Erről írtunk - 20 évvel ezelőtt is nagy port kavart a postabezárások ügye

20 éve - A postás ezentúl csenget

2003. május 16

A faluról falura ezentúl csengetve járó mobil postakocsik előnyeiről és a nyugdíjak kézbesítéséről nyilatkozott a Kisalföldnek dr. Horváth Sándor. A soproni postaigazgató nem zárta ki, hogy a falvakkal még egyezségre jutnak.

A hatszáz lélekszám alatti kisközségek postáinak tervezett bezárása nagy port kavart a falvakban. Az önkormányzatok vezetői legutóbb sajtótájékoztatón kérték számon a Magyar Posta vezetésétől, hogy nem tárgyal velük a lehetséges megoldásokról. A soproni postaigazgató bejelentette: jövő héttől leülnek tárgyalni az érintett községek vezetőivel. Dr. Horváth Sándor jó megoldásnak tartja a mobiljáratok bevezetését, kérdés, sikerül-e a falvakat is meggyőzni erről.

Postabezárások: Az érintett önkorrmányzatokkal jövő héttől ül le tárgyalóasztalhoz az állami vállalat

Szigorú menetrend szerint járnak majd az autók

„Nem cél kivételeket gyártani, de ha olyan körülmények merülnek fel, amelyek megfontolandóvá teszik, hogy bizonyos tevékenységi elemeket otthagyjunk egy adott helyen, akkor elképzelhető, hogy változtatunk az eredeti koncepción" - nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Horváth Sándor, a Magyar Posta Rt. Soproni Igazgatóságának vezetője.

-  Meg tudja erősíteni a Kisalföld által közölt tizenkettes listát, amely a 2003-ban postabezárásra ítélt megyei községek nevét tüntette fel?

— Ezt a listát nem kívánom minősíteni, annyit mondhatok azonban: hosszabb ideje dolgozunk a hatszáz lélekszám alatti települések postaszolgáltatásának jövőbeli tervén. Felmérjük a települések jellemzőit postai, települési, illetve társadalmi szempontból, s ezek alapján döntünk a 2003-tól 2005-ig tartó postareform helyi vonatkozásairól. Mivel ez a folyamat még most is tart, ezért arról, hogy melyik településre pontosan mikor kerül sor, leghamarabb június közepén tudok beszélni. Addig viszont minden érintett polgármesterhez és postai dolgozóhoz odamegyünk és elmondjuk, hogy az adott településen mit akarunk csinálni.

— Lát még esélyt arra, hogy a települések megváltoztassák a posta döntését, mert mondjuk olyan kedvező lehetőséget kínálnak, amelyre az állami cég sem tud nemet mondani? 
— Nézze, a kisposták nagy hálózat részei, átszervezésük a teljes modernizációs folyamatnak csak szűk szeletét jelenti. Azt is látni kell, hogy az érintett településeken most is csak korlátozottan van jelen a posta, három-négyórás nyitva tartással. Azok a modernizációs lépések, amelyek a teljes hálózatot érintik, ezeken a kispostákon nem valósíthatók meg gazdaságosan. Nem cél kivételeket gyártani, de egyelőre nem is zárkózom el az esélytől, hogy meg tudnak győzni az önkormányzatok minket. Tehát ha olyan körülmények merülnek fel, amelyek megfontolandóvá teszik, hogy bizonyos tevékenységi elemeket otthagyjunk egy adott helyen, akkor elképzelhető, hogy változtatunk az eredeti koncepción.

Jövő héttől egyeztetnek 
Ha vannak ilyen lehetséges tényezők, akkor miért nem egyeztettek eddig ezekről az önkormányzatokkal?
Most még csak a szakmai anyag összeállításánál tartunk. Amikor a kistelepüléseket felmértük, mindenhonnan tíz-tizenkét körülményt vizsgáltunk: mekkora a település nagysága, hogyan alakult a postai forgalom az elmúlt években, hogyan fejlődik a község, hány új ház épült, hány vállalkozás működik? 
— Ezekhez az adatokhoz azonban éppen az önkormányzatoktól jutottak volna hozzá a legkönnyebben.
A posta mindenhol ott van ezeken a településeken, a postások ott élnek, így ismerik a helyzetet, ezeket az információkat a napi munkavégzésük során 
rendszeresen vizsgálják. Az adatok feldolgozása után kategorizáltuk a községeket. Valóban, a polgármesterek zömével még nem ültünk le tárgyalni, a jövő héttől azonban felkeressük őket, olyan ütemben, ahogy az átalakításokat is tervezzük. 
— Ön az előbb azt mondta, szakmai előkészítő anyag készült csak el Elég csak az iskolabezárásokra gondolni, amelyeknél szintén az utolsó pillanatig »döntés-előkészítő folyamatot« emlegettek a városvezetők. 
— Az iskolabezárásokkal nem vonnék párhuzamot. A rossz állapotú, a szociális feltételeknek és a biztonsági előírásoknak éppen csak megfelelni tudó épületek bezárása nem jelenti a postai tevékenység megszüntetését. Inkább bővítjük a tevékenységi körünket, így például a csomagok házhoz kézbesítését. A posta valóban házhoz megy: nemcsak a kézbesítést, hanem a küldeményfeladást is helyben intézzük. 
Mi lesz a nyugdíjakkal? 
— Az emberek mégis aggódnak, mondván, ha a takarékbetétjükről az utcán kell pénzt felvenniük, akkor azt máris mindenki tudni foga a faluban. 
— Az adatvédelem nem sérülhet. Az értékpapírokat is házhoz szállítjuk, így biztosított az adatvédelem, és nő a kézbesítő kollégák biztonsága is. 
— Ez a nyugdíjakra is érvényes? — Igen, és a közüzemi számlákra is. — Hány postást érint az átszervezés? 
— Terveink szerint azokkal a kollégákkal folytatjuk a munkát, akik jelenleg is ellátják ezt a feladatot. Csak akkor keresünk más munkatársat, ha nem találunk megfelelő embert. A jelenlegi létszám ötven-hatvan százalékát tudjuk megtartani, de elképzelhető az is, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkezők egy másik településen folytathatják munkájukat. 
— Mi történik, ha a mobil postajárat akkor érkezik a településre, amikor éppen nincsenek otthon az emberek? 
Megismerik, és talán meg is szeretik 
— Ezeken a településeken eddig is csak részidőben működött posta. Könnyű lenne azt mondani, hogy azok az emberek, akik nem a saját falujukban, hanem egy nagyobb városban vagy községben dolgoznak napközben, a postai szolgáltatások nagy részét is ott veszik igénybe. E helyett inkább a megoldásokat hangsúlyoznám: az említett problémát megoldja például a meghatalmazás, de a falvakban ezentúl nem egyszer kíséreljük meg a küldeményátadást, hanem háromszor. A településekre megadott menetrend szerint járnak majd az autók, melyek naponta három-öt helyre jutnak el. Előre tájékoztatjuk a lakosokat, mikor érkeznek. Bízom benne, azután, hogy megismerik és megszokják a rendszert az emberek, elfogadják és talán meg is szeretik a mobil postaszolgáltatást. 
 

50 éve - Együtt a hallókkal

1973. május 16.

Az idén májusban ünnepli megalakulásának negyedszázados jubileumát a Siketek soproni, Általános Iskolájának 2565. számú, Cházár András Úttörőcsapata. A huszonöt évnyi mozgalmi múlt szorosan egybefonódik az 1903-ban alapított, különféle segélyekkel fenntartott intézményével. Az adományok utáni kilincsselés az államosítás után szűnt meg, és ugyancsak akkor nyílt meg a kapu a betűvetést tanulni vágyó siketek előtt.

A felszabadulás az oktatónevelő munkában is változást hozott. Hamarosan a jeles dátum után leirat érkezett a szombathelyi tankerületi igazgatóságtól, amelyben engedélyezték az úttörőmozgalom megszervezését. Ez kezdeti lépés volt és a leirat egyik pontja tilalmat is tartalmazott. „Mint iskolán kívüli foglalkoztatásra, erre a mozgalomra is érvényes amindennapi politikai ráhatás és befolyásolás tilalma!” Ilyen előzmények után 1948 őszén alakult meg Sopronban a siketek úttörőpajtás családja. Korabeli jegyzőkönyvek tanúsítják, mennyi rendezvényük volt már a kezdés évében. Az úttörők megemlékeztek a nemzetközi békenapról, Lenin és Tolbuhin marsall halálának évfordulójáról, méltatták a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat...

A csapat vezetője Lovász László volt, aki ma a Siketek és Nagyothallók Iskolájának igazgatója Budapesten. Kiszélesítette az úttörőmunkát a tanulmányi és tisztasági versenyekkel, különféle brigádmozgalmakkal. A csapatvezetőség a „Nevelj jobban” jelmondat szem előtt tartásával munkálhatott. 
Harsányi Csaba húsz esztendővel ezelőtt vette át a csapat vezetését, tőle kérdeztem: nehézségeik közül melyik maradt meg eleven emléknek. 
— Kapcsolatot akartunk keresni a halló gyerekekből álló úttörőcsapatokkal, de sok esetben elzárkóztak kérésünk elől — kezdte a visszaemlékezést Harsányi elvtárs, az intézet jelenlegi igazgatója. — Végh Ferenc kartársam érdeme, hogy intézményünk az érzékszervi fogyatékos intézetek közül elsőként szorgalmazta az úttörőmozgalom működését. A társintézményekben, úgy tudom, csak az 1950-es években alakultak úttörőcsapatok. Az úttörőmunka tartalmi átszervezése 
után, 1960—63 között a gyógypedagógiai intézmények, mai nevükön a kisegítő iskolák is belekapcsolódhattak a legifjabbak mozgalmába. 
— A pajtáscsaládba kezdetben csak a példamutatóan viselkedő fiúkat vettük fel A működési engedélyt az ellenforradalom után kaptuk meg, névadónknak Cházár Andrást választottuk. Az új csapatvezető Szakály Ernő lett. 
— A csapat foglalkozási tervét hogyan állítja össze? 
— Az országos elnökség irányelveit figyelembe véve tevékenykedünk, mégpedig úgy, hogy a mozgalom a rehabilitációt szolgálja. Már megtaláltuk a kapcsolatot az egészséges gyerekekből álló csapatokkal, és sorra kapcsolódunk bele az országos mozgalmakba. Eddig nyolc különféle mozgalomban vettünk részt. Törekszünk mind nagyobb számban szerepelni a sportrendezvényeken, kulturális seregszemléken, mert ilyenkor találkozhatnak gyerekeink a halló társaikkal, és ezeken a versenyeken egyenrangú társként állhatnak rajthoz. A mi növendékeinknek kölcsönösen szükségük van a sikerélményre. 
— Volt rá példa? — Hogyne. Gombos Károly kislabdahajításban az 1968. évi úttörő olimpia IV. helyezettje, a következő évben az olimpiai dobogó harmadik fokára lépett Ácsbold János sakkozó. Tavaly a téli úttörő, olimpián Tompa Ernő szerzett bronzérmet, Kamocsár Ottó pedig sakkban ezüstöt. Az idén Farkas Mária sakkozó nyert jogot az orosházi olimpián való részvételre.
A sport szeretete a sikerekkel mélyült el. Három évvel ezelőtt avatták a soproni iskolák legszebb sportkombinátját, amelyet a tanárok, diákok készítettek közös erővel, társadalmimunkában. 
— Jelenleg mire készül a csapat? 
— Kutatjuk a „beszédes tárgyakat”, emlékeket úttörőcsapatunk történetéből. Ezenkívül műsort tanulunk, mert május 20—21-én rendezzük jubileumi ünnepségeinket. Ekkor tartjuk az úttörő- és kisdobosavatást, és ugyancsak e két napon kerül sor a kaposvári, szegedi testvérintézetek tanulóival sportvetélkedőre. Az ünnepi rendezvényeinkre meghívtuk volt tanulóinkat is.

60 éve - Ahol díjazzák a selejtet

1963. május 16.

Vadásztrófea-kiállítás Győrött

Agancsok, agancsok, — némelyiken aranyérem függ — kitömött madarak, megint agancsok, agyarak — köztük fényképek — kiterjesztett szárnyú madarak. A látogató sétál, nézeget a győri vidámpark vadaskertjének főbejárati épületében a vadásztrófea-kiállításon, s ha beéri ennyivel, akkor is érdekes dolgokat látott, akkor is elmondhatja, hogy érdemes vél megnézni a kiállítást, mert nagyon szépen rendezték meg. Képet ad arról, milyen kis a vadállomány a megyében, pontosabban: ahogyan a kiállítás csoportosítja: a ravazdi dombvidéki erdők, a duna-ártéri erdők, a hansági égererdők, a rábaközi cser- és tölgyerdők állománya. A látogató tehát gyönyörködött, amellett, hogy tanult, okult.

Azóta, ha már megkezdte a „tanulást”, biztos, hogy alaposabban is utána érdeklődik a dolgoknak: érdekli miért lóg az egyik trófeán arany, a másikon ezüst, megint másikon bronzérem, melyik agancs az értékesebb, az ágas-bogas-e, avagy a sima ... és így tovább. 
Sok érdekesség van ezen a kiállításon. 
Például: díjazzák a selejtet. (Lehet, hogy másutt is örülnének ennek, miként örül neki a vadász?). De kezdjük az elején. A Kisalföldi Állami Erdőgazdaság tízéves fennállásának alkalmából készült a kiállítás. A megye tízévivadgazdálkodási eredményeit kívánta bemutatni. A cél: az okulás, a tanulás, a tanítás. Védeni az erdők vadjait, hogy fejlődjék, nemesedjék az állomány. Van mit védeni. Megyénk egyike az ország leggazdagabb vadasterületének.

Az első terembe a ravazdi erdők és a duna-ártéri erdők trófeái kerültek és fényképeken a külföldi vadászok a zsákmányukkal. Mosolyog a vadász, örül a gazdag zsákmánynak. Valutát hoz a vad, mindenki jól jár, tehát a vadállomány védése, nemesítése nemzetgazdasági érdek is... A második teremben a hansági és a rábaközi vidék vadásztrófeái kaptak helyet és a megyéből származó madarak kitömött példányai. A hansági túzoktelepülés egyébként világhírű.

A Szigetköz gazdag madárvilágának különleges példányai is helyet kaptak a kiállításon, például a halászsas. 1960-ban ejtették el, finnországi gyűrűvel a lábán. Aztán a bütyköshattyú, a kerceréce, a sarki búvár, a téli vendégek, az átvonuló madarak. Érdekes, hogy a kiállítási példány nyári tollruhájában ért ide, no és a bölömbika, amelynek doboló, mély hangja már szólásmondássá vált. A külseje megcáfolja a hangját: karcsú, kecses, finomalkatú madár, ki se nézni belőle azt a hangot, amit az ember úgy jellemez, hogy bődül, mint a bölömbika ...

A trófeák a megyei vadászok tulajdonát képezik. Kölcsönadták a k kiállításra. Hatvannégy agancstrófea, tizennyolc egyéb trófea, tizennyolc kitömött madár van a kiállításon. Vannak kapitális, azaz gyönyörű, hatalmas agancsok, aztán erőseik és selejtek. Van a trófeák között világrekorder özagancs, aranyérmes szarvasagancs, de érem lóg a selejt-agancsokon is. Mondom: itt díjazzák a selejtet. Ki kell ugyanis lőni a selejtes egyedeket, hogy ne rontsák a vadállomány minőségét. Minél „szebb” a selejt, annál „jobb”, annál magasabb a díj. 
Az orvvadászok kártételét is látni. A kiállítás bejárata előtt talán fel sem tűnne, de utánamár igen, hogy milyen barbárság fejszével lecsapni a vad agancsák s lelőni olyan vadat, amely erősítette, nemesítette volna az állományt. A megnyitás óta ezer látogató nézte meg május végéig, a kiállítás nyitvatartásáig bizonyára még sokan megtekintik. Ez a kiállítás egyébként a győri vidáms park első nyilvános szereplése. Sikeres szereplése.