100 éves Botanikus Kert

2024.09.05. 17:35

Felavatták a helyreállított Erzsébet forrást a Soproni Egyetem botanikus kertjében - galéria

A Soproni Egyetem Botanikus kertjében felavatták az 1903-ban átadott és most helyreállított Erzsébet forrást. A felújítás az erdőmérnöki kar 1982-ben végzett évfolyamának köszönhető.

Bódvai Ildikó

- A Botanikus Kert munkatársai 2019 őszén fedezték fel, hogy a sziklakertnek vélt falmaradványok valójában egy elfeledett forrás romjai, amely a meggyilkolt magyar királyné tiszteletére készült 1898 késő őszén. Erről egy fennmaradt zárókő tanúskodott. Ebben egymást fedve két táblafelirat volt elhelyezve „Erzsébet forrás 1898”felirattal. A felfalazott forrás 1903 novemberében a hadügyminiszter által egy ülő Erzsébet szoborral is gazdagodott, ez a szobor azonban 1945 után eltűnt. A forrás szoborral bővített ünnepélyes avatása 1903. november 19-én katonai tiszteletadás keretében történt meg. Az eseményről egyetlen amatőr felvétel ismert, ami a mai A épület emeleti ablakából készült az avatás napján - elevenítette fel a csütörtöki ünnepélyes avatáson az elfeledett Erzsébet-emlékhely történetét dr. ifj. Sarkady Sándor, a Soproni Egyetem tudományos kutatója. Hozzátette, 1968-ban pontosan a forrás tengelyébe állították fel az európai hírű professzor, Feistmantel Rudolf talapzattal ellátott mellszobrát. Ez a szobor teljesen takarta a zárókövet, ezt most elhelyezték. 

A csobogó vélhetőleg a jelenlegi hallgatók kedvelt találkahelye lesz. 
Fotó: Szalay Károly

Már 2020-ban felmerült a forrás helyreállítása, de azt a világjárvány megakadályozta. Idén azonban az 1982-es erdész évfolyam támogatásának köszönhetően megújult a hely. 

-  Itt töltöttük életünk legszebb, legmeghatározóbb öt esztendejét. Igyekszünk hát a lehető legtöbbet segíteni az alma maternek, legyen az egy ifjú hallgató tanulmányainak a támogatása, vagy a botanikus kert egy szegletének a megszépítése. Így adózunk az egyetemen végzett évfolyamtársaink emlékének is, akik már nem lehetnek velünk - mondta meghatódva Csóka Péter, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, a Valéte’82 Alapítvány képviselője. 

Prof. dr. Fábián Attila rektor megköszönte a támogatást és a helyreállításban résztvevők munkáját. - A forrás a „tudás forrását”, az egyetemet is szimbolizálja, a generációról generációra átörökített hagyományokat, a tudásában gyarapodó nemzedékeket - hangsúlyozta az egyetem vezetője. 

A helyreállított Erzsébet-forrást a történelmi egyházak képviselői áldották meg. Az avató ünnepségen közreműködtek a Hunyadi-iskola és AMI művésztanárai, a program háziasszonya Szekeres Kriszta, a Ligneum Látogatóközpont vezetője volt. 

A 100 éves Botanikus Kert új ékessége mától látogatható. A hely az A. épület bejáratával szemben, a nagy platános és a Krasznai Sportcsarnok közötti területen található. A csobogó köré padok kerültek, így vélhetőleg a jelenlegi hallgatók kedvelt találkahelye lesz a botanikuskertnek e hangulatos szeglete.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában