HÉTVÉGI TŰNŐDÉSEK (2024/07/06.)

Jézus ajkáról hangzott el ez a szállóigévé vált mondás, amikor gyermek- és ifjú éveinek helyszínére látogatott, s az értetlenkedés vette körül. Názáreti hallgatósága ugyanis „leragadt” a származását firtató kérdésnél és így aztán oda sem figyelt tanításának tartalmára. A Mester tanítását mindenütt rajongással hallgatták a tömegek. Ám a názáreti zsinagóga – egyébként népes - közösségét nem volt képes megérinteni a jézusi szó, mert a felszín fogságába esve inkább megbotránkoztak benne: „Honnan vette mindezt? Nem az ács ez, a Mária fia?” – záporoztak az ilyen és ehhez hasonló kérdések. Az eseményt megörökítő evangélista megjegyzi: „Nem is tudott ott csodát tenni, csak néhány beteget gyógyított meg, rájuk téve kezét. Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön.” (Vö.Mk.6/1-6.)

Hányszor tapasztaljuk mi magunk is, hogy akiken a leginkább szeretnénk segíteni, azokon nem sikerül. Zátonyra fut minden igyekezetünk, és nem ritkán érdemtelenül vívjuk ki a szívünkhöz közeliek haragját. Néha családon belül sem működik, pusztán azért, mert az „én ismerlek, nekem ne papolj!” – felfogás elhomályosítja a józan ítélőképességet. Szinte minden ilyen esetben az elfogadás helyett az elutasítás kerekedik felül – még akkor is, ha később a megbánás követi…

Ismerjük a régi magyar mondást, miszerint cipésznek lukas a cipőtalpa, tetőfedőnek a háztetője, szabónak a nadrágja, s a tanítónak neveletlen a gyereke... Valljuk meg, azért még manapság is hordoz némi igazságot ez a megállapítás. Bármily talpraesett, becsületes is legyen valaki, általában könnyebb „idegen földön” az ismeretlenségből előlépve sikereket elérnie, mint éppen övéi körében. (Nagy ritkán azonban előfordul, hogy rácáfol erre a „bölcsességre“ a valóság.)

Talán sokan érzik magukat feleslegesnek, mert esetleg, ahol élnek nincsen szükség a munkájukra, Jézus azonban számukra és bátorítást, példát ad. Az esetleges kudarc okai nem mindig bennünk vannak, ha nem találjuk meg elsőre a másokhoz vezető utat. A kitartás mellett, legalább annyira fontos annak felismerése, hogy – ha nem is mindig földrajzi értelemben – mikor kell tovább lépnünk...