Nem lesz menekülttábor

2 órája

Kiderült, mi készül Vitnyéd-Csermajorban

Napirend előtt a Vitnyéd-Csermajorban folyó építkezésről kérdezte a kormányt Toroczkai László hétfő délután az Országgyűlésben. Arra várt konkrét választ, hogy mi épül az egykori csermajori tejipari szakiskola területén.

Kisalföld.hu

Fotó: Akik Csermajorban tanultak közösségi oldal

Az MTI beszámolója szerint Toroczkai László (Mi Hazánk) a Vitnyéd melletti építkezés ügyében kérdezte a kormányt. Információi szerint menekülttábort építenek, amely a környékbeliekben és a határ másik oldalán Burgenlandban is ellenérzést váltott ki - mondta. Bejelentette, hogy október 5-én a Mi Hazánk tüntetést tart a helyszínen az építkezés ellen, konkrét választ várva arra, hogy mi épül a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen. 

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában jelezte, hogy 2015 óta ugyanazt mondja a kormány az illegális migrációról: megvédik a külső határokat, semmiféle migránsgettót vagy tábort nem hoznak létre, a menekültügyi, idegenrendészeti eljárásokat az ország határán kívül szeretnék lefolytatni. 

Vitnyéden sem lesz menekülttábor, ezt már többször is egyértelművé tették

 - szögezte le. 

Kiemelte: az egykori iskolaépületet az azt illegálisan használó beköltözők lelakták, ezért volt szükség a felújításra, és az épületben a jövőben a rendészeti oktatásban résztvevőknek biztosítanak táborozási lehetőséget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában