Változások

2024.08.26. 14:50

Az e-rolleresek is üdvözlik az új szabályozást - Nem kell mélyen a zsebükbe nyúlni a kötelező biztosításért Győr-Moson-Sopronban sem

Néhány napja emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy ittasan rollerező fiatal ellen. A e-rollerekkel való közlekedés szabályozása elkezdődött. Egyik első lépésként bevezették a kötelező biztosítást a nagy teljesítményű eszközökre. A rollerhasználó közösség nagy része támogatja a változtatásokat.

Dániel Viktória

Hargitai István 2018 óta rollerezik, mint mesélte akkor még csak egy-két hasonló eszköz volt az utakon.

Fotó: Molcsányi Máté

A vádirat szerint a 17 éves fiú és vele egykorú lány ismerőse közös italozás után béreltek ki egy közösségi elektromos rollert, amire mindketten felszálltak. Az ittasság és az út egyenetlensége miatt azonban elestek, úgy, hogy mindketten a járdát elválasztó szalagkorláton keresztül az úttestre kerültek. Szerencsére épp akkor nem jött autó az adott szakaszon így kisebb sérülésekkel megúszták a kalandot. Az ügyészség azonban vádat emelt a fiú ellen.

A 25 a varázsszám

Az elektromos rollerek elterjedése a városi mobilitás új korszakát hozta el. A rohamos léptékben növekvő felhasználószám azonban szükségessé tette egy külön szabályozás létrehozását. Egyik első lépése ennek, hogy kötelező biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre amelyeknek a maximális sebessége meghaladja a 25 kilométer per órát vagy a tömege több 25 kilogrammnál. Ez normál esetben nem jelent nagy terhet a használók pénztárcájának, éves szinten 5-12 ezer forinttal kell kalkulálniuk, de természetesen vannak extrémebb esetek is.

Határfeszegető kisebbség

Hargitai István 2018 óta rollerezik, mint mesélte akkor még csak egy-két hasonló eszköz volt az utakon.

 Mint minden közlekedési eszköznél a rolleresek közt is vannak olyanok, akik feszegetik a határokat és nem figyelnek a többi közlekedő biztonságára. Ez azért szomorú, mert a körültekintően közlekedő többséget is rossz színben tüntetik fel. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy elkezdődött a szabályozás. Korábban motoroztam is, bár sose estem aszfalton, megtanított a fizika tiszteletére. A rollerek esetében különösen oda kell figyelni, hiszen egyes eszközökkel akár 50-60 kilométer per órára is fel lehet gyorsulni, ugyanakkor szinte semmilyen fizikai védelmet nem biztosítanak a vezetőnek. A rollerek súlypontja alacsonyan, viszonylag közel a földhöz található, míg a rajtuk álló emberé jelentően magasabban van, ami szintén növeli a baleset veszélyét.

E-roller is okozhat súlyos balesetet

– Fontos hangsúlyoznom, hogy szerintem egy jó eszközről van szó ami nagyban elősegítheti a városi mobilitás fejlődését. 3-4 forintba kerül vele egy-egy kilométer megtétele, ráadásul otthon a lakásban vagy az irodában 3 óra alatt fel lehet tölteni. Önállóan, de akár kiegészítő közlekedési eszközként is jól használható. A kötelező biztosítást abszolút szükségesnek érzem. Szerintem az árakat is elfogadhatóan határozták meg a biztosítók. Normál eszközöknél 4-8 ezer forint egy évre, de természetesen vannak olyan nagyobb rollerek, amik biztosítása 80-100 ezer forint is lehet. Ez első hallásra soknak tűnhet, de ha belegondolunk, ezek az eszközök 1,5 millió forintot érnek és gyakran 40 kilót nyomnak. Ha ehhez hozzáadom egy felnőtt súlyát 70-80 kilogrammot és ez a 120 kilogramm ütközik 70 kilométer per órás sebességgel már érthetőbb. Egy autónál még „csak” a karosszéria sérül, de egy gyalogosban vagy kerékpárosban akár maradandó sérüléseket is okozhat, ami milliós biztosítási költséget jelent.

Hargitai István hozzátette, tapasztalatai szerint arányaiban nem lett több a szabálytalan rolleres, a felhasználók száma lett nagyobb.

– A rolleresek társadalmi felelőssége, hogy egymást is figyelmeztessék a biztonságos közlekedés szabályainak betartására. Emellett hasznos lenne egy oktató-, vagy ügyességi pálya, ahol lehet gyakorolni.

Ötszáz roller a közösségnek

A kötelező biztosítás kapcsán megkérdeztük a győri közösségi rollereket üzemeltető TIER-t. Válaszukban leírták: minden törvényi előírásnak meg fognak felelni, a rollerekre a kötelező biztosítás megkötése folyamatban van. A győri rollerezési kedv tovább nőtt, már 550 rollerük van a városban. Tavaly ősz és az idei tavasz folyamán tovább bővítették a működési területüket, így már Gyirmótról és Ménfőcsanakról akár Bácsáig is el lehet rollerezni. 

Jelenleg azt tapasztalják, hogy a lefedett területen növekszik a kereslet a szolgáltatásra, egyelőre tovább bővíteni nem terveznek.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában