A vadak is igénylik a törődést, fontos az etetésük télen is Győr-Moson-Sopronban

A téli etetési időszak általában novembertől egészen március végéig tart. Ilyenkor lecsupaszodik a határ, és a tavaszi vetések sem zöldellnek még a földeken. Az etetésnek fontos szerepe van a vadkárok csökkentésében is, mert az állatok a környezetükben keresik meg a szükséges táplálékot. 

Többféle etető 

– Az időjárás befolyásolja a téli vadetetést, enyhe időben kevesebb táplálékra van szükségük az állatoknak, tartós hideg esetén többre. Sokféle etető van. Erdős területeken nagyvad-, mezőgazdasági területeken pedig apróvadetetőket helyeznek ki. Ezek akkor látják el a funkciójukat, ha a takarmányt megvédik az időjárástól, a csapadéktól – mondta el lapunknak Orbán Henrik, az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi Szervezetének titkára. 

Vármegyénk valamennyi területén végeznek vadetetést. Ennek módja és mértéke függhet az állatok mennyiségétől, de akár a vadgazdálkodási célok is befolyásolhatják. Az etetőket folyamatosan javítani és karbantartani kell. 

Pontosan kiszámolva 

– Az élőhely vagy a vadlétszám változása esetén áttelepítjük az etetőket, vagy újakat helyezünk ki. A legtöbb azonban állandó helyen van, amit az évtizedes szakmai szempontok, megfigyelések határoznak meg. Tudni, ismerni kell az állatok téli tartózkodását, és az egyéb környezeti tényezőket is figyelembe kell venni. Így a megközelíthetőséget, a szélirányt, a mezőgazdasági kultúrát vagy a közút távolságát. Az etetők számát a vadmennyiség határozza meg, minél több van a területen, annál jobban „szét lehet húzni” az állományt, csökkenteni a környezeti hatást – tette hozzá a titkár. 

Egy etető elkészítése, szállítása jelentős költség, ezért a vadgazdálkodók igyekeznek a kiadásokat optimalizálni, csak a legszükségesebb esetekben mozgatják őket. A vadgazdálkodók országos szinten évente tizenhétezer tonna szálas-, hatvankétezer tonna szemes-, negyvenháromezer tonna lédús takarmányt, valamint kétezer-ötszáz tonna speciális vadtápot is megetetnek az állatokkal. 

Szálas- és lédús takarmányok 

– A legelterjedtebb eleség a kukorica, a búza, az árpa, a zab, a cirok, de lédús takarmányként cukor- és takarmányrépa, káposzta, alma és siló is kerül az erdőkbe. A nagyvadetetőknél fontos kiegészítő elem a nyalósó, ebből országosan évente ezerháromszáz tonna fogy. A vadgazdálkodók a takarmány egy részét tárolják, és az időjárás függvényében szakaszosan juttatják ki a területekre – mondta el lapunknak Orbán Henrik. 

Az intenzív etetés időszaka március végéig tart. A vadászok általában többször töltik fel az etetőket takarmánnyal, ezáltal folyamatosan biztosított a megfelelő minőségű élelem.