Kerekes István a legtöbb díjjal rendelkező magyar fotós

– Olyan világrekord van a kezében, amivel senki más a Földön nem büszkélkedhet. Meséljen erről. Milyen világelső fotósként ébredni?

– Azon a csodás júniusi délelőttön, amikor a fénykép elkészült, nem gondoltam volna, hogy ennek a munkámnak ilyen egyedi pályafutása lesz. Számomra nyilvánvaló volt, hogy sikerült egy kivételes portrét készítenem, de hogy ekkora sikere lesz, erre nem számítottam. Manapság fotózni mindenki tud. Így én inkább arra vagyok büszke, hogy sikerült egy olyan egyedi látványt nyújtó pillanatot lencsevégre kapnom, amire ha ránéz az ember, megbabonázza a nézőt. Úgy érzem, hogy ez az igazi titka a fényképemnek, és ezért ilyen sikeres a mai napig. Jómagam is azért utaztam el erre a vidékre, mert láttam, hogy előttem már nagyon sokan, zömében olasz, francia, román és német fotósok milyen érdekesnek tűnő világot, arcokat fotóztak meg itt. Máramarosba az 1960-as évektől folyamatosan a mai napig évente több száz fotós jár, hogy megörökítsen egy-egy számára érdekesnek vélt pillanatot, és ezek a fotósok évek óta részt vesznek ugyanazokon a fotópályázatokon, amelyeken én is. Jómagam azon a bizonyos 2009-es júniusi napon jártam életemben először ezen a vidéken, és akkor készült a világrekorder fénykép. Ez így igencsak jóleső érzés, ráadásul azzal a gondolattal együtt élni, hogy valami olyat értél el a munkáddal, amit jelen pillanatban még más senki a világon, akkor igen, így különleges nemcsak ébredni, de feküdni is.

Varázslatos mosoly

– Az a csoda mosoly, a kislány tekintete tényleg magával ragadó. Hogyan készült a fotó?

– A „csoda mosoly” csak hab a tortán. A kislány arcformája és kifejezése, arcjátéka, a különleges arcvonások, és ami az egyediségében nagyon nagy szerepet játszik, az a belső tisztaságtól csillogó arca teszik abszolút különlegessé más portrékkal szemben. Amúgy szerintem az igazi kihívás ott kezdődik, hogy különleges arcot találni és ezt a különleges arcot igazán egyedien jól megfotózni egy másik, még nehezebb feladat. És ez nem volt másképp azon a napon sem, amikor megláttam a kislányt, aki a házuk udvarán, egy farakás mellett „súrlófényben” hintázott. Nagyon mesébe illő jelenet volt. Bementem és a kertben dolgozó nagymamától engedélyt kértem, hogy lefotózhatom-e a kislányt. Miközben a nagymamával beszélgettem és a hintázás közben felnézett ránk, akkor pillantottam meg azt az arcot, amit soha nem fogok elfelejteni. Miután megállítottam és megkértem, nézzen rám, és elbeszélgettem vele, teljesen más arcát mutatta. Egy pózoló, nem természetes arcot. Két kép készült eleinte, de sajnos nem közelítették meg azt az arcát, amit akkor láttam meg, amikor dúdolva, hintázás közben felnézett ránk. Így a célom az lett, hátha vissza tudnám varázsolni az arcára azt az egyediséget. Még egyetlenegy képet sikerült készítenem, mert nagyon nehéz volt a hintázó ritmusából „kilendíteni”, és ez lett belőle – egy világrekorder arc –, de jóval elmaradt attól a varázslatos arckifejezéstől, mint amikor ő spontánul felnézett ránk. Ezért is vallom azt, hogy sokkal nehezebb és nagyobb kihívás egy szép, különleges arcból még egyedibbet kihozni vagy ugyanúgy megörökíteni, mint azt megtalálni.

– Mit tart a legfontosabbnak a fotózásban?

– Egy nagyon fontos célom a kezdetektől, és ami a mai napig nagyon bevált, az az, hogy soha életemben senkit egyetlen munkámmal sem próbáltam meg lemásolni, vagy hasonlót készíteni, vagy ugyanazt megcsinálni, amit már más vagy mások lefotóztak. Teljesen egyedi látásmódot, képi és gondolatvilágot igyekszem kidolgozni, és a fényképek végső színvilágát is igyekszem egyedivé tenni. Próbálok arra törekedni, hogy olyat készítsek, amit még eddig más soha nem csinált.

Kétezernél is több díj

– A díjak mit jelentenek önnek?

– Egy-egy fotópályázaton való megmérettetésen, melyen a munkáim több száz vagy több ezer más fotóval versengenek és ezeken a pályázatokon díjat, díjakat is nyernek, nagyon pozitív visszajelzés és egy felmérés is egyben, hogy jó úton haladok. Jelenleg a legtöbb díjjal rendelkező fotós vagyok Magyarországon, több mint kétezerszer díjaztak eddig. Ezeknek az elismeréseknek a folyományaként kaptam meg például első magyarként 2012-ben az akkori legmagasabb fokozatot, amit a Nemzetközi Fotóművész Szövetség a versenyfotográfia területén adományozott, a kiválóság platina fokozatot. Ezt követte 2018-ban az új besorolás alapján a legmagasabb – kiválóság gyémánt hármas – fokozat, melyet amikor megkaptam, összesen öt fotóművész birtokolt a világon. 2018 augusztusában nemzeti ünnepünk alkalmából átvehettem a Magyar Arany Érdemkeresztet, mely kitüntetést a nemzetközi és hazai fotópályázatokon sikeres, számos díjat elnyerő művészi tevékenység elismeréseként kaptam meg.

Fotókon a valóság

– Melyik projektjét tartotta eddig a legsikeresebbnek? Mennyit számít egy adott helyszínen a fotós empátiája, láthatatlansága?

– Projektben nem gondolkodom. Soha nem tervelek ki semmit. Inkább megmaradok a hagyományos gondolatvitelben, és azt szoktam mondani, hogy „amikor időm engedi, elmegyek egyet fotózni”. Ebből próbálok minél többet összehozni. Mivel Erdélyből származom és fő témám a szociofotó, portré, ezért fényképeim nagy részét ott készítem. Tehát ha a divatos „projekt” szóval kellene válaszoljak, akkor az egész fotóséletem egy nagy projekt, aminek a neve: Erdély és Máramaros.

És ha arra kell válaszolnom, melyik a kettőből a legsikeresebb, akkor Máramaros, mivel Yelena után a második, harmadik legtöbbet díjazott fotóim is ott készültek. Nemzetközi fotósprojektben is részt vettem párszor, de ezek másról szólnak, elmenni és fotózni, amire felkértek.

– Zsűrizéseken is rész szokott venni?

– Évente több tízezer fényképet bírálok el különféle nemzetközi fotópályázatokon. A beleérző képesség a szocio- és portréfotózásban nagyon fontos adottság. Minél nagyobb benne a gyakorlat, annál jobban meg lehet közelíteni a megközelíthetetlent is, és itt a nagyon mély nyomorban élő tanyák lakóira gondolok elsősorban. Hogy azok életébe úgy sikerüljön beépülni, a mindennapjaik dokumentálásába, hogy teljesen láthatatlan legyél és a fotón tudd élethűen visszaadni azt, ami ott történik. Vagy például sokszor másodpercek alatt kell úgy alakítanod a helyzetet, hogy teljesen beépülj a környezetbe, a helyzetbe és még kapd is lencsevégre a pillanatot úgy, hogy a fényképet szemlélőnek ne tűnjön fel az, hogy a fotós jelen volt. Mindent fotózok, amiben meglátom az egyedit. Lehet egy különlegesnek tűnő portré, egy gyönyörű szép vagy egyedi természetfotó, kőkemény szociofotó vagy akár egy jó sportfotó.

– Hova tart most? Mik a tervei?

– Megpróbálom folytatni azt az utat, amelyet az eredményeim igazoltak. Mint említettem, nincsenek terveim. Ha a lehetőségek úgy hozzák, akkor ezután is ugyanazt fogom tenni, megyek egyet fotózni. Mert ha jól figyelek, akkor mindig bejön valami.

Névjegy

Kerekes István jelenleg a legtöbb díjjal rendelkező magyar fotós. A hazai legrangosabb fotópályázatokon, Magyar Sajtófotó Pályázaton, „Az Év Természetfotósa” pályázaton az elmúlt tizenöt évben többszörösen is díjazták. Munkái megtekinthetők a www.kerekesistvan.com oldalon.