varga R. – Korsós, Kerékgyártó, Maidics (Magyar P.), Vígh n., Visy, Szűcs G., Wágenhoffer, Gál (Boros), Balogh L., Kovács Á. Edző: Knauz Csaba.
Vitnyéd: Germán – Pankotai, Hécz, Tamás, Varga G. (Szalai András), Nyakas (Sulyok), Kalmár, Szalai Attila (Nagy Zs.), Purt (Simon), Kovács A., Szakács M. Edző: Kiss Ákos.
Gsz.: Maidics, ill. Tamás.
Már a 13. percben vezetést szerzett a vendégcsapat, amire szünet után nem sokkal felelt az Abda.  Két ellentétes félidő végén igazságosnak mondható végeredmény született.
Jók: mindenki, ill. senki.
Knauz Csaba: – Gratulálok a csapatnak, a második félidő alapján győzelmet érdemeltünk volna. Remélem jövő héten leszünk tizennégyen.
Kiss Ákos: – Fizimiska.

Kapuvár–Lipót Pékség 4–1 (2–0)
Kapuvár, 400 néző. V.: Erdélyi B.
Kapuvár: Csáktornyai – Árbik (Halász), Horváth P. (Kapui), Bognár-Barzsó, Kapa Martin, Rózsavölgyi (Böcskör), Tar (Horváth M.), Árki, Varga T., Kapa Márkó, Póczik. Edző: Csermelyi Imre.
Lipót: Molnár M. – Gaál-Horváth, Gergely, Tifán-Péter (Radits), Baróti, Szimhardt, Buglyó, Mayer (Wurm), Tankovics, Tál (Monda), Sipos (Kocsis G.). Edző: Borbély Attila.
Gsz.: Tar (2), Árki, Rózsavölgyi, ill. Gergely.
A hazai csapat hozzáállása a mérkőzésen kitűnő volt, így megérdemelt győzelmet aratott. Horváth Milán személyében ismét egy újoncot avatott a a hazai csapat.
Jók: mindenki, ill. Gergely.
Csermelyi Imre:  – A múlt heti negatív kritika után játékosaim megérdemlik a dicséretet. Köszönöm a teljesítményt, nős emberként ez az első győzelem, amit átélhetek. Három pontunkat a csapatot segítőknek és ha nem baj, a feleségemnek is ajánlanám.
Borbély Attila: – Gratulálok a Kapuvárnak, úgy gondolom, megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Szerencsére a jövő héten is lesz mérkőzés és van lehetőség feledtetni a mai produkciónkat.

A bajnokság állása
1.    Győrújbarát 10    8     1     1     28–8     25
2.    Mezőörs     9     8     0     1     35–7     24
3.    Lipót       10    7     1     2     27–12    22
4.    Koroncó     10    7     0     3     23–17    21
5.    Vitnyéd     10    6     2     2     24–9     20
6.    Kapuvár     9     4     1     4     22–15    13
7.    Hegykő      9     4     0     5     13–22    12
8.    Gönyű       10    4     0     6     15–30    12
9.    Bácsa       10    3     3     4     25–16    12
10.   Ménfőcsanak* 10    4     0     6    20–27    11
11.   Abda        10    2     2     6     15–29    8
12.   Győrújfalu  11    2     0     9     12–34    6
13.   DAC         10    0     0     10    4–37     0
*A Ménfőcsanaktól 1 pont levonva.

Rangadót nyert a Mosonszentmiklós

Vármegyei II. o. Győri csoport
Győrújfalu II–Győrszentiván 0–6 (0–3). Gsz.: Nagy R. (3), Stefanits, Kiss D., Szabó P.
Tét–Kunsziget 1–1 (0–0). Gsz.: Burján, ill. Szeredi.
Vatam-Dunaszentpál–Börcs 2–2 (1–0). Gsz.: Jakatics, Szabó D., ill. Herczeg, Veres.
Solar CT-Mecsér–Pannonhalma-Horn 2–1 (1–1). Gsz.: Kovács B. (2), ill. Ime.
Győrasszonyfa–Bácsa II 1–3 (1–0). Gsz.: Kállai, ill. Bauer, Dobai, Kristyák.
Dunaszeg–Bőny-Royal Plast 2–1 (1–0). Gsz.: Kurucz, Nyíri.
Kajárpéc-Herold Trans–Vámosszabadi 4–0 (1–0). Gsz.: Kaptás, Bári, Turi, Stenczel.

A bajnokság állása
     1.    Győrszentiván     9     7     1     1     40    –     12    22
     2.    Bőny  9     6     0     3     25    –     11    18
     3.    Dunaszeg    9     5     3     1     17    –     8     18
     4.    Mecsér      9     5     3     1     17    –     16    18
     5.    Tét   9     5     2     2     32    –     12    17
     6.    Bácsa II    9     5     1     3     26    –     15    16
     7.    Kunsziget   9     4     2     3     18    –     15    14
     8.    Kajárpéc    9     4     1     4     20    –     21    13
     9.    Vámosszabadi      8     3     2     3     13    –     16    11
     10.   Dunaszentpál      9     3     1     5     11    –     29    10
     11.   Győrasszonyfa     9     2     1     6     14    –     21    7
     12.   Pannonhalma 9     2     0     7     12    –     24    6
     13.   Győrújfalu II     8     1     1     6     8     –     28    4
     14.   Börcs 9     0     2     7     8     –     33    2

Vármegyei II. o. Mosonmagyaróvári csoport
MITE–Lébény 0–1 (0–1). Gsz.: Tóth M.
Rajka–Dunakiliti 1–2 (1–1). Gsz.: Baros, ill. Svarda, Káldi.
Hédervár–Kimle 5–1 (2–0). Gsz.: Jász D. (2), Zsebedics, Lappints, Sallai, ill. Dániel.
Levél–Máriakálnok 2–4 (2–1). Gsz.: Kovács, Gyenge, ill. Pandur (2), Benkovich (2).
Bősárkány–Bódi Trans-Mosonszolnok 1–3 (0–3). Gsz.: Horváth R., ill. Csutora, Herczeg, Tóth K.
Mosonszentmiklós–Ásványráró 1–0 (0–0). Gsz.: Szabó R.
A Duvenbeck-Hegyeshalom–Halászi mérkőzést később rendezik.

A bajnokság állása
     1.    Hédervár    9     6     2     1     30    –     17    20
     2.    Dunakiliti  9     6     1     2     21    –     13    19
     3.    M.-szentmiklós    9     6     0     3     26    –     15    18
     4.    Mosonszolnok      9     6     0     3     25    –     17    18
     5.    Ásványráró  9     6     0     3     19    –     13    18
     6.    Máriakálnok 9     5     2     2     31    –     15    17
     7.    MITE  11    4     2     5     14    –     21    14
     8.    Rajka 9     4     1     4     17    –     18    13
     9.    Lébény      9     4     1     4     14    –     15    13
     10.   Hegyeshalom 9     4     0     5     22    –     17    12
     11.   Kimle 9     3     1     5     16    –     21    10
     12.   Halászi     9     2     1     6     18    –     23    7
     13.   Levél 9     1     1     7     18    –     41    4
     14.   Bősárkány   9     1     0     8     9     –     34    3

Vármegyei II. o. Soproni csoport
SVSE-GYSEV–Répcementi 2–2 (2–0). Gsz.: Pócza, Endrei, ill. Ács, Torma.
SFAC 1900–Petőháza 2–4 (0–3). Gsz.: Szabó B., Nyerges, ill. Ratatics (2), Bognár, Begovits.
Rábatamási–Kapuvár II 3–0 (1–0). Gsz.: Nagy P. (2), Szarka.
Beled–Nagycenk 0–1 (0–0). Gsz.: Kiss M.
Szany–Rábaszentandrás 4–0 (1–0). Gsz.: Stróber B. (2), Nagy Sz., Budavári.
Rajczi Beton-Fertőszentmiklós–MET-NA-Veszkény 0–4 (0–3). Gsz.: Bolla (2), Varga Z., Pál.

A bajnokság állása
     1.    Szany 9     7     0     2     29    –     7     21
     2.    Rábatamási  9     6     1     2     20    –     10    19
     3.    SVSE  9     5     2     2     19    –     9     17
     4.    F.-szentmiklós    9     5     2     2     11    –     10    17
     5.    Veszkény    9     5     0     4     18    –     13    15
     6.    Petőháza    9     4     2     3     16    –     13    14
     7.    R.-szentandrás    9     4     2     3     12    –     14    14
     8.    Nagycenk    9     3     3     3     15    –     14    12
     9.    Répcementi  9     2     4     3     17    –     23    10
     10.   Beled 9     2     2     5     10    –     17    8
     11.   Kapuvár II  9     1     0     8     13    –     26    3
     12.   SFAC  9     1     0     8     9     –     33    3

Közel járt a húsz gólhoz az Ikrény és a Jánossomorja
Vármegyei III. o. Győri A csoport
Győrság–Felpéc 0–1 (0–1). Gsz.: Gerencsér.
Töltéstava–Tényő 2–4 (0–3). Gsz.: Tompa, Kálmán, ill. Orbán I. (3), Nagy S.
Gyarmat–Bakonyszentlászló 1–10 (1–4). Gsz.: Dór Zs., ill. Nyári D. (3), Kozma D. (2), Nyári B., Wagner, Jáger, Molnár, Wittmann.
Gyömöre–Epkor-Táp 2–5 (2–2). Gsz.: Szalai, Dömötör, ill. Petrovich (2), Samu, Pintér T., Pintér Cs.
Sokorópátka–Várlaja 2–2 (1–1). Gsz.: Szabó M. (2), ill. Tamási, Németh R.
Mindszentpuszta–Pér 1–4 (1–1). Gsz.: Horváth M., ill. Farkas P., Lakos, Samu, Molnár Cs.

A bajnokság állása
     1.    Táp   10    9     0     1     54    –     21    27
     2.    Felpéc      10    9     0     1     38    –     8     27
     3.    Tényő 10    8     1     1     50    –     16    25
     4.    Pér   10    7     0     3     40    –     21    21
     5.    B.-szentlászló    10    6     0     4     36    –     16    18
     6.    Csikvánd    9     5     2     2     42    –     16    17
     7.    Gyömöre     9     5     0     4     31    –     16    15
     8.    Töltéstava  10    4     1     5     28    –     29    13
     9.    Sokorópátka 9     3     1     5     34    –     30    10
     10.   Váralja     10    2     3     5     26    –     34    9
     11.   M.-szentpuszta    9     2     1     6     19    –     34    7
     12.   V.-varsány  9     0     2     7     11    –     50    2
     13.   Győrság     9     0     2     7     6     –     52    2
     14.   Gyarmat     10    0     1     9     7     –     79    1
     15.   Győrladamér*      0     0     0     0     0     –     0     0
*A Győrladamér visszalépett.

Vármegyei III. o. Győri B csoport
Rábacsécsény–Kóny 7–1 (2–1). Gsz.: Szilasi (4), Lengyel (2), Kovács B., ill. Berke.
Ikrény–Bágyogszovát 16–2 (7–1). Gsz.: Józsa (10), Czifrik (3), Hauzer (2), Bakos, ill. Szabó M. (2).
Nyúl–DAC II 2–0 (1–0). Gsz.: Varga M. (2).
Bajcs–Enese 2–1 (1–0). Gsz.: Szekeres, Gombos, ill. Véghelyi.
Győrújbarát II–Győri Cápák 3–0 (1–0). Gsz.: Czeiter, Győri, Kertész.
Rábapatona–Rábaszentmihály 3–2 (2–0). Gsz.: László, Csehi, Kertai, ill. Szeles, Bedő.
A Nagyszentjános–Pázmándfalu mérkőzés félbeszakadt.

A bajnokság állása
     1.    Rábapatona  9     7     1     1     26    –     12    22
     2.    Nyúl  9     7     0     2     58    –     9     21
     3.    Enese 9     7     0     2     56    –     9     21
     4.    R.-szentmihály    9     6     2     1     38    –     17    20
     5.    DAC II      9     6     0     3     32    –     15    18
     6.    Győrújbarát II    9     6     0     3     25    –     17    18
     7.    Pázmándfalu 8     4     1     3     14    –     16    13
     8.    N.-szentjános     8     4     0     4     39    –     20    12
     9.    Győri Cápák 9     3     1     5     28    –     20    10
     10.   Ikrény      9     2     2     5     30    –     38    8
     11.   Bajcs 9     2     2     5     16    –     31    8
     12.   Rábacsécsény      9     2     0     7     14    –     25    6
     13.   Kóny  9     1     1     7     15    –     52    4
     14.   Bágyogszovát      9     0     0     9     7     –     117   0

Vármegyei III. o. Mosonmagyaróvári csoport
Hotel Lajta Park–Dunaszeg II 2–2 (1–2). Gsz.: Pitkó, Kocsis, ill. Schofhauser, Kun.
Solar CT-Mecsér II–Károlyháza 0–6 (0–3). Gsz.: Angyal (2), Tamás, Cseh, Hálám, Pintér (öngól).
Győrsövényház–Győrzámoly 2–6 (1–1). Gsz.: Bagoly (2), ill. Ciuca (2), Pram, Szász, Jancsó, Vadász.
Kimle II–Dunasziget 2–5 (1–3). Gsz.: Molnár, Hamar, ill. Projkó (2), Kónyi, Papp, Marton.
Mosonszentmiklós II–MITE II 2–0 (2–0). Gsz.: Lakatos (2).
Darnózseli–Bezenye 1–2 (0–2). Gsz.: Revóczi, ill. Volek, Papp.
Jánossomorja–Mosonudvar 17–0 (8–0). Gsz.: Papp Zs. (4), Németh K. (4), Nagy B. (3), Tóth M. (2), Vági T. (2), Vig M., Németh Z.
Újrónafő–Püski 2–4 (1–1). Gsz.: Barta, Német M., ill. Ásványi R. (3), Czafik.

A bajnokság állása
     1.    Jánossomorja      11    8     1     2     55    –     9     25
     2.    M.-miklós II      11    8     1     2     37    –     21    25
     3.    Dunasziget  11    7     4     0     42    –     18    25
     4.    Bezenye     11    7     3     1     38    –     20    24
     5.    Károlyháza  11    7     1     3     59    –     17    22
     6.    Dunaszeg II 11    7     1     3     50    –     24    22
     7.    Darnózseli  11    5     2     4     25    –     20    17
     8.    H. Lajta Park     11    4     4     3     38    –     16    16
     9.    Mecsér II   11    4     2     5     36    –     36    14
     10.   Püski 11    4     1     6     21    –     34    13
     11.   Gy-sövényház      11    4     0     7     34    –     39    12
     12.   MITE II     11    4     0     7     20    –     46    12
     13.   Újrónafő    11    3     1     7     30    –     33    10
     14.   Győrzámoly  11    3     1     7     32    –     39    10
     15.   Kimle II    11    2     0     9     27    –     82    6
     16.   Mosonudvar  11    0     0     11    12    –     102   0

Vármegyei III. o. Csorna-Soproni csoport
Ágfalva–Fertőrákos 2–1 (1–1). Gsz.: Rozmán, Lipták, ill. Illés.
Rábakecöl–Fertőd 1–7 (0–2). Gsz.: Gere, ill. Herbszt (2), Brakszátor, Sebestyén, HIpságh, Szarka, Farkas G.
Markotabödöge–Mihályi 3–0 (2–0). Gsz.: Szabó L., Chapó, Varga D.
Harka–Osli 0–5 (0–2). Gsz.: Vörös Mike (3), Ács, Kiss K.
Farád–Csapod 3–2 (1–1). Gsz.: Buti (2), Iváncsics, ill. Kocsis, Gazdag.
Jobaháza–Egyed 3–4 (3–2). Gsz.: Farkas, Bognár, Kocsis, ill. Zsirai, Papp, Fekete, Luka.
Kisfalud–Vág 0–1 (0–1). Gsz.: Kovács D.
Himod–Egyházasfalu 3–3 (1–3). Gsz.: Wellner (2), Cseh, ill. Mészáros, Németh T., Toto.

A bajnokság állása
     1.    Osli  11    10    1     0     34    –     6     31
     2.    M.-bödöge   11    9     0     2     39    –     11    27
     3.    Farád 11    9     0     2     37    –     10    27
     4.    Fertőd      11    7     1     3     31    –     16    22
     5.    Jobaháza    11    7     0     4     35    –     24    21
     6.    Vág*  11    6     0     5     30    –     25    17
     7.    Egyed 11    5     2     4     18    –     23    17
     8.    Mihályi     11    4     1     6     16    –     21    13
     9.    Ágfalva     11    3     2     6     21    –     29    11
     10.   Fertőrákos  11    3     1     7     22    –     32    10
     11.   Csapod      11    3     1     7     27    –     39    10
     12.   Kisfalud    10    3     1     6     18    –     32    10
     13.   Himod 11    2     4     5     24    –     33    10
     14.   Harka 10    3     0     7     21    –     29    9
     15.   Rábakecöl   11    3     0     8     19    –     49    9
     16.   Egyházasfalu      11    1     4     6     15    –     28    7
*A Vágtól 1 pont levonva.

Vármegyei III. o. Soproni csoport
Rajczi Beton-Fertőszentmiklós II–Zsira 0–2 (0–1). Gsz.: Szalai, Marton.
Sopronkövesd–Újkér 1–3 (0–1). Gsz.: Baán, ill. Csuka, Szűcs, Győrvári.
Répcevis–Iván 2–0 (0–0). Gsz.: Lukács M. (2).
Babót–Tercia-Fertőendréd 0–7 (0–3). Gsz.: Dunajski (2), Ősze, Kostevc, Pölöskei, Heiszenberger, Németh Á.
Balf–Sopronhorpács-Mészáros SE 1–3 (1–2). Gsz.: , ill. Horváth T., Takács J., Kretti Á.
Nagylózs–Lövő 2–2 (2–0). Gsz.: Németh P., Németh Cs., ill. Vitéz G. (2).

A bajnokság állása
     1.    Répcevis    8     8     0     0     27    –     6     24
     2.    Zsira 8     6     1     1     24    –     12    19
     3.    Fertőendréd 9     6     0     3     30    –     14    18
     4.    Nagylózs    8     5     1     2     29    –     10    16
     5.    F.-miklós II      8     4     1     3     17    –     12    13
     6.    S.-horpács  9     3     4     2     17    –     16    13
     7.    Újkér 8     4     0     4     15    –     21    12
     8.    Lövő  7     3     1     3     21    –     14    10
     9.    Iván  8     3     1     4     16    –     16    10
     10.   Balf  7     2     0     5     11    –     19    6
     11.   S.-kövesd   8     1     2     5     14    –     27    5
     12.   Pereszteg   8     1     1     6     11    –     27    4
     13.   Babót 8     0     0     8     2     –     40    0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában