Akár 2000 forint óránként

2024.06.18. 12:33

Több a diák, mint a munka - A legjobb pozíciók hamar betelnek

A nyári szünettel a diákmunkára jelentkezők száma is megszaporodik. Sokan előre gondolkodnak és már korábban felvették a kapcsolatot a diákmunka szövetkezetekkel. Nem érdemes sokáig válogatni, mert a nyári hónapokban gyorsan betelnek a pozíciók.

Dániel Viktória

A Pannon-Work Iskolaszövetkezetnél az átlagórabérek bruttó 1700-1800 forint között mozognak, de egyes munkáknál elérik a bruttó 2000-et. Felvételünkön Vékássy Dániel

Fotó: Csapó Balázs

Lacziné Csóka Judit a győri kirendeltségvezetőjét kérdeztük a helyi diákmunka trendekről és idényekről.

– Több éve tapasztaljuk, hogy a diákok elvárásai és a munkát keresők száma is megváltozott. A szorgalmi időszakban inkább a főiskolások és az egyetemisták szeretnének dolgozni, a nyári időszakban pedig a 15-18 éves korosztályból érkezik több munkavállaló.

Adómentes kereset

A gyakorlat azt mutatja, hogy a diákok számára az első és legfontosabb a bér.

– Jelenleg a minimális óradíj bruttó 1534 Forint, a végzettséghez kötött garantált minimum óradíj pedig bruttó 1874 Forint. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a 25 év alatti diákok estében ebből a bérből már az SZJA sem kerül levonásra, tehát ez az összeg szinte megegyezik a nettóval. A Pannon-Work Iskolaszövetkezetnél az átlag órabérek bruttó 1700-1800 Forint között mozognak, de vannak olyan munkáink is, amik elérik a bruttó 2000 forintot is.

Melyek a kelendő diák munkák? 

A nyári időszakban átlagosan 2 hetet-1 hónapot szeretnének dolgozni a fiatalok. Azonban nem mindegy, hogy mit. A mezőgazdasági munkákra továbbra is nehéz diákokat találni

Sokan keresnek adminisztratív munkákat, promóter, animátor lehetőséget

– Mint mindenkinek a diákoknak is vannak álmaik, elvárásaik azzal kapcsolatban, hogy milyen munkát szeretnének. Az előző évekhez hasonlóan kelendőek a ruhabolti kisegítő, pozíciók, az árufeltöltés és a könnyű fizikai munkák. Sokan keresnek adminisztratív munkákat, promóter, animátor lehetőséget. Ilyenkor a szervezés is gyorsabb. A szorgalmi időszakban is lehet diákot találni nehezebb fizikai munkára, ha a partner nyitott rá, hogy az átlagnál magasabb órabért fizessen és rászánja a hosszabb szervezési időt. A nyári időszakban több diák szeretne dolgozni, gyorsabban, könnyebben elérhetőek és kevésbé válogatnak a lehetőségek között. Ebben az időszakban az igényeket pár nap alatt vagy akár napról napra le tudjuk fedni. 

Idén a munkaadók részéről érezhető egy gazdasági megtorpanás.

Lacziné Csóka Judit kiemelte jelenlegi tapasztalatik alapján a nyárra több a jelentkező, mint a munkalehetőség, így, akik nem vállalják el az ajánlatot elsőre, kevesebb eséllyel jutnak utána már munkához. 

– Idén a munkaadók részéről érezhető egy gazdasági megtorpanás. Több partnerünk jelezte, hogy az idén kevesebb munkaerőre van szüksége. Kollégáimmal természetesen azon vagyunk, hogy ezeket a kieséseket pótoljuk és minél több lehetőséget tudjunk biztosítani a diákoknak.

Tapasztalatszerzés és későbbi munkalehetőség 

– Több mint öt éve foglalkoztatunk a nyári szünidőben diákokat. Munkájuk a szabadságolások alatt nagy segítség, továbbá fontos nekünk, hogy a fiatalok felé nyissunk. Tapasztalatot szerezhetnek, belelátnak a munkafolyamatokba, hogyan készül a sajt, és talán kedvet kapnak ahhoz, hogy tanulmányaik után ide visszajöjjenek. Egyébként erre volt is példa, hogy a diákmunka után főállásban elhelyezkedtek nálunk – emelte ki Amrein Ágnes, a mosonmagyaróvári Óvártej Zrt. HR-vezetője. Hozzátette: a tanulókat iskolaszövetkezeten keresztül foglalkoztatják, júliusra és augusztusra is 5-6 fiatalt várnak. Van, aki visszatér tavaly után idén is a vállalkozáshoz.

– Elvárás, hogy egy fiatal négy hetet dolgozzon legalább nálunk, de ezt a nyaralás idejére akár meg is lehet szakítani. Szerencsére vannak jelentkezők. A tapasztalat szerint jellemzően gyűjteni szoktak valamire a fiatalok, akár telefonra, laptopra, jogosítványra – fűzte még hozzá a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában