Megkegyelmezett az ég, és megtarthatták a soproni licisták hagyományos ballagási ceremóniáját a Deák-kúton - Fotók

Már száz éves is elmúlt az a szokás, hogy a Líceum végzősei a Deák-kútnál, az erdőben tartják ballagási ünnepségüket. Idén a bizonytalan időjárás plusz izgalmakat okozott az ünneplőknek, de a régi ceremóniák forgatókönyvei szerint búcsúzhatott a Líceum közösségétől 122 végzős diák, s vehettek részt a mindig megható ünnepségen a búcsúztatóik; diáktársaik, családtagjaik, barátaik. 

Vannak pillanatok, amikor még az ifjú ember is megáll egy  rövid időre, amikor érzékeli és tudatosítja magában az idő múlását, s  valamifajta  belső számvetést tesz. Ilyen pillanatnyi megállás minden diák életében a ballagás - hangzott el az ünnepi felvezetőben.  

- A mai nap búcsút intetek alma matereteknek. Nem lesz több átstresszelt nap, amelynek természetesen az utolsó óráján kell dolgozatot írnotok, nem lesz több befurakodás a büfé sorába és nem fogjátok többé a hajatokat tépni az átjárótermeknél, várva, hogy végre elinduljanak valamerre az előttetek állók - idézte fel az iskolai momentumokat Nagy Dóra, aki diáktársai nevében búcsúzott a végzősöktől. 

Az Ifjúsági Fúvószenekar muzsikája dr. Friedrich András vezénylésével  oldotta az összeszorult torkokat, de újabb búcsúbeszéd következett, ezúttal a végzősök nevében szólt Sebestyén József Ádám: 
- A soproni Líceum diákjaiként elmondhatjuk: ez az iskola emberré formált bennünket. Nem számított, hogy ki miben ügyes vagy ki mihez ért, mindenki ugyanolyan értékesnek számított. 

A pedagógusokhoz fordulva Sebestyén József Ádám kijelentette: 
- Ott voltak bármikor, bárkinek problémája volt az iskolában, külön foglalkoztak velünk, és plusz munkát vállaltak azért, hogy nekünk jobb legyen, éjszakába nyúlóan javítottak és állítottak össze dolgozatokat, adminisztráltak és készültek a másnapi óráikra - és mindezt értünk tették. Megtanították nekünk, hogy miért fontos az elfogadás, mások tisztelete, megmutatták, hogy érdemes erőfeszítéseket tennünk a cél érdekében. Ez egy olyan erkölcsi iránymutatás nekünk, amelyre egész életünkben gondolhatunk.

- Évekig korán keltetek, tanultatok, több mint száz füzetet összefirkáltatok, többszáz osztályzatot gyűjtöttetek. És akkor most hirtelen mindennek vége? A világ már nem negyvenöt percenként fog újrafogalmazódni. Nagy szabadság vár rátok és nagy jövő - vette át a szót Hanzély Szonja, aki a német nemzetiségi 11. évfolyam nevében búcsúztatta a végzősöket. Megemlékezett arról, hogy a most ballagóké volt az az évfolyam, akiktől sok mindent elvett a koronavírus; osztálykirándulásokat, külföldi nyelvtanfolyamot, koncerteket, bált, iskolai rendezvényeket. Nehéz volt ezt elviselni, de mindazok segítettek benne, akik most itt vannak az ünnepélyes búcsún: iskolatársak, tanárok, barátok és családtagok. 

- ezt az Else Pannek idézetet választotta Horváth Eszter (12.C) a német nemzetiségi évfolyam nevében búcsúzó végzős.

- Egy hosszú életszakasz végéhez értünk. Az elmúlt nyolc, öt vagy négy évben mindegyikünk egy kicsit több, egy kicsit jobb lett. Persze a tanulás szó jut először eszünkbe a mögöttünk hagyott évekről –  és tényleg sokat tanultunk –, de nem csak az iskola számára: tanultunk a világról és az életről. Megismertük egymást, és egy kicsit jobban felfedeztük magunkat is - mondta Horváth Eszter. A tizenegyedik évfolyamhoz fordulva azt kérte, legyenek nyitottak azokra az ajándékokra, amiket az iskola ad. A tanároknak pedig megköszönte nemcsak azt a tudást, amit a fejükbe ültettek, hanem a türelmes példamutatást is, ami mindig megértéssel és bátorítással párosult. 

Tölli Balázs igazgató lépett a mikrofonhoz: 
- A diákelődök nem elbújni jöttek ki az erdőbe, hogy megalapítsák az ország első diákönkormányzatát, a Deák-kúti Vármegyét, hanem ugyanazt keresték, mint a rómaiak egykoron: a természet adta késztetést a szabadságra. Kétszáz éve ugyanúgy a szabadság fuvallatára vágytak, ahogyan itt ma - őszintén remélem - Önök, ballagók közül is a legtöbben; mert az emberek szívéből a szabadság iránti vágy soha nem irtható ki! A Deák-kút szelleme - mint olvassuk és tudjuk - mostan is int: ifjú, szeresd a hazát! No, és azt hogyan kell - mármint: szeretni a  hazát? Biztosan másnak kellene ezt megmondania? Ez a szeretet nem az által létezik, ha elkezdünk előbb nem szeretni, majd hibáztatni, végül gyűlölni másokat. A Krisztusban való megváltottságunk szabadságára a figyelmet irányító Luthertől is egész mást hallhatunk a még régebbi múltból -  mondta többek között Tölli Balázs igazgató, majd a nácik által meggyilkolt evangélikus lelkész, Dietrich Bonhoeffer szavat idézte a szabadság útjáról: "Merni és tenni, amit kell, s nem, ami tetszik..." Hiszen a szabadság: bátorság, hűség és felelősség! - tette hozzá Tölli Balázs. 

Az igazgatói útravaló után Hubert Katalin öregdiák szólt a ballagókhoz.
- Én is nyolc évig koptattam e nagy múltú iskola padjait. Erre az alkalomra készülve sok szép emlék idéződött fel bennem. Például a ballagás napján érzett kettősség, a jövő iránti kíváncsiság és az elmúlt, közösen töltött évek izgalmai, örömei, szorongásai. Ma már tudom, hogy ezek a közös élmények, barátságok, kapcsolatok egy életre szólnak, hiszen azóta is számíthatunk egymásra az élet minden területén. A kapcsolattartásnak jó eszköze a Líceumi Diákszövetség, aminek soraiba, ezennel felveszlek titeket, kedves ballagók - mondta Hubert Katalin. A hagyományoknak megfelelően egy kisdiák adta át a forrásvízzel teli serleget az öregdiáknak, aki azt egy végzősnek is átnyújtotta - ezzel is jelképezve a líceumi nemzedékek összetartozását. 

Miután minden ballagó ivott a Deák-kúti forrás vizéből, a Szózat és az Il Silenzio dallamaival véget ért a Líceum ballagási ünnepsége. A végzősök és ballagtatók menete visszatért az iskolába, ahol az osztályközösségek vettek búcsút kicsit már egymástól is, az osztályfőnöktől és a diákléttől. Utána kezdődhetett a családi ünnep, a sok erőt adó öleléssel az érettségihez, amit majd követhet egy új életfejezet.