Álláspont

2 órája

Eszem-iszom., dínom-dánom – Győri kollégánk véleménye a vendéglátóhelyekről

Két dolog nem mehet csődbe: a kocsma és a temető, szólt régen a mondás, amely, úgy látszik, lassan elveszti igazságtartalmát. A temető még csak-csak tartja magát, amíg meg nem találják az öregedésért felelős gént a tudósok, de kocsmatulajdonosok tényleg bajban lehetnek.

Gyurina Zsolt

Fotó: Shutterstock

Az elmúlt években szüleim lakóhelye felé három italkimérés is bezárt. Megmondom őszintén, sosem hittem volna, hogy ez valaha bekövetkezhet. Mi is hírt adtunk róla, hogy összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé, ezzel a kormány folytatva azt a sort, amit a vidéki éttermek megsegítésével kezdett el. Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. 

Enni, inni kell, éppen ezért csodálkozhatnék, hogy mégis akkor miért nehéz fenntartani egy ilyen vállalkozást, ha nem beszélnék időről-időre az utcánk sarkán található büfé tulajdonosával.

Illetve, legyünk pontosan, aktuális üzemeltetőjével. A pandémia óta eltelt mondjuk négy év alatt a negyedik próbálkozásnak vagyok ugyanis szemtanúja. A kínálat szinte mindig ugyanaz, sültek, kolbászok, némi ital a gyors feltöltődésre vágyó munkásoknak. Ám a rezsi meghökkentő, a bérleti díj, az áramszámla, a pultos bérének kitermelése fáradságos feladat. Ha pedig otthon iszunk, otthon főzzük meg a másnapi betevőt, máris kisebb a potenciális piac. 

Még jó, hogy mindig vannak vállalkozókedvűek, akik tele ötlettel, tele energiával újból és újból nekiveselkednek a vevők kegyeinek megszerzéséért. 

Ha pedig ízletes, laktató, máris nem olyan sok az a tészta 3500 forintért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában