Női labdarúgás

2023.08.10. 12:04

A hetedik új igazolás az ETO-nál

Az ETO FC Győr élvonalbeli csapatához szerződött a szlovák válogatott 22 éves csatára, Stela Semanova, aki a zöld-fehérek hetedik nyári új igazolása.

Kisalföld.hu

Az eperjesi születésű Semanova a Partizan Bardejov csapatában kezdte pályafutását, ahol aztán szlovák bajnok is lett, majd az utóbbi időszakban egy-egy esztendőt töltött a szlovák Slovan Bratislava, a ciprusi Aris Limassol, és az olasz Hellas Verona együttesében. A remek fizikai adottságokkal rendelkező támadó, a Bajnokok Ligájában is pályára lépett, és immáron tizenhatszoros szlovák válogatottnak is mondhatja magát.

- Összeállt a keretünk a hamarosan induló bajnokságra, amelyet hivatalosan is bemutatunk majd a jövő heti sajtótájékoztatón – mondta Horváth Cs. Attila, az ETO FC Győr női szakág vezetője a klub honlapján. – A tavalyi kupagyőztes és bajnoki döntős csapatunkból tizenkét játékosunk maradt, hozzájuk érkezett a hét új igazolásunk, valamint jelenleg az utánpótlásunkból négy fiatal is a felnőtt csapattal készül. Azt gondolom, megint erős együttesünk lesz, amely joggal tűzheti ki maga elé a legmagasabb célokat. A felkészülésünket egyébként rengeteg sérülés nehezítette, így a rangos külföldi ellenfelekkel szembeni mérkőzéseinken, sajnos, nem tudtunk a legideálisabb összeállításunkban pályára lépni, de ennek ellenére, a szlovén és az osztrák bajnok, valamint a cseh BL-induló ellen is remekül helyt álltunk. Jelenleg is még több játékosunk végez külön munkát, így csak bizakodhatunk abban, hogy a bajnoki rajtra mindenkire számíthat majd a szakmai stáb.

Az ETO FC Győr első nyári hazai nemzetközi felkészülési mérkőzését szombaton 11 órakor játssza, Németh Loretta új csapata, az osztrák első osztályú First Vienna együttese ellen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában