Elindult a közönségszavazás

2023.07.18. 21:42

Két győri jelöltje is van idén a Kopp-Skrabski díjnak

A családokért és kisközösségekért végzett kiemelkedő szakmai munkát ismeri el minden évben a Kopp-Skrabski-díjak átadásával a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom. 2023 jelöltjei között a győriek két ismerős névvel is találkozhatnak.

Kisalföld.hu

Egyéni jelöltek kategóriájában találjuk Markszné Koncz Zsuzsannát, a Hétköznapok Angyalai Alapítvány elnökét, akit lapunk olvasói is jól ismerhetnek már, hiszen mind jótékony akcióiról és segítő szándékáról határokon innen és túl többször beszámoltunk. 2022-ben ő lett a Győribaba Wonder WM Győr szavazásának első helyezettje.

A tudományos jelöltek 35 év alatti kategóriájában pedig dr. Pátkainé Bende Annát fedezhetjük fel.

Dr. Pátkainé Bende Anna a győri Széchenyi István Egyetem Apápczai karának tanársegédje. Korábban a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkári Kabinet munkatársa volt, majd a kutatás felé fordult, melyben fő témája a munkahelyek családbarát aspektusa.

Szavazni a jelöltek közül egy személyre, egy házaspárra és egy tudományos jelöltre lehet. A voks leadásához meg kell adni az emailcímet, hiszen csak akkor lesz érvényes a szavazat, ha a címünkre érkező levélben található linkkel érvényesítjük azt. Augusztus 31-éig várják a voksokat

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában