József és Lendon életmentésben

2023.02.10. 11:57

Győri kötődésű kutyatréner és kutyája is segíti a kutató-mentő munkát Törökországban a földrengés után

Kulcsár József a Kulcsár Kutató-Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány vezetője és kutyája német-juhász Lendon mentik a romok alól a túlélőket Törökországban.

Bella Violettta

Kulcsár József (j) a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapatának sajtótájékoztatóján az indulás előtt.

Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat

József hetedmagával és három kutyával indult el a Magyar Református Szeretetszolgálat kötelékében kedd este és szerdán már meg is kezdte a kutató-mentő munkát a csapat a földrengés epicentrumától mindössze pár kilométerre. 

Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat

Kulcsár József ezer szállal kötődik megyénkhez, élt is itt és kutyás tréningekkel, képzésekkel kapcsolatban is sűrűn találkozhattak vele a Győr környékiek.

Karsa Patrik a szeretetszolgálat szóvivője elmondta, péntek reggelig 5 sikeres megtalálásnál jár a küldetés, ebből háromszor életet is sikerült menteni. 

A mentőcsapat péntek reggelig már 5 sikeres megtalálásnál tart. Fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat 

– Reggel 7 órától folyamatosan keresnek. Csütörtökön még 11 embert és egy kutyát küldtünk ki erősítésnek Antakyába, így 18 főre bővült a kint lévő csapatunk. Ők péntek reggel már munkába is álltak

– Folyamatosan kérik a kutyás mentőcsapatunk segítségét, mert nagyon kevés mentőkutya van kint a helyszínen. A kutyák olyan helyeken is észlelni tudnak túlélőt, ahol az ember nem hallja meg a segélykiáltást – tudósított a helyszínről Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. A szeretetszolgálat mentéseiről képeket és videót is láthat az MRSZ facebook oldalán.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában