Pro Urbe-díjas győri cselgáncsedző – „A tudás azért van, hogy visszaadd”

A közismert sportember tízévesen, 1970-ben kezdett el a Győri Dózsában dzsúdózni. Tizenhét évesen már edzőként is tevékenykedett, és volt olyan év, hogy kilenc magyar bajnokságot nyert csoportjával egyszerre. Hároméves paksi kitérő után jött vissza Győrbe vezetőedzőnek a Dózsába, majd a rendszerváltás után megalapította a város első privát klubját, a Vitalt, közben elvállalta az edzősködést a juniorválogatottnál is. Tizenegy éve az országban egyedülálló képzést dolgozott ki négy-hat éves gyerekeknek.

Ő az ukido atyja

„Bár a polgármester jól ismeri a cselgáncssportot és nyilván az én tevékenységemet is, azért meglepett a rangos kitüntetés. Akadnak ugyanis rajtam kívül sokan, akik rengeteget tetteka városért, sőt, olyanok is, akik a sportban is rendkívül ko-moly eredményeket értek el. Az elismerés talán annak a fél évszázadnak is szólt, amit a dzsúdósportban töltöttem, és nyilván az ukido is sokat nyomot a latban.

Nagyon büszke vagyok az utóbbira is, mert ha végre túl leszünk ezen a vírusos időszakon, ezernyolcszáz-két-ezer gyermek ismerkedhet meg a mozgás játékos alapjaival a győri óvodákban” – kezdte a 60 esztendős Kovács János, aki azt is elárulta, ma már Győrön kívül Mosonmagyaróváron, Zalaegerszegen, Szombathelyen, Nagykanizsán és Szentesen is egyre nagyobb számban ukidóznak a gyerekek. A programot pedig három éve a magyar dzsúdószövetség beépítette az utánpótlásképző rendszerébe.

Bajnokok

Kovács János azt is mondja, bár versenyzőként sosem volt kimagaslóan eredményes, mé-gis mindig a versenyeken kapott egyfajta lendületet. „Amikor bevezették a fojtást és a karfeszítést – előbbiben nagyon jó voltam –, akkor kezdtem el hozni az eredményeket, így később első osztályú versenyző lettem.

Az volt a baj – vagy talán áldás, magam sem tudom, melyik –, hogy tizenhét évesen már edző lettem. Vági Miklós megbízott és Rajki Jánostól kaptam egy kezdő csoportot. Olyan gyerekeket, akik fél-egy éve kezdték el a cselgáncsot. Belőlük nagyon komoly csoportunk lett. Volt olyan év, hogy nyolc-kilenc magyar bajnokságot nyertünk egyszerre. Az edzősködés mellett nagyon szerettem versenyezni, és amit a versenyeken kaptam pluszdózist, megpróbáltam a tanítványaimnak átadni. Talán ezért is váltak jobb dzsúdóssá ők is” – mondta.

Felépülés a súlyos balesetből

Érdekesség, hogy volt olyan időszak, amikor elment a kedve a sportágtól, és egy majdnem végzetes baleset is érte a klubja kialakítása közben.„Kétezerben elvállaltam az edzősködést a válogatottnál. Csak azért, hogy az egyik versenyzőm el tudjon indulni a korosztályos vb-n. Ha nem vagyok annyit Pesten, kipöckölték volna a válogatottól. Sajnos a nyolc közé jutásért magyar közreműködéssel, egy bírói döntéssel így is kikapott. Kicsit elment a kedvem a cselgáncstól.

Aztán építettünk egy dzsúdógalériát, csak felnőttekkel kezdtem el foglalkozni. Én is nyertem összesen tizenegy magyar és osztrák veteránbajnokságot egymás után. Nagyon jó időszak volt, igaz, majdnem belerokkantam. A galéria építésénél kicsúszott alólam a létra, négy méterről háttal a betonra zuhantam. A mentőben ébredtem fel, nem tudtam mozogni, lebénultam. Az orvosok is csodálkoztak, hogy aztán rendbe jöttem. Mondhatom, újjászülettem. Talán az a több ezer esés, gyakorlás mentette meg az életemet. Azóta is azt mondom minden gyereknek, esni és úszni mindenképp tanuljanak meg!”

Tisztelet

Kovács János korábban azt is elmondta, mindenkivel szívesen foglalkozik, aki csak bemegy az edzőterembe. Nem érdekli, hogy tehetséges vagy sem. A cselgáncsnak van egy szellemisége, ezt nagyon jól kitalálták a japánok. „A tisztelet, az erkölcsösség jellemzi a dzsúdót, bár sokan kicsit ezt is kezdik már elfelejteni. Pedig a tudás, amit az évek alatt megszerzel, az nem a tiéd. Az azért van, hogy visszaadd.”És hogy mit is jelent neki, a sportág számára a Pro Urbe kitüntetés? Nos, az elismerés mellett mindenképp plusz-energiát, hiszen hiába él és dolgozik ötven esztendeje a cselgáncsban, még mindig akadnak céljai.

„Jobban akartam, mint a többiek”

„Azt gondolom, a sportág Győrben még soha nem kapott ekkora elismerést, ez egyben óriási lehetőség. Szeretném ezt kihasználva kollégáimmal a cselgáncshoz kötődő ukidót a lehető legtöbb gyerekkel megismertetni. Bízom benne, hogy a Vitalt, és persze a GYAC-ot is, még erősebb klubbá tehetjük. No meg amíg tudok, még versenyezni is szeretnék. Bár az elmúlt évben szinte minden szeniorviadal elmaradt, bízom benne, idén újra a tatamira léphetünk.

Szeptemberben Győrben akarunk tartani egy igazán nagyszabású, nyílt, nemzetközi országos bajnokságot. Az akarásról egyébként mindig a szerencsétlen sorsú Benedek Tibor szavai jutnak eszembe, hiszen én is így voltam ezzel: ha nem is voltam a legtehetségesebb, jobban akartam, mint a többiek. Szorgalommal ugyanis sok mindent elérhetsz, és nagyon messzire eljuthatsz.”