Szökésben van

2024.08.13. 14:01

Embercsempészeket szervezett be - 25 évre is börtönbe kerülhet a férfi

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 48 éves pakisztáni férfival szemben, aki embercsempészés szervezője volt.

Simon Roberta

Fotó: Shutterstock

A vádirat szerint a 48 éves férfi 2019 májusában, egy bécsi hotelben egyezett meg magyar társával, hogy migránsokat fognak Európába csempészni. A megegyezés szerint a vádlott volt az, aki magyar társának megmondta, hogy a migránsokat mikor, honnan, hova kell szállítani, míg a másik férfinak volt a feladata a sofőrök beszervezése és a járművek beszerzése.

A vádlott magyar társát a bűncselekmények során utasításokkal látta el, és alkalmanként 4 000 eurót ígért neki.

Az elkövetők 2019 májusa és októbere között 14 alkalommal csempésztek embereket az Európai Unió területére. Ez idő alatt a pakisztáni vádlott magyar társának több mint 16,5 milliót fizetett ki, amiből ő 4 millió forintot jutatott a sofőröknek.

Végül a nyomozó hatóságok a magyar férfit és a sofőrök egy részét 2019-ben elfogta, ellenük már 2022-ben vádat emelt az ügyészség.

A szökésben lévő pakisztáni terhelt ellen távollétében emelt most vádat az ügyészség minősített embercsempészés miatt. Vele szemben 10 évtől 25 évig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában