kisalfold.hu videó

2024.08.10. 14:41

31. Barokk Esküvő 3. nap - Gyermekelőadások és kacagtató programok – Sok-sok fotó, videó

Szombaton is folytatódnak a 31. Barokk Esküvő programjai a győri belvárosban. Érdemes estig kilátogatni, napközben is színes programokkal és látványos bemutatókkal várják az érdeklődőket.

Simon Roberta

Fotó: Csapó Balázs

Idén plusz egy helyszínnel bővült a nagyhagyományú Barokk Esküvő, a Radó-szigeten már szombat reggeltől belecsöppenhettünk az egykori végvári életbe, valamint fajátékok várják estig a virgonckodókat. Délutántól állatsimogatóval bővül a kínálat. 

Kicsik és nagyok egyaránt barokk öltözetbe bújtak. Fotó: Csapó Balázs

Már néhány látogatót vonzottak a délelőtti programok is. A Széchenyi tér felé sétálva, Sík Frida színésznő és növendékei kacagtató előadásába kaptunk bepillantást. Járva-kelve a barokk kort idéző ruhakölteménybe bújt embereket láttunk. Majd elindult a színes zászlókat lobogtató doboló csapat a belváros körül. 

Az Apátúr-ház előtti téren a legkisebbek és szüleik szórakoztatására, a Papucsszaggató kisasszonyok című gyerekelőadást láthattuk a Magyar Népmese színház művészeinek jóvoltából. Míg a téren a korhoz köthető kézműves foglalkozások zajlottak, valamint kisebb kirakodóvásárban nézelődhettek a látogatók.

A nézőket is bevonták a gyerekelőadásba a művészek. Fotó: Csapó Balázs

A színes programok egészen estig tartanak a Radó-szigeten, a Széchenyi téren és Dunakapu téren, valamint a győri belváros utcáin, így ne lepődjünk meg, ha jelmezbe bújt emberekkel is találkozunk. Emellett számos koncert, táncelőadás és felvonulás is várható még szombaton.

A sokak által várt, látványos felvonulás este 19 órakor kezdődik. Mintegy kétszáz vidám jelmezes kíséri a menyasszonyt és vőlegényt életük nagy útjára, a házasságkötésükre. Idén sajnos a házasulandó pár visszamondta az esküvői ceremóniát, ezért táncosok és színészek helyettesítik őket. A menetet az Óriásnő, a termékenység szimbóluma vezeti majd, őt követik aranykocsikon a megszemélyesített erények, az Igazságosság, a Mértékletesség és a Bölcsesség, mint jókívánságok.

Doboló tömeg vonult délelőtt a barokk belvárosban. Fotó: Csapó Balázs

A zenészek, táncosok vidám kavalkádja egy valóságos divatbemutató, ahol a hagyományos barokk öltözetek mellett a parodizált jelmezeket viselő bolond zenészek, dámák teszik még látványosabbá a menetet. A menetet a lovasok kísérik, az ifjú pár a bábolnai ötösfogaton érkezik a ceremónia helyszínére.

Útvonal: Aradi vértanúk útja - Virágpiac- Zechmeister út- Bécsi kapu tér, ahol táncbemutató után a Király utcán keresztül érkeznek a Dunakapu térre.

20 órától veszi kezdetét a ceremónia, amely során kiderül, hogyan fogadott egymásnak örök hűséget egykor a XVII. században egy magyar főúri pár. A vőlegény térden állva kéri meg arája kezét, fogadalmuk után aláírják a móringlevelet a hozományról, a város „elöljárója” megerősíti együvé tartozásukat, s ujjukra kerül a jegygyűrű. A nyoszolyólányok a menyasszony fejére helyezik az asszonyság jelképét jelentő fejdíszt, amit a vőfélye karddal vesz le a fejéről, s a nézők közé hajítja. Táncosok vonulnak be, fáklyával táncolják körbe a házasokat és szállnak a fehér galambok, a szerelem és boldogság jelképei.

A ceremónia végén szikraszökőkút teszi még ünnepélyesebbé az estet, ami barokk mulatsággal zárul majd.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában