Varga Péter számára Szany a világ közepe - Szülőfalujában Kárpát-Haza Emlékművet állíttatott a trianoni évfordulóra

Kérésünkre Varga Péter beszélt a szülőföldhöz való ragaszkodásáról és olyan emberekről, akik példát mutattak és mutatnak neki arról, hogy mit is jelent szeretni a falut és tenni érte.

– Tényleg Szany a világ közepe?

– Nekem az, mindenképpen.

– Azt tudom, hogy ott született és ott él azóta is.

– Csornán születtem, de ide hoztak haza a szüleim, vagyis Szany a szülőfalum. Anyai és apai ágon is tősgyökeres szanyi vagyok, már a nagyszüleim nagyszülei is a faluban laktak. Ez azért erős kötődés. Az általános iskolát itt, a középiskolát Pápán végeztem. A katonaság éveit leszámítva nem voltam távol huzamosabb ideig. Itt kezdtem el dolgozni a termelőszövetkezetben, majd elindítottam a saját vállalkozást. Kezdetben fuvarozással foglalkoztam, aztán megnyitottam a szanyi kavicsbányát. Azóta is az a vállalkozás vezető profilja.

– Amit most kiegészít egy, az építőipartól távol eső tevékenységgel.

– Igen, kialakítottuk a Sárzó- Park Szabadidő Központot.

– Én emlékszem az ott uralkodó régi állapotokra. Elhanyagolt, vizenyős, mocsaras, fás terület volt. Ahhoz képest paradicsomot varázsoltak.

– Igen, ez egy nyolchektáros, gyakorlatilag gondozatlan terület volt. Régi vágyam, hogy kezdhessek vele valamit. Sikerült megvásárolni és elkezdtük a rekonstrukcióját. Rendbe tettük a tavat, kitakarítottuk az erdőt, a rétet és egyre tisztábban láttam, hogy mit akarok belőle kihozni. Egy turisztikai, szabadidős, gasztronómiai központot, amivel Szanyt feltesszük az ország idegenforgalmi térképére. A nyolc hektáron van víz, van erdő és rét, azaz minden adott az aktív pihenéshez, de a csendre vágyók is megtalálják, amit keresnek. Még nem vagyunk készen, sok a tennivaló, de jól haladunk.

– A Sárzó-Park nyilván üzleti vállalkozás, de a falunak is szól.

– Úgy érzem, a község is több lesz azáltal, amit itt megteremtünk.

– A közügyekkel mikor került kapcsolatba?

– A focival kezdődött, hiszen korán a helyi csapat játékosa lettem és huszonöt éven keresztül az is maradtam. A labdarúgás nagy ajándéka az életemnek. Sokat kaptam a sporttól, az akkori vezetőktől. Szeretetet, megbecsülést, odafigyelést és példát arra, hogy az ember ha kap valamit, akkor azt igyekezzen vissza is adni. Ez egyébként jellemző volt arra a korra és hálásan gondolok rá vissza. Az aktív foci után hat évig az egyesület elnöke is voltam, de a munkám miatt már nem tudtam teljes erőbedobással csinálni és leköszöntem. A másik hobbim a vadászat több mint harminc éve. Alapítója vagyok a Sobori Vadásztársaságnak és huszonöt éven át töltöttem be az elnöki tisztséget. Szintén sokat jelentenek nekem az ott kötött barátságok és a példák.

– Most elég sokat visszaadott mindabból, amit a falutól kapott, hiszen felállíttatta a Kárpát-Haza Emlékművet.

– Érdekesen alakult. A tardosi bányában, ahonnét a kő származik, sokszor megfordultam, mert barátom a tulajdonos. Már régebben kinéztem magamnak ezt a követ, láttam benne Nagy-Magyarországot, és gondoltam, a Sárzó-Parkban állíttatom fel. Közben ki- derült, hogy a Kárpát-Haza Emlékművet el kell bontani, mert tönkrement. Bennem pe- dig egyszerre jött a gondolat, hogy az én tardosi kövemet felajánlom a falunak. Elvittem a Szanyért egyesület és az önkormányzat képviselőit Tardosra. Megtetszett nekik, elfogadták a felajánlást, aminek nagyon örültem. Nagy Péter kőfaragó- művész pedig úgy készítette el, ahogy azt mi elképzeltük.

– Milyen érzései voltak az avatáson? Ott voltak a szülei, a fiai, az unokák és nagyon sokan a szanyiak.

– Ezt nagyon nehéz megfogalmazni, mert az, hogy jó és felemelő érzés volt, nem fejezi ki mindazt, amit valójában éreztem. Éreztem és azóta is érzem például szanyiak megbecsülését. Jólesik ez nekem, mert tudom, hogy őszinték.

– Szerencsére az összetartás szinte minden faluban érzékelhető, de Szanyban szerintem különösen erős. Észrevenni ezt a rendezvé- nyeken vagy a közös kiálláson egy-egy jó ügy mellett.

– Mindig voltak és vannak is Szanyban olyan lokálpatrióták, akik példát mutatnak. Lehetne sorolni a neveket. És vannak nagyon jó közösségek. Tőlük láttuk mi, fiatalabbak, hogy hogyan kell szeretnünk a lakóhelyünket, tisztelni a helyieket, a hagyományokat, az értékeinket. A szülőfalu szeretete Szanyban tehát öröklődik generációról generációra. És persze a szülői ház, az indíttatás is fontos. Minket a testvéreimmel édesapánk és édesanyánk abban a szellemben nevelt, hogy nemcsak magunkért vagyunk felelősek, hanem, ha módunkban áll, a közösségért is tennünk kell. Komoly és megszívlelendő útravalót kaptunk tőlük. A család tehát nagyon fontos, hiszen az ember csak velük együtt érheti el az eredményeket. A támogatásuk nélkül nem menne.

– Van folytatás?

– Remélem, hogy az utánunk jövők is jó példákat látnak és ezt az utat követik.