Csodás 24. hely

Gondolkodtam azon már párszor, hogy vajon az 1954-ben elbukott vb-döntő keserű, napjainkig ható hozadéka-e, hogy társadalmunk egy része csak és kizárólag a győzelmet ismeri el. Akadnak szituációk, amikor én is amondó vagyok, hogy vagy a dobogó legfelső foka, vagy semmi – ilyen ügy például, hogy az Audi-ETO minden fronton győzze le végre a Ferencvárost –, ám összességében önmagában elismerésre méltó, ha valaki bármilyen szinten versenyzésre adja a fejét. Ezek az emberek ugyanis nem megúszni akarnak dolgokat, hanem megmérettetik magukat.

Sokan talán azt sem értik, hogy mitől olyan nagy dolog a mosonmagyaróvári születésű Szabó Nóra 24. helyezése maratoni futásban az atlétikai világbajnokságon. Ha szűkítjük a kört, akkor a kiváló kisalföldi atléta ötödik legjobb európaiként ért célba a Hősök terén. Úgy, hogy Nóri „megmutatta magát” a rekkenő hőségben; japán vetélytársával négy kilométeren át vezette is a mezőnyt. Aztán jött a szélvészgyors etióp és kenyai világelit olyan futótechnikával, amelynek látványa a laikusok számára is esztétikai élményt nyújt.

Szabó Nóra pályafutásáról nem véletlenül készített dokumentumfilmet volt kisalföldes kollégánk, Kollár István. Elképesztő teljesítmény, hogy valaki 23 évesen fogyás miatt kezdjen sportolni, s mindössze hat évvel ezelőtt teljesítette élete első nem egész 42 kilométerjét. Most pedig az egyik legjobb európai női maratoni futónak mondhatja magát, s bátran célba veheti a párizsi olimpiát jövőre.

Ilyen, amikor tényleg csodás a 24. helyet érő futás.