kisalfold.hu videó

2024.08.03. 18:40

Tűzoltók csaptak össze a hegykői sportpályán - fotók

Szombaton Hegykő adott otthont az Országos Kismotorfecskendő-szerelési Bajnokság soron következő fordulójának. Az országosan megrendezett verseny több mint egy évtizede fogja össze a hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltókat, hogy összemérjék tudásukat és erősítsék közösségüket.

Varga Henrietta

Kezdetek

A 13. alkalommal megrendezett versenysorozat megálmodója és atyja Nemes István nyugalmazott tűzoltó főtörzsőrmester. Elmondta, hogy az ötletet a korábbi, hivatásos tűzoltóknak rendezett versenyek adták. 

Tűzoltók
Hivatásos, önkéntes és létesítményi tűzoltók versengtek egymással Hegykőn Fotó: Máthé Daniella

Az általunk kezdeményezett versenyben az volt az újdonság, hogy a rendezvénybe nemcsak hivatásos hanem önkormányzati és létesítményi tűzoltókat, valamint önkéntes egyesületeket is bevontunk, így mindenki versenyezhetett egymás ellen. Bár a COVID miatt megcsappantak a résztvevők, mostanra ismét növekedést tapasztalunk. Idén a megmérettetésen huszonkét csapat vesz részt, és nemcsak az országból, hanem a Felvidékről is érkeztek versenyzők

-mondta Nemes István, a verseny megálmodója és főbírója.

Tűzoltók versenyének menete

A bajnokság nyolc állomásból áll, és minden év végén az a csapat nyeri el a magyar bajnoki címet, amelyik a legtöbb pontot gyűjtötte az egyes fordulók során. Az első helyezett huszonöt pontot kap, míg a további helyezettek csökkenő pontszámokat.

A verseny során a csapatoknak a lehető leggyorsabban és legpontosabban kell összeállítaniuk a kismotorfecskendőket és teljesíteniük a feladatokat. Minden esetben versenybíró indítja őket. A hét fős csapatoknak gyorsan össze kell kapcsolniuk a dobogón elhelyezett szakfelszereléseket (tömlő, sugárcső, motor), ezt követően pedig az összeszerelt tömlők segítségével vizet kell felszívniuk egy kádból, amelyet el kell juttatniuk a célnál lévő tartályokba. Az időmérő rendszer másodperc pontossággal méri a teljesítményt, a 30-40 másodperces szintidő például már egészen jó eredménynek számít 

- foglalta össze a verseny lényegét Józsa Zoltán, a hegykői önkéntes tűzoltók szakmai vezetője.

Tűzoltók
A piros lámpa felgyulladása jelzi, hogy elegendő víz került a tartályba Fotó: Máthé Daniella

Kategóriák

A versenyre retro és modern kategóriában nevezhettek a résztvevők. Míg retro kategóriában a keleti blokk hagyományos motorjai - például a Polónia vagy a TS 8/8 - szerepeltek, addig a modern kategóriában a mai korszerű motorok - BMW vagy Rosenbauer típusok - versenyeztek. A megmérettetésre több mint húsz csapat nevezett, a férfiak mellett a hölgyek és a 18 év alattiak is rajthoz álltak.

Tűzoltók
A modern kategóriában mind a 22 résztvevő csapat képviseltette magát Fotó: Máthé Daniella

Nagyon örülök annak, hogy Hegykőn tíz év után újra megrendezhettük ezt az eseményt, azt gondolom egy rendkívül izgalmas napnak lehettek tanúi a látogatók. Itt valóban a gyorsaság és a pontosság dönt, a lehető legjobb eredmény eléréséért a csapatok mindent meg is tesznek. Ugyanakkor ez a rendezvény nemcsak egy látványos sportverseny, hanem tükrözi a tűzoltók összetartását és a hagyományőrzést is szolgálja 

- zárta a beszélgetést Józsa Zoltán.


Hivatásos, önkéntes és intézményi tűzoltók vetélkedése

A verseny egyetlen intézményi tűzoltó csapata Szombathelyről érkezett. Kontics Sándor, létesítményi tűzoltóparancsnok helyettes elmondta, hogy korábban Magyarországon számos nagyobb vállalat rendelkezett saját tűzoltósággal, azonban mára ez a szám jelentősen lecsökkent. A BPW-Hungária Kft. Létesítményi Tűzoltóságot (innen érkezett a csapat) 1992-ben alapították és az egyike azon kevés cégeknek, amelyek még fenntartanak ilyen egységeket. 

A létesítményi tűzoltók előnye abban rejlik, hogy tökéletesen ismerik az üzemet, ahol dolgoznak, így hatékonyabban tudnak beavatkozni szükség esetén. Mivel mindennap ott vannak, nemcsak a tűzesetek elhárításában, hanem a megelőzésben is aktívan részt vesznek

 - fűzte hozzá. 

A kismotorfecskendő-szerelési bajnokság kiváló csapatépítő és lehetőséget ad arra is, hogy az önkéntes és hivatásos tűzoltók együtt gyakoroljanak. Ugyanakkor szakmai szempontból is hasznos, mivel a tűzoltók automatizált feladatokat is végeznek ilyenkor

 - mondta. 

Tűzoltók
A Szombathelyiek csapata nemcsak a munkában, hanem a pályán is összeszokott egységet alkot Fotó: Máthé Daniella

Folytatás

A hegykői versenynek ugyan vége, de a megmérettetés folytatódik tovább. Jövő hétvégén Farádon a versenyzők többször is megmérkőznek egymással, hiszen kivételesen nemcsak nappali futamokat tartanak, hanem éjszaka is rajthoz állnak a versenyzők.

Még több fotó

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában