Többször támadt késsel

2024.07.22. 11:27

Börtönbe kerülhet - Vita közben nyakon szúrta párja torkát egy nő Tatabányán

Emberölési kísérlet és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség azzal a letartóztatott nővel szemben, aki ugyanannak a férfinak kétszer okozott súlyos, életveszélyes sérülést.

Kisalföld.hu

A vádirat szerint a nő 2021-ben, október 10-én a tatabányai ingatlanban szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta a sértett férfit, akinek emiatt hat hét alatt gyógyuló sérülése keletkezett, továbbá a cselekmény alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására.

Kis híján kioltotta ezzel a késsel férfi életét a nő. Fotó: Ügyészség

Az ittas állapotban lévő nő 2023 május 31-én ismét rátámadt, hajnali órákban ugyanebben az ingatlanban vitatkoztak össze a férfival. Mérgében ismét kést ragadott és kétszer a nyakán, majd a csípője tájékán megszúrta, megvágta. A nyakat érő szúrás alkalmas volt életveszélyes sérülésre, amivel akár az életét is kiolthatta volna. 

A szúrásokat követően a nő távozott az ingatlanból ahol a férfi lakott, majd felhívta a 112-es segélyhívó telefonszámot, és bejelentette mit tett.

Az elkövető amikor meglátta a helyszínhez érkező járőrautót, a rendőrök elől futva, felszólítás ellenére megpróbált elszökni. Végül gépkocsival utolérték és elfogták. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Törvényszék az elkövetőt börtönbüntetésre, közügyektől eltiltásra ítélje.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában