Üzleti közösség

2023.10.19. 21:25

A tudás és az innováció nyomában - szakmai nap Győrben és Pannonhalmán - fotók

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve a Fertő-Rábaközi térség első üzleti közössége a Nyugati Kapu Klub közel 30 vállalkozás vezetőiből és képviselőiből álló delegációval tartott szakmai napot Győrben és Pannonhalmán.

Vámos Annamária

Fotó: Németh T. Ferenc

Ez a nap számukra a tudás, az innováció, az összefogás és a hit jegyében zajlott, melynek állomásai a Széchenyi István Egyetem, az Audi Hungária Zrt., az Iparkamara székháza és a Pannonhalmi Főapátság voltak.

A vállalkozók csapata először az egykori győri kekszgyár ikonikus épületét látogatta meg, melyet a Széchenyi István Egyetem „Tudományos és Innovációs Park” projekt keretén belül alakítanak át, és meghatározó szerepet játszik majd a hazai drónipar fejlesztésében. Deák Szabolcs műszaki vezető mutatta be az épületet, vezette végig a vállalkozókat az összes szinten.

A látogatók megtudhatták, milyen kiemelkedő területeknek, fejlesztési színtereknek adnak otthont a közeljövőben a Science Park emeletei. Vági Kornél a Menedzsment Campus Kompetencia Központ vezetője, valamint Prukner Péter a Digitális Fejlesztési Központ divízióvezetője kalauzolta végig az érdeklődőket az épületen. Dósa Gábor a Széchenyi Egyetem Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ vezetője előadásából megtudhatták a vállalkozók, hogy egy olyan egyetemi központú, innovációs ökoszisztéma kialakítása a cél, amely teret ad a spinoff és startup vállalkozásoknak, a felsőoktatási tehetséggondozásban kiemelkedő szerepet vállal és így szoros kapcsolatot teremt az ipar, a kutatás és a felsőoktatás között.

A Széchenyi István Egyetemen dr. Filep Bálint elnök fogadta a Fertő-Rábaközi térség delegációját, akitől az intézmény történetéről hallhattak a látogatók, majd elmondta, az iskola számára fontos a vállalkozókkal való együttműködés, és szeretnének a gazdaság szövetébe bekapcsolódni.

Az Audi Hungaria Zrt.-nél Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációért és kormánykapcsolatokért felelős vezetője fogadta a gyárlátogatásra érkező vállalkozókat, aki elmondta, milyen elvek alapján működik vármegyénk óriási német autógyártó vállalata.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában Pintér-Péntek Imre elnök és Kalmárné Dr. Hollósi Erika titkár elismerő és ösztönző szavakat intézett a csapathoz ezen a szakmai, de akár barátinak is nevezhető találkozón.

- A Fertő-Rábaközi régió kitett több térség munkaerőpiaci harcainak, mivel három fővárosi régió szorításában van. A kérdés az, hogy azt a tudást, amit ma szemléltünk, hogyan tudjuk átplántálni a jelen lévők vállalkozásaiba, ami hatékonyságot növel és jobb munkahelyeket nyújtva a Rábaközben tartja a munkaerőt – hívta fel a figyelmet Pintér-Péntek Imre.

A Pannonhalmi Főapátságban Dejcsics Konrád pannonhalmi bencés szerzetes várta a vállalkozókat, aki párhuzamot állított a szerzetesi lét és a vállalkozások között.

- A bencés szerzetes közösség stabilitást ígér, vagyis hogy konkrét helyen és közösségben élem le az életemet. Felszabadítom az energiáimat, hogy ebbe a konkrétumba teszek bele mindent. Egy helyi családi vállalkozás szintén tudja ezt, mivel sok szállal van bekötve a körülötte lévő életbe, fejleszti a környéket, és mint a szerzetesek is, lokálisan találja meg az identitását – mondta a jelenlévőknek Dejcsics Konrád.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában