Újabb közlemény

2024.08.06. 12:52

"Magánosított" alapítványok - Folytatódik Benkovich atya és a Győri Egyházmegye vitája

A Győri Szentlélek Plébánia körül kialakult helyzettel kapcsolatban újabb közleményt adott ki a Győri Egyházmegye, melyet változtatás nélkül közlünk.

Kisalföld.hu

Benkovich Ferenc plébános Fotó: Kisalföld-archív

Újabb közleményt adott ki a Győri Egyházmegye Benkovich Ferenc győri plébános ügyében, amelyről korábban írtunk itt és itt. Ennek kapcsán előbb érdeklődtünk az Apor-iskola kuratóriumánál, akik jelezték, ezúttal nem kívánnak reagálni az egyházmegye soraira, majd az egyházmegyénél, de azt írták: az egész eseménysort továbbra is egyházi belügynek tekintik, a vizsgálatok lezárultáig nem kívánnak az ügyről nyilatkozni. 

Így marad a közlemény, íme:

A Győri Szentlélek Plébánia körül kialakult helyzetet mindeddig az Egyházmegye belső ügyének tekintettük, ezért a nyilvánosság felé csak a legritkább, illetve a már elkerülhetetlen esetekben nyilatkoztunk meg. 

Gyakorlatilag 2016-tól kezdődően már megmutatkoztak bizonyos problémák. Még 2016 júliusában, amikor Benkovich Ferenc plébános úr bemutatta az új megyéspüspöknek közreműködésével létesült intézményeket, a megyéspüspök kérte Benkovich atyát, hogy ezek gazdasági és jogi háttereiről írjon egy feljegyzést a jogi és gazdasági viszonyok tisztázására. Megyéspüspök úr ezt a kérését az elmúlt nyolc év alatt többször megismételte, de azóta sem kapott beszámolót.

Megjegyezzük, hogy már Dr. Pápai Lajos püspök úr 1996-ban is „tisztázatlan”-nak tartotta a Szentlélek-plébánia alapítványainak ügyét, mivel Benkovich atya a megyéspüspök ellenőrzése nélkül tett jogi és gazdasági lépéseket, ezért Püspök úr kénytelen volt már akkor is akár „kánoni büntetést” is kilátásba helyezni.

Plébános úr mint a plébánia akkori képviselője közreműködésével, a Szentlélek Plébánia (belső egyházi jogi személy) alapítása által jött létre 1990-ben az Apor Vilmos Római Katolikus Iskola Alapítvány, majd 1995-ben a „SZENTLÉLEK” Templom és Otthonfenntartó Alapítvány. Az előbbi az Apor-iskola támogatására, az utóbbi pedig a Szentlélek-templom és a Szent Anna Otthon építésére és fenntartására. Mint a Szentlélek Plébánia egyházi felettes hatósága, többszöri kérésünk ellenére sem kaptunk a plébániai alapítványok működéséről beszámolót, pedig ez a világi jog által is elismert kánonjog szerint is elvárás. Jelzések főként az idősek otthona kapcsán rendszeresen érkeztek az Egyházmegyéhez, mivel sokan azt feltételezték, hogy az intézmény az Egyházmegye szoros felügyelete alatt működik. Valójában a Szent Anna Otthon működésére az Egyházmegyének – a tájékoztatás, jóváhagyás kérése nélkül – semmiféle rálátása nincs. 

Ezek a lépések nyilvánvalóan nem álltak, nem állnak az eredeti alapító Győri Szentlélek Egyházközség (mai neve: Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia) és a Győri Egyházmegye érdekében sem.

Az Apor-iskola fenntartója 2008-ig a Mária Iskolatestvérek Rendje volt, akik a fenntartói jogokat visszaadták, és így nyilatkoztak: „tizenötéves együttműködésünk alatt a tulajdonos alapítvánnyal nem tudtunk tető alá hozni egy olyan írásos megállapodást, amely kellő garanciákat adott volna az általunk szükségesnek tartott autonómia megteremtésére, valamint a két fél mozgásterét megfelelően szabályozta volna.” 

Az iskola alapítványa kapcsán sajnos bizonyossá vált, hogy az alapítvány ma sem teljesíti az Egyházmegyével, mint fenntartóval 2008-ban kötött megállapodását. Az Egyházmegye részéről többször jeleztük, hogy a 30 éves épület állaga egyre romlik, ezért szükség lenne arra, hogy a tulajdonos alapítvány elvégezze a szükséges felújításokat. Erről részletes költségtervet is készítettünk, és kértük az alapítvány vállalását a szükséges munkák elvégzéséhez. Erre választ nem kaptunk. Holott az alapítvány évtizedek óta adományokat gyűjt, többek között a felajánlott adó 1%-ok formájában is (a NAV kimutatása szerint ez az összeg a 2023. évre 3.848.168 forint volt). Az Egyházmegye a fenntartóként kapott állami normatívát kizárólag az iskola működtetésére fordíthatja és fordította. Ezzel a ténnyel vélhetően Benkovich atya is tisztában van, mégis azzal támadta az Egyházmegyét egy sajtónyilatkozatban, hogy „az egyházmegyének az alapítvány tekintélyes ingatlanvagyonára (az iskola épületére, a győrújbaráti lelkigyakorlatos házra, a Szent Anna otthonra) fájhat a foga…. az egyházmegye az iskolából csak viszi a pénzt, miközben nem fordít rá”.  

A valóság azonban az, hogy a nevelési-oktatási intézményre kapott állami normatívát a fenntartó nem is fordíthatja másra, mint a fenntartásában lévő intézményei működésére. Ez maradéktalanul teljesül, amelyet a Magyar Államkincstár rendszeresen ellenőriz. Tehát a fenti súlyosan sértő és megosztásra alkalmas állítás alaptalan és méltatlan. Már csak azért is, mert többízben is jeleztük Benkovich atyának, hogy mivel tudomásunk szerint az alapítványok plébániai alapításúak, az Egyházmegyét azok egyházilag is szabályos, célszerű és jogszerű, törvényes és az Egyház lelki céljainak érvényesítését szolgáló működése érdekli. Ezért megítélésünk szerint Benkovich atya fenti megnyilvánulása is csak indulatkeltésre alkalmas. 

Az intézkedésünkre azért most került sor, mert az említett alapítványok esetében, csak 2024. július 31-én, a plébánia átadás-átvételekor kaptuk kézhez az alapító okiratok másolatát. Ezekből számunkra most kiderült, hogy 2023. december 5-én módosították az alapító okiratokat, amely álláspontunk szerint vitatható, mert a világi jog szerint is elismert kánonjogi szempontból a megfelelő egyházi felettesi jóváhagyás nélkül ez nem történhetett volna meg. Ezzel vélelmezhetően elidegenítették az alapító Szentlélek-plébániától az alapítványokat, vagyis álláspontunk szerint „magánosították” az alapítványokat, amely megint csak nem áll az eredeti alapító Győri Szentlélek Egyházközség (mai neve: Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia) és a Győri Egyházmegye érdekében sem.

Egy másik súlyos probléma, hogy az Egyházi Törvénykönyv 285. kánonjának 4.§-a és a 286. kánonja szerint „(klerikusok) ordináriusuk engedélye nélkül ne vállalják világiak javainak igazgatását, vagy olyan világi hivatalokat, melyek számadási kötelezettséggel járnak …” illetve „Tilos a klerikusoknak a törvényes egyházi hatóság engedélye nélkül személyesen vagy mások útján, akár maguk, akár mások javára üzleti tevékenységet vagy kereskedést folytatniuk.” Mivel Benkovich Ferenc atya papként jelenleg is az említett alapítványok kuratóriumi elnöke, amelyek, különösen is a Szentlélek Alapítvány tulajdonában álló 480 férőhelyes Szent Anna Otthon révén üzleti tevékenységet folytatnak, álláspontunk szerint megvalósult és megvalósul a hivatkozott egyházi törvény folytatólagos áthágása. Emiatt a megyéspüspöknek kötelessége megfelelő óvintézkedéseket és szükség esetén szankciókat foganatosítani, valamint a cselekmény abbahagyására felszólítani. 

A Benkovich atyára kiszabott korlátozó intézkedés az Egyházi törvénykönyv megfelelő rendelkezéseire figyelemmel történt. A hívők nyugalma és az Egyház békéjének érdekében a nyugállományba vonult Benkovich Ferenc egykori plébánost a Győri Egyházmegye a továbbiakban halálveszély esetét kivéve eltiltotta a Győri Szentlélek Római Katolikus Plébánia, valamint a győrújbaráti plébániák területén végzett valamennyi szent cselekménytől. Ez a korlátozás nem vonatkozik a fenti plébániák területén kívüli egyházi szolgálatára. 

Mivel változatlanul ezt az egész eseménysort egyházi belügynek tekintjük, a vizsgálatok lezárultáig a továbbiakban nem kívánunk a médián keresztül az ügyről nyilatkozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában