2023.03.17. 09:34
Hűséges Sopronhoz és a vasúthoz a soproni labdarúgás ikonikus alakja Drázsnyák István
Sopron labdarúgásának fontos alakja, Drázsnyák István a napokban ünnepelte a hetvenötödik születésnapját. A kerek évforduló alkalmas volt rá, hogy számot vessen azzal, amit a futballpályán elért.
Az SVSE-ben a régi játszótársak között. A hátsó sorban balról a harmadik Drázsnyák István.
Hosszú pályafutása alatt csak soproni csapatokban szerepelt – kivéve, amikor 1968-tól a zalaegerszegi Honvéd Katona SE sorait erősítette.
Az SVSE-ben kezdtem focizni, tizennégy évesen igazoltak le, onnan végigjártam a ranglétrát, míg eljutottam a felnőttcsapatig, amelyben Mosonmagyaróváron a Mosoni Vasas ellen szerepeltem először
– mondja az egykori hátvéd.
Innentől kezdve felfelé ívelt a karrierje, ennek egyik fontos állomása volt az 1973/74-es idény: az NB III Északnyugati csoportjában az SVSE szerezte meg a bajnoki címet. A másik csúcspont pedig az volt, amikor az NB II-ben Mathesz Imre edzőségével az ötödik helyet szerezték meg az SSE színeiben.
Szívesen gondol a helyi Textilessel vívott élvezetes csatákra, mindig nagy öröm volt legyőzni a rivális kék-fehéreket.
„Nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértem. Megbecsült játékosa voltam az SVSE-nek, majd az SSE-nek, ahol két és fél évig csapatkapitány is lehettem. Szerencsére nem voltam sérülékeny, alig-alig hiányoztam bajnoki mérkőzésről. Huszonhárom évig futballoztam, hátvéd létemre mindössze kétszer voltam kiállítva. Először Nagy Béla FIFA-játékvezető küldött le Bábolnán. Jogos volt az ítélet, mert túlságosan keményen bántam a volt válogatott Korsós Pistával, a másik kiállítás pedig Sopronban történt, ha jól emlékszem, akkor a Komló ellen. Rómában volt a búcsúmeccsem egy amatőr csapat ellen. Jártunk a Stadio Olimpicóban is, nagy élményt adott, csodálatos stadion. AZ SSE-t követően harminchat évesen az újra megalakult SVSE-ben hagytam abba a nagypályás labdarúgást. Egy évet játszottam még ott Szabó »Szatya« hívására. Az öregfiúk között és a kispályás bajnokságban persze még folytattam a játékot, csak ötvenhat évesen fejeztem be a focit.”
Nem sokkal később egyetlen munkahelyéről is nyugdíjba ment – ipari tanulóként lépett be a vasúthoz, ahol dízel- és villanymozdony-szerelőként dolgozott, majd tanította is az ifjakat erre a szakmára –, 43 év és 85 nap után búcsúzott el a kollégáktól.
Az egykori SVSE-beli csapattársakkal heti rendszerességgel régóta összejönnek a Lőver körúti pályán egy kis kikapcsolódásra. Nem volt ez másként a hetvenötödik születésnapján sem.
„Felköszöntöttek, lábteniszeztünk, ettünk, ittunk, zsugáztunk, aztán este fél nyolckor felálltunk az asztaloktól és elindultunk haza. Hiába, mi sem leszünk fiatalabbak... Otthon családi körben is szépen megünnepeltük a hetvenötödiket, azért ez mégiscsak egy kerek szám” – mondja végül Drázsnyák István.
