Aki életre keltette a Vagongyár első számítógépét – Az óriási IBM-et tíz tonnás kamionnal szállították Győrbe – korabeli fotó

Harkovban végzett, majd kopogtatott a Vagongyár ajtaján

– Dunaújvárosi fiatalemberként hogy vált másfél évtizedre második otthonává a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyár?

– Hosszú és göröngyös úton. Kárpátalján, Munkács mellett születtem, a második világháború után a szüleim az egykori Sztálinvárosban kezdtek új életet. A tanáraim itt figyeltek fel a matematika képességeimre, egyre jobb eredményeket értem el sakkversenyeken is. 1963-ban érettségiztem, az egyetemi tanulmányaimat a harkovi Műszaki Egyetemen kezdtem el. Abban a városban, ahol most pusztító harcok dúlnak az ukrán-orosz háborúban. Az akkor a Szovjetunióban is újnak számító számítógéptervezést oktató szakon végeztem öt évvel később.

– Ön kopogtatott a Vagongyár ajtaján, vagy Győrből keresték munkalehetőséggel a harkovi diplomaosztás után?

– Hamar megfogott a korabeli számítógépek világa, s már a '60-as évek közepén sejtettem, hogy úttörők lehetünk ebben az ismeretlen világban itthon. A fő kérdés az volt, hogy hol lesz lehetőségem kamatoztatni a tudásom a számítógépek tervezésében.

Már csak azért is, mert Magyarországon anno unikumnak számított. Ha a hazai nagyvállalatok igényeltek egy-egy számítástechnikai szolgáltatást, azt bérmunka formájában tették. Ráadásul a számítógép telepítésének óriási költsége volt 55 évvel ezelőtt, a befektetett költségek megtérülését pedig kevesen merték garantálni. Szerencsémre Horváth Ede, a vagongyár legendás vezetője nyitott az új technika felé, s amikor egyetemistaként jelentkeztem a Rábába, pozitív választ hozott a postás: várnak Győrben, amint befejeztem a tanulmányaimat.

Trükkös küzdelem, ügyes érvelés az IBM mellett

– Mi volt pontosan a feladata a Rábában?

– Miután hazatértem, rögtön Győrbe jöttem, majd elvittek katonának fél évre. Így érdemben 1969-ben állhattam neki az első vagongyári számítógép üzembe helyezésének, ami országos viszonylatban is kiemelkedő esemény volt. Ráadásul elsőként Győrben kapott zöld lámpát nagy teljesítményű IBM vásárlása. Ezzel az volt a fő célunk, hogy átfogó vállalatirányítási alkalmazást hozzunk létre.

– Ha jól sejtem, akkoriban ügyesen kellett érvelni az amerikai gyártmányú számítógép mellett.

– Jól érzi. Az IBM, a korszak legjobb gyártójának számított, az amerikai és a világ számítógépiparának zászlóshajója volt. Tudtam, hogy az akkori amerikai embargós politika miatt igen nehéz lesz az IBM gép beszerzése, de tisztában voltam azzal is, hogy a céljaink eléréséhez kell ez a csúcsmodell. A politikai játszma részleteivel nem untatnám az olvasókat; végül találtunk ugyanis kiskaput. Jelesül a leszállított IBM gép központi egysége indiai származási bizonyítvánnyal rendelkezett, így az hivatalosan nem számított amerikainak.

Egytonnás központi egysége volt a győri ősszámítógépnek

– Milyen tulajdonságokkal bírt a számítógép, amelyet 1972-ben szállítottak Győrbe?

– A gép elhelyezéséhez 150 négyzetméteres helyiségre volt szükség az Ipar úti központunkban. Az IBM S 360/40 számítógép-rendszer az összes egységével impozáns látványt nyújtott, kezdetben sokan jártak a csodájára az üvegfolyósóról. Egységeit, memória kapacitásait 10 tonnás kamionnal hozták. Az egytonnás központi egység műveleti sebességének ma már a több milliószorosát tartjuk a zsebünkben az okostelefonjainkkal.

A mostani gépem, amellyel a tavaly kiadott könyvemet írtam, központi tárának kapacitása 16 gigabájt. Ez durván 250 ezerszer nagyobb, mint a Vagongyár első számítógépének volt a kapacitása a központi egységben. A külső mágnes lemeztárolók hat ipari mosógép méretével vetekedtek. Ha felnyitottuk a gyorsnyomtató hangszigetelő fedelét, olyan zaja volt, mint egy lökhajtásos repülőnek. A fő feladatom arra irányult, hogy a gépen minél pontosabban tároljuk a vállalat kiterjedt termék választékának műszaki-gazdasági adatait, hogy ezek feldolgozásával támogassuk a vállalatvezetés és termelésirányítás feladatait.

Kisebb vagyont kellett fizetni érte

– Mennyi pénzébe került a Rábának az IBM?

– Kisebb vagyonba, 860 ezer akkori dollárba. Főleg a dollár volt a probléma, hiszen állandó deviza szűkében volt az ország. Nagy volt tehát a nyomás rajtunk, hogy a számítógép mielőbb hasznot hozzon a Rábának. Bő évvel a gép Győrbe érkezése után, 1973. július 30-án jelenthettük, hogy elkészült a Vagongyári adatbank központi négy állománya, vagyis letettük a számítógépes munkák alapkövét.

Ez cseppet sem volt könnyű; 100-120 ember dolgozott ezen, az első hónapokban a bevitt adatok több mint harmada hibásnak bizonyult. Ezeket, ha nagy erőfeszítések árán is, de javítottuk, s nálunk nem fulladt kudarcba az első számítógép magasszintű alkalmazása, mint a jugoszláv Zastava üzemében vagy a brassói traktorgyárban.

„Szellemileg leépült” a gép, amelynek egykoron a csodájára jártak a Vagongyárban

– A '70-es évek elején csúcsgépnek számító IBM szavatossága meddig tartott?

– A ’80-as évek elejéig jó szolgálatot tett a gép. Ezt követően a minőségben megnövekedett feladatoknak már nem tudott megfelelni, mondhatnám: „szellemileg leépült”. Ekkoriban jeleztük, hogy szükség van modernebb számítógépre. Azt terveztük, hogy ehhez 150 terminált csatlakoztatunk, vagyis hálózatra kapcsoljuk az új rendszert. Ebből azonban már nem lett semmi.

Búcsú a '80-as évek közepén

– Mi volt ennek az oka?

– Alapvetően az anyagi lehetőségek. A ’80-as évek elején a Rába futóműveiben gondok voltak a fogaskerekekkel az Egyesült Államokban. Az amerikaiak korszerű diagnosztikával fedezték fel a hajszálrepedéseket, mire Horváth Ede érthetően kiadta az utasítást, hogy a hibás alkatrészeket Győrben kell kiszűrni. Az ehhez szükséges elektron mikroszkóp körülbelül 600 ezer dollárba került, s ez áthúzta számításainkat. 1984-ben új kihívás talált meg, elköszöntem a Rábától, ahol közel másfél évtizedig irányíthattam a vállalat akkori számítógépes termelésirányításának megvalósítását.