A zenei élet fellegvára lehet Győr

3 órája

A zene mindenkié!: a TNT egykori alapító tagja, és a Wellhello győri tagja Hangbázist álmodott Győrbe + Fotók, videó

Lehet, hogy a magyar könnyűzenei élet egyik fellegvára lesz hamarosan Győr? Ennek alapjául egy nemrég elkészült, még próbaüzemben működő létesítmény szolgálhat alapul, ahol a zene lesz a középpontban.

Barki Andrea

Fotó: Molcsányi Máté

– Másfél éve kezdtünk el egy álmot megvalósítani, ami most vált valóra. Egy 300 négyzetméteres zenei közösségi tér készült el itt Győrben, hét speciális teremmel – idézte fel Takács András, a HangBázis egyik tulajdonosa, zenei vezetője, a TNT zenekar egykori alapító tagja, aki szinte két kezével építette fel a létesítményt és rendezte be.  

A zene lesz a középpontban a HangBázisban.
A zene lesz a középpontban a HangBázisban.
Fotó: Molcsányi Máté

Zene köré szerveződött a HangBázis

– Próbálhatnak itt zenekarok, rögzíthetik a számaikat, tarthatnak órát zenetanárok, stúdió körülmények között fotózhatnak a fotósok, teljesen berendezett podcast stúdiónkban nem csak hang, de képfelvétel is készülhet. Ezen felül szeretnénk tehetséggondozással is foglalkozni, mert nagyon sok tehetséges zenész, énekes van, akinek nincs lehetősége bemutatkozni. Ha szükség van rá, szakértői gondoskodással fogjuk meg kezüket és vezetjük Őket azon az úton, amelyen mi már végigmentünk. Terveink szerint kihelyezett ének-zene órára jöhetnek majd az iskolai osztályok, de várjuk a zeneiskolásokat is, valamint nyári zenei táborok szervezésére is lehetőség lesz – mondta el Takács András.

A zene fellegvárát hozta össze Tóth Balázs zenész, zeneszerző, producer, a Wellhello zenekar győri tagja és Takács András, a HangBázis egyik tulajdonosa, zenei vezetője, a TNT zenekar egykori alapító tagja.
A zene fellegvárát hozta össze Tóth Balázs zenész, zeneszerző, producer, a Wellhello zenekar győri tagja és Takács András, a HangBázis egyik tulajdonosa, zenei vezetője, a TNT zenekar alapító tagja.
Fotó: Molcsányi Máté

A zenerajongók mindent megtalálnak itt

A HangBázis stúdióvezetője nem más, mint Tóth Balázs zenész, zeneszerző, producer, a Wellhello zenekar győri tagja.

Tóth Balázs a zene világában szerzett tapasztalatait a HangBázis létrehozásában kamatoztathatta.
Tóth Balázs a zene világában szerzett tapasztalatait a HangBázis létrehozásában kamatoztathatta.
Fotó: Molcsányi Máté

– Van két próbatermünk, ahol a klasszikus akusztikus gyakorlásra van lehetőség és még rögzíteni is tudják a zenekarok a számaikat, illetve az egyik közülük egy úgynevezett silent próbaterem, ahol digitális technika és hangszerek állnak rendelkezésre. Van DJ szoba, ahol el tudják készíteni és szintén rögzíteni a munkájukat a dj-k. Hangstúdiónk, nagy zenekarok számainak 24 sávos valósidejű rögzítésére alkalmas, mind digitális, mind analóg technikával – mutatta be röviden a termeket a zenész, aki úgy véli, hogy egy zenei központ helyett tulajdonképpen egy olyan multifunkcionális központot hoztak létre, amilyennel az országban még nem találkozott. Ezért is terveznek olyan képzéseket is, amelyek szintén hiányoznak régiónkból, például a hangmérnök és produceri képzés, hiszen adott az eszközpark és a háttér is.

A HangBázis már egy rendezvénynek is helyet adott, amiről korábban lapunk is beszámolt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában