Ezüstérem

2024.07.14. 11:37

A hegykői iskolások focicsapatának diadala - Másodikként végeztek az országos döntőben

Az idei diákolimpia vármegyei döntőjét megnyerve a hegykői Fertő-táj Általános Iskola labdarúgócsapata bejutott a Pécsett rendezett országos döntőbe, ahol lenyűgöző teljesítménnyel a második helyen végeztek.

Varga Henrietta

A csapat tagjainak kitartása, lelkesedése és kemény munkája, valamint a szülők folyamatos támogatása meghozta gyümölcsét, hiszen ezzel a sikerrel nemcsak az iskolának, hanem az egész közösségnek büszkeséget szereztek.

Hegykő
A sikeres hegykői csapat egy része (a többiek igazoltan távol) testnevelő tanárukkal és edzőjükkel  Fotó: Máthé Daniella

Az országos döntőben elért fantasztikus eredmény elismeréseként a Hegykői Önkormányzat, valamint az iskola vezetősége egy megható ünnepséget szervezett a csapat számára. Az eseményen megemlékeztek a diákok kitartó munkájáról, a szülők áldozatos támogatásáról, és a közösség összefogásáról, amely mind hozzájárult a kiemelkedő teljesítményhez. Az ünnepségen rövid beszédet mondott a település polgármestere Szigethi István, valamint az iskola vezetője Nagyné Marsi Nikoletta is.

Hegykő
A település nevében Szigethi István polgármester köszöntötte a diákokat Fotó: Máthé Daniella


A hegykői csapat sikere az egész falu életében fontos mérföldkő, amely tovább erősíti a közösség összetartását és büszkeségét. Az ünnepségen a diákok, és edzőjük is örömmel emlékeztek vissza a verseny izgalmaira és a közös munkára.

A diákolimpia döntőjébe a gyerekek már tavaly is bejutottak, akkor tizenegyedikek lettek, de én már akkor láttam, hogy idén jobb eredményt fognak elérni, egyrészt a tapasztalat, másrészt pedig a csapategység miatt - kezdte az összegzést Németh Gábor, az utánpótlás edzője. - Nagyon jó a társaság, ami mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy ennyire jó eredményt érjenek el. Rendkívüli öröm számomra, hogy a verseny ideje alatt végig érett fiatalokként képviselték mind a családjukat, mind pedig a települést és az iskolát, ami a sport mellett még egy hatalmas dolog

 - tette hozzá.
Szigeti Roland, a csapat kapitánya elmondta, hogy nagyon örülnek a sikernek, boldogok, hogy ilyen jól szerepeltek. 

Minden jól ment, a legnagyobb kihívást az okozta számukra, hogy a meccsek között nagyon hosszú szünetek voltak. Ez azért volt nehéz, mert újra és újra fel kellett pörögniük, nem volt meg a lendület. A pályán viszont ebből nem éreztünk semmit, hiszen az adrenalin vitt bennünket

 - mondta.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában