Torna

2023.07.14. 08:50

Győri versenyzőkkel török edzőtáborban a férfi válogatott

Kisalföld.hu

A magyar férfi tornászválogatott megkezdte a felkészülést az őszi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, és a törökországi Izmírben, a török felnőtt és junior férfi válogatottal közösen egyhetes edzőtáborban vesz részt.
Szűcs Róbert, a férfi válogatott vezetőedzője elmondta, hogy a Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Kardos Botond, Molnár Botond, Balázs Krisztián, Vecsernyés Dávid, Kiss Balázs, Báthori Szabolcs alkotta magyar válogatott július 8-án, szombaton érkezett meg Törökországba, és július 15-ig marad. Az alapozó edzőtáborban a felnőtt török válogatottal közösen készülnek, amelynek tagjai között világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes sportolók is vannak. Mészárosék naponta kétszer edzenek, délelőtt és délután is három-három órás tréningen vesznek részt, amelynek középpontjában az erősítés és az „elemezés” áll. A vezetőedző tájékoztatása szerint mindenki jól bírja az edzéseket, és a versenyzők kezdenek visszaszokni újra a kemény munkához, hiszen a csapat június utolsó két hetében pihent, és a sportolók csak július 3-án kezdték meg a felkészülést klubjukban, így a válogatott az alapozás második hetére érkezett az izmíri edzőtáborba.
A hétvégi hazaérkezés után mindenki az egyesületében folytatja tovább, majd augusztusban újabb közös edzőtábor következik, akkor már Tatán.
Szűcs Róbert vezetőedző: 

Mindenki jól van, egészséges, persze a kihagyás miatt itt-ott picit fáj, de ez természetes, hiszen a kéthetes pihenő után mindenkinek újra hozzá kell szoknia a terheléshez. A korábbi sérültek – Tomcsányi Benedek és Kardos Botond - is jól vannak, terhelhető a sérült testrészük. Jó hangulatban telik a tábor, a gyakorlatok elemeit hozzuk vissza, az erősítésen és a képességfejlesztésen van a hangsúly, de már van, aki új elemeket is gyakorol. Az edzés mellett egy kis pihenés és mentális felrázás céljából már strandoltunk is a tengernél és a bazársorra is ellátogattunk. Nagyon jól felszerelt itt a terem, a szállás is mellette van, egy kicsit hasonló a tatai edzőtáborhoz. Óriási dolog, hogy a törökökkel együtt edzhetünk, ez külön motiválja a fiúkat, mi edzők pedig próbálunk ellesni minden apró részletet, és hogy mit csinálnak másként, igaz, az olimpiai bronzérmes, Európa- és világbajnokkal tűzdelt csapat is hozzánk hasonlóan készül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában