1938-bontották el

2024.07.15. 15:03

Visszakerül a huszártorony a győri bencés templom tetejére

A toronykereszt alatti gömbben kedden időkapszulát is elhelyeznek.

Barki Andrea

A huszártornyok elterjedését a ciszterci rend templomépítési hagyománya és a koldulórendek tették népszerűvé a 13. századtól kezdve. Hazánkban, a barokk korban a jezsuiták, majd bencések templomain jelent meg először. A monasztikus életet élő bencések napi többszöri imádságra hívását a huszártornyok harangjai látták el. E harangok meghatározták a szerzetesélet mindennapjait. Ahogy a magyar népi vallásosság tartja a harangokkal kapcsolatosan: „Az élőket hívom, a holtakat elsiratom, a villámokat megtöröm.”

A győri Loyolai Szent Ignác bencés templom barokk huszártornyát 1938-ban elbontották, de korabeli fényképek, valamint a megmaradt eredeti kovácsoltvas kereszt felhasználásával a 3H Építésziroda építészei el tudták készíteni a szinte hű állapotot idéző torony terveit. 

2016-ban a győri bencés közösség óriási civil összefogás eredményeként új harangokat öntetett Innsbruckban, a Grassmayr harangöntödében, száz évvel azután, hogy az első világháborúban a templom harangjait hadi célokra lefoglalták. Az összefogás mértéke akkora volt, hogy a négy tervezett harang helyett hatot öntettek, ezeket a Szentatya, Ferenc pápa meg is áldotta Rómában, a Vatikánban a győri küldöttség körében. 

A hatból négy harangot 2016-ban a templom nyugati tornyába emeltek be, ezek a mai napig ellátják liturgikus funkciójukat. A két kisebb harangot; a Szent Maurus tiszteletére szentelt, 170 kilogrammos e'' hangon szóló harangot, valamint a Szent Placidus tiszteletére szentelt 100 kilogrammos g'' hangon szóló harangot a napokban helyezik el az újjáépülő huszártoronyban. A toronykereszt alatti gömbben kedden időkapszulát is elhelyeznek. A légmentesen lezárt hengerbe az adományozók és kivitelezők neveit, pénzérméket, a győri bencés atyák megemlékező sorait, valamint a Kisalföld vármegyei napilap keddi számát helyezik el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában