Hétvégi tűnődések

Mintha megzavarodott volna a természet: aranyló napsütésben pompázik a november. A verőfényes déli órákban jólesik a megkésett kerti munka… Ilyenkor már minden napfényes óra igazi ajándék. A kései pirkadat és a korai alkonyat egyre hűvősebben, fagyos lehelettel érkezik – érezzük, bármikor ránk vicsoríthatja metsző fogsorát a tél. Most kell(ene) fénylő-puha melegséggel megtölteni szíveinket, hogy belülről simogasson a remény, ha mégis ránk szakadna a dermesztő magány…

Fásulunk. Rohamosan veszít érzékenyégéből lelkünk antennája. Megszoktuk a brutális képsorokat, melyekkel nap, mint nap eláraszt bennünket a média. S talán ez a szörnyűség második fokozata. Elidegenedünk a világtól, elidegenedünk egymástól… A közömbös fagyosság bedarál bennünket is, vagy ember, embernek válik farkasává… , s végül nem lesznek győztesek: mindenki csak veszít…

Az evangéliumi történet szerint, tíz koszorúslány lámpással kezében indult a vőlegény elé. Öten közülük azonban balgák voltak, mert nem vittek magukkal tartalék olajat. A vőlegény késett, ők elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: „Itt a vőlegény, menjetek elébe!” Felkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az öt balgának viszont el kellett mennie olajért, mert lámpásaik kialvóban voltak. Míg odavoltak megérkezett a vőlegény. Akik készen álltak, bevonultak a menyegzőre, a későn jövők azonban már hiába zörgettek. (Vö. Mt 25,1-13.)

Az ember szeretetre született, hogy egymásba kapaszkodva, együtt munkálkodva valósítsa meg Isten tervét a világban. Hogy fényt vigyünk egymás életébe. Úton vagyunk a „lakodalmasház” felé. Éjszakák és nappalok hosszú sora váltakozik. (Hol egyikből, hol a másikból jut több.) 

Lámpásaink kialvóban vannak… - az utolsó órákhoz érünk, cselekednünk kell, mert könyörtelenül ránk borul a végtelennek tűnő, hosszú éj. Nem szabad megvárni, hogy a bűn sötétje vagy a lélek éjszakája telepedjék életünkre. Létfontosságú, hogy a fénytelen időszakokban rendelkezzünk belső világossággal… Gyűjteni kell szívbéli tartályainkba a kegyelem olaját, hogy „lámpásaink” soha ki ne aludjanak, sőt, akkor sugározzanak csak igazán, amikor körülöttünk nőni kezdenek az árnyak…