kisalfold.hu videó

2024.07.06. 07:13

Százhét év emlékei Fertőszentmiklóson - Bakó Ferenc, A hét embere

Az ország egyik legidősebb embere a Fertőszentmiklóson élő Bakó Ferenc, aki hamarosan százhetedik születésnapját ünnepli. A szépkorú idős ember, fiatalokat meghazudtolva kezeli az internet világát, messengeren és Facebook-on tartja a kapcsolatot családjával, barátaival és ismerőseivel, valamint a napi hírekről is innen tájékozódik.

Varga Henrietta

Amikor beléptünk otthonába, a család barátságos kutyája üdvözölt minket, aki már 16 éves, így ő is igazán idősnek számít. A küszöböt átlépve pedig egy nyílt tekintetű, érdeklődő és rendkívül mosolygós, idős ember fogadott bennünket. Beszélgetésünk során kiderült, hogy hajlott kora ellenére nagyon is érdeklik a világ történései, minden foglalkoztatja, ami körülötte zajlik. Csodálatra méltó a szellemi állapota, több, mint egy órán át mesélt a 80-90 évvel ezelőtt történtekről egészen úgy, mintha tegnap lett volna. Visszaemlékezései gazdag és sokszínű gyerekkorba és izgalmas felnőttkorba engedtek betekintést. Emlékei nemcsak személyes történeteit, hanem a történelem súlyos időszakait is megelevenítették, különösen a háború hatásait és az emberek mindennapi életének nehézségeit.

Facebook
A százhét éves Feri bácsi visszaemlékezései gazdag és sokszínű gyerekkorba és izgalmas felnőttkorba engedtek betekintést Fotó: Szalay Károly

Százhét év dióhéjban

Hatgyermekes családból származom, Kecskeméten születtem. A korai gyermekéveimet az árvaházak határozták meg, mivel édesapám az I. világháborúban megsérült és sajnos meghalt. Édesanyámat is elveszítettem, őt a spanyolnátha vitte el

 - emlékezett vissza Feri bácsi. 

Öt testvéremmel együtt árván maradtunk, és sajnos szét is választottak bennünket. Az árvaházat követően édesanyám testvéréhez kerültem, ahol jó dolgom volt. Gyermekként pásztormunkákat végeztem, voltam liba,- disznó,- és birkapásztor, ahogy csikós és gulyás is, aminek köszönhetően rengeteg tapasztalatot szereztem. Mindig imádtam a zenét, a vadászkürt mellett hegedűn és mandolinon is megtanultam játszani. Így kerültem Sopronba 19 évesen, ahol katonazenészként szolgáltam 1936 és 1940 között 

- mesélte.

facebook
Bakó Ferenc mind a mai napig játszik mandolinján, ez elmaradhatatlan, napi rutinjának a része Fotó: Szalay Károly

- A háború alatt nem zenészként, hanem pénzügyesként tevékenykedtem, először Szombathelyen, majd Pápán egy ejtőernyős zászlóaljnál szolgáltam. Innen kerültem ki a frontra, majd miután súlyosan megsebesültem, vissza Sopronba.

- A felépülésemet követően végre újra zenélhettem, a város és annak kulturális élete mély benyomást tettek rám, a zeneszerető lakosság és a helyi közösségek támogatása meghatározó volt számomra. Annak ellenére, hogy most Fertőszentmiklóson élek, a mai napig hálás szívvel gondolok Sopronra, hiszen rengeteget köszönhetek a városnak, többek között a feleségemet is. Nagyon szép életünk volt, hálás lehetek a sorsnak mindenért - tette hozzá elérzékenyülve.

Fantasztikus szellemi frissessége mellett meglepettem tapasztaltam, hogy szemüveg nélkül böngészi az internetet. Kiderült, hogy néhány éve szürkehályog-műtéteken esett át, így azóta nincs szüksége szemüvegre sem. Elmondta, hogy egyik kedvenc napi foglalatoskodása az internet böngészése, számtalan tisztelőjével, ismerősével és barátjával messengeren tartja a kapcsolatot és naponta, különböző tartalmakat posztol a Facebookra.

százhét
Feri bácsi okostelefonján és saját Facebook oldalán tartja a kapcsolatot ismerőseivel és barátaival, de a hírekről is ezen keresztül tájékozódik Fotó: Szalay Károly

Az internet óriási hatással van a mindennapi életemre és szociális kapcsolataimra. Az évek múlásával egyre nehezebb lett fizikailag találkozni a barátokkal és családtagokkal, különösen amikor már nehezebben mozogtam. Az internet és a Facebook azonban lehetővé tették, hogy folyamatosan kapcsolatban maradjak azokkal, akiket szeretek. Beszélhetek a családommal, a barátokkal, ismerősökkel, de a világ eseményeit is nyomon követhetem. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ezek megjelenése forradalmasította az életemet, és bár eleinte szkeptikus voltam, most már elképzelni sem tudnám nélküle a mindennapjaimat

 - mondta. 

- A családom is nagyon büszke rám, őszintén örülnek annak, hogy megtanultam kezelni, sőt néha tőlem kérnek tanácsot a használatával kapcsolatban- fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi a titka, hogyan lehet ilyen csodaszép kort megélni szellemi és testi frissességgel így válaszolt:

A rendszeresség, a tervszerűség nagyon fontos az életmódban. Háztartást már nem vezetünk és az ebédet is úgy hozzák nekünk, de tudom, hogy lényeges a tudatos és legfőképpen mértékletes táplálkozás, a megfelelő folyadékfogyasztás, na meg persze a napi egy pohár jófajta vörösbor

 - mondta mosolyogva.

Nem hagyom el magam, igaz hosszú túrákat már nem tudok tenni, de mindennap sétálok egy keveset, napozok, az agyamat pedig az internet mellett keresztrejtvénnyel trenírozom, de a napi rutinomhoz hozzá tartozik a mandolinon való játék is. Ezeket el nem hagynám semmiért. Ellátom magam és mindent elkövetek annak érdekében, hogy a lányomnak - akivel együtt élek - ne legyek a terhére, hanem boldogan élhessünk együtt 

- zárta a beszélgetést.

Névjegy: Bakó Ferenc 1917 novemberében született Kecskeméten. Öt gyermeke, tíz unokája, 17 dédunokája és három ükunokája született, akiknek eddig is csodálatos példát mutatott az élethez való hozzáállásával és életszeretetével.

 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában