Józanul szabad rollerezni

2024.08.31. 07:17

5 rolleres baleset volt augusztusban Győrben, kétszer ittas volt a vezető

Az ittas rollerezést is büntetik.

Kisalföld.hu

Illusztráció

– Győr-Moson-Sopron vármegye útjain 2024-ben a korábbi évekhez képest emelkedő számban következett be olyan személyi sérüléssel járó közlekedési baleset, ahol elektromos roller vezetője volt érintett, sőt akadt, aki ittasan használta a járművet – hívta fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség.

Augusztusban a Győrben történt öt elektromos roller érintettségű közlekedési balesetnél két esetben a jármű vezetője alkoholos befolyásoltság alatt vezetett.

A járművezetőknek tudni kell, hogy aki az elektromos rollerrel ittas állapotban közlekedik, ittas járművezetést valósít meg, amely az ittasság mértékétől függően büntetőeljárást vonhat maga után.

Nem árt tudni, hogy a rolleresek a közlekedés egyik legvédtelenebb résztvevői, ezért mindig használjanak megfelelő védőfelszerelést! Az élénk színű bukósisak, esetleg védőruha nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a roller használóját a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetleges balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkenti.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a sofőrök figyelmét, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során

  • Aki alkohol fogyasztását követően használja járművét, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. Az észlelési képesség romlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas sofőr azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgás koordináció erőteljesen romlik. Vezetés közben nagy szükség van a kéz- és lábmozgások pontos irányítására, összerendezésére. Alkohol hatása alatt a sofőrök nem érzékelik időben a jármű kismértékű, oldalirányú kitéréseit, a megfelelő reakció elmarad, vagy azt késve, eltúlzottan hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják biztonságosan irányítani.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában