Bedő búzakenyere fogalom Győrben: „A lisztraktár mindig legyen tele, és a liszt legyen kifizetve!”

A családfő, Bedő János szaktudása és tapasztalata, felesége, Éva sokoldalúsága, majd a vállalkozást ma vezető fiuk, Szilárd lendülete is kellett ahhoz, hogy a Bedő Pékség Győr és környéke egyik legnagyobb pékségévé váljon. Havonta 55 ezer kiló kenyér fut ki a ménfőcsanaki üzemből, a tíz saját üzlet mellett további 65-be szállítanak. A pékség idén ünnepli a harmincadik születésnapját; ma már a második generáció felügyeli a ropogós finomságok sütését a Komlóvölgyi úti üzemben.

Az idevezető út nem volt egyszerű. Egy nagy péküzemben dolgozott Bedő János pékmester, amikor 1993 januárjában először merült fel a családjában, hogy jó lenne saját pékséget nyitni. A felesége, Éva éppen a Kisalföldben látta meg a hirdetést egy kiadó abdai pékségről, amibe az előző tulaj belebukott. Neki köszönhető, hogy a Bedő család belevágott a kalandba, ami harminc éve biztosítja a megélhetésüket – a környékbelieknek pedig a puha kenyeret, finom zsemlét, foszlós kalácsot.

– A férjem − bár a szakmájában nagyon jó volt − egyáltalán nem volt vállalkozó típus, nem bízott benne, hogy önállóan is boldogulunk… De azért tetszett neki a gondolat, így családi segítséggel, a barátaink bátorításával kivettük a helyiséget − idézi vissza Éva asszony.

Napra pontosan emlékszik rá, hogy március 19-én sütötték az első kenyeret a hagyományos magyar kemencében, s néhány nappal később már ő szállította a „bemutatkozó vekniket” a boltokba.

– Ez lett a munkamegosztás: a fiúk sütöttek, én hordtam a kenyeret személyautóval. Először ellenállásba ütköztem, mert abból a bizonyos pékségből korábban rossz kenyeret kaptak a boltosok, de aztán látták, hogy mi mások vagyunk. Két héttel később már 300–400 kilót sütöttünk – a mai napig megvan a füzet, benne, hogy melyik nap mennyi kenyér készült.

Bedő Szilárd, a cég mai, második generációs vezetője szerint az utolsó pillanatban „csusszantak be” a piacra, amit addigra lefedtek a nagy sütőipari vállalatok és a régi „maszekok”.

– Ezért is félt az édesapám nagyon sokáig a saját vállalkozástól, mert látta, hogy mindenki kenyeret akar sütni; sokáig vívódott, hogy felmondjon-e a biztos munkahelyén. Januárban kezdtük a sütést, húsvétra pedig már annyi kenyeret sütöttünk − több mint tíz mázsát −, hogy haza sem mentünk éjszaka…

A liszteszsákokon aludtunk, harangszóra keltünk fel bekeverni a kovászt, és csak nagyszombaton délben tettük le a munkát. Mi sem számítottunk ilyen kedvező fogadtatásra, akkor már láttuk, hogy ebből tisztességesen meg lehet élni – meséli Bedő Szilárd, aki akkor, 21 évesen nem is gondolt arra, hogy pék legyen.

Pék biztos nem!

– Éltem a fiatalok gondtalan életét, bevittek katonának, víztechnológiát és teherautót vezetni tanultam, és bár korábban dolgoztam néhány hónapot egy ismerős pékségben, akkor még nem fogott meg a dolog. Sőt, amikor az édesapám bátyja − aki Svédországban volt pék − nyaranta hazalátogatott, és megkérdezte, mi lesz belőlem, mindig azt feleltem, hogy pék biztos nem! Nem akartam annyit dolgozni, mint apu, akit alig láttam, akkor is több­nyire aludni járt haza… Sokkal jobban érdekeltek az autók, azokkal kereskedni könnyebb és gyorsabb pénzkeresetnek tűnt. Persze a szüleim engem is befogtak, megtanultam mindent apu keze alatt, hajnalban meg Barkasszal szállítottam ki a kenyeret. …és ugyan az első években csak erős szülői nyomásra álltam a kemencék mögött, az édesapámmal közös munka során valami szikra mégis elindult bennem. Élveztem, hogy az emberek szeretik a kenyerünket, büszke voltam rá, hogy szép kenyeret sütök. Megéreztem, milyen az, amikor a sajátunkért dolgozunk, bár azt még nem fogtam fel, hogy a saját jövőmet építem minden egyes sütéssel…

A családnak sok-sok küzdelemmel sikerült letenni a Bedő Pékség alapjait, hiszen péknek lenni, pékséget vezetni bizony egy életforma.

- Ez tényleg napi 24 órás munka volt, a pékséggel keltünk, a pékséggel feküdtünk. Éjjel sütöttünk, hajnalban kiszállítottuk a kenyeret, kora délután pedig már kovászoltuk, hogy aztán este kilenckor újra elkezdődjön a sütés, reggelig… Ez egy életforma, ami teljesen átalakította a gondolkodásunkat, folyamatosan tanított az üzlet, a piac, a kapcsolatok – meséli a cégvezető.

A kezdeti családi munkamegosztás később is működött, Éva asszony szerint mindenki azt tette bele a családi vállalkozásba, amiben a legjobb volt. – A férjem sosem lett igazi vállalkozó, megmaradt pékmesternek. Ő sütni szeretett, másba nem folyt bele, én intéztem a könyvelést, az eladást, az ügyintézést − meséli.

Így történt ez akkor is, amikor Ménfőcsanakon megüresedett a szomszéd kis pékség, s a Bedő Pékség 1994-ben átköltözhetett Abdáról. A technológia ugyanaz maradt, de már akkora volt a kereslet a Bedő kenyérre, hogy az ünnepeken alig tudtak eleget sütni − így költöztek végül a Komlóvölgyi útra, ahol a pékség ma is működik.

Amit egy kenyérnek tudnia kell

A nagy siker ellenére sokáig még mindig csak kenyeret sütött a Bedő család, Bedő Jani búzakenyere igazi fogalom lett: napi 40 mázsa készült belőle. A receptje a mai napig nem változott, de minek is változott volna, hiszen Bedő Szilárd szerint mindent tud, amit egy fehér búzakenyérnek tudnia kell: belül foszlós, kívül ropogós, igazi békebeli fehér kenyér.

- Liszt, víz, só – ma sem kell más a jó kovászos kenyérhez. Igaz, akkor még senki nem foglalkozott azzal, hogy kovászos-e, csak jóval később vált fontossá, hogy az ősi technológiával, csupa természetes alapanyagból készüljön a napi asztalravaló − mondja a cégvezető. Igaz, teszi hozzá, egyvalami azért mégiscsak változott: a vásárlói igényekhez igazodva a korábban kétkilós kenyér ma már egykilós kiszerelésben kapható.

Ahogy Bedő Jani búzakenyerének receptje, az sem változott az elmúlt harminc évben, hogy a Bedő Pékség ragaszkodik a minőségi alapanyagokhoz

- Bármilyen gazdasági helyzetben is kellett boldogulnunk, nem változtattunk a termékek összetevőin. Hiszünk az innovációban, folyamatosan jönnek ki új termékeink, de a megszokott minőséghez ragaszkodunk. Hiába fejlődik például a technológia, bizonyos munkafázisokból nem szabad kihagyni az emberi munkaerőt, mert nem lesz ugyanolyan a végeredmény. A kézműves kenyér készítése munkaerő-igényes folyamat, ezt nem szabad megspórolni – mondja Bedő Szilárd.

Éppen a tradicionális ízek megőrzése miatt volt komoly dilemma sok évvel ezelőtt, hogyan lehet modernizálni a hagyományos búzakenyér sütését, a hagyományos, épített magyar kemence ugyanis már nem bírta el a keresletet… Kérdéses volt, hogy az új technológia, a gázfűtéses kemence nem változtatja-e meg a pékség „vezértermékének” ízét-állagát, de szerencsére a kenyér ízvilága és struktúrája nem változott, gyakorlatilag nem lehet megkülönböztetni a pékség régi, szeretett kenyerétől.

Ellenálltak a csábításnak

Az évek alatt folyamatosan bővült a Bedő Pékség kínálata: először kiflivel és zsemlével, majd péksüteményekkel, barna kenyerekkel – például az ízes Komlóvölgyi rozskenyérrel −, s a több saját üzlet mellett Győr belvárosában is megnyílt a Kenyerecske Boltocska. A pékségben ma már közel százféle termék készül, és a kezdeti három ember helyett ma kilencvenen dolgoznak azon, hogy mindig kerülhessen friss Bedő-termék az asztalra. Kilenc éve még egy tragédiát is átvészelt a családi vállalkozás: 2012-ben leégett szinte az egész pékség, a cégvezető szerint akkor majdnem „lekerültek a térképről”. Végül heroikus küzdelemmel, rekordgyorsasággal, egy hónap alatt újjáépítették a pékséget, miközben sikerült megtartani a munkatársaikat és a vásárlókat egyaránt.

Köszönhető ez a többi között annak a józan gazdálkodásnak, ami a kezdetektől a mai napig jellemzi a Bedő Pékséget.

- Soha nem a gyors meggazdagodás, hanem a tisztességes megélhetés volt a célunk, és a mai napig az. „A lisztraktár mindig legyen tele, és a liszt legyen kifizetve!” – ez volt a szüleim alapszabálya. Ez a gondolkodás kellett a biztonságos, nyugodt működéshez, erre épült a gazdálkodásunk. Mindig volt biztonsági tartalékunk, és nem nyújtózkodtunk tovább, mint ameddig a takarónk ért. Ellenálltunk a kockázatos hitelek és a túlságosan gyors fejlesztések csábításának, akkor is, amikor még kicsiben működtünk − ma sincs ez másképp. Sokan ezen csúsznak el, amikor nagyságrendet vált a vállalkozásuk, mi azonban átvészeltük a nehezebb időket is. Ennek köszönhető, hogy soha nem kellett kompromisszumot kötnünk a minőségben, és visszük tovább az édesapám örökségét – mondja Bedő Szilárd.

Sikerrel, hiszen a fejlődés harminc éve töretlen, sorra születnek például az újdonságok a pékségben. Nem titok, hogy a vásárlók körében Bedő Jani búzakenyere után a csavart kifli a sláger, amit többen próbáltak lemásolni az évek során (eláruljuk, sikertelenül). Nem is csoda, hiszen foszlós, tartalmas, alig várja az ember, hogy beleharaphasson… S míg az átlagember a vásárlásával, a szakma díjakkal ismeri el a Bedő Pékség munkáját: 2012-ben megyei Prima díjat kapott, 2017-ben „Győr-Moson-Sopron megye kenyere” lett Bedő Jani búzakenyere, 2020-ban pedig a Győri Ipartestület is kitüntette Bedő Szilárdot a szakmai és közéleti tevékenységéért.