Celebek nyeregben

2023.07.01. 14:39

Iváni vágta - Fotók az előfutamokról

Hagyományőrző programokkal, légtorna, csikós és díjugrató bemutatóval is készültek a szervezők az Iváni Vágta közönségének a Lovas majorban.

kisalfold.hu

Fotó: Szalay Károly

Már harmadik alkalommal rendezik meg az Iváni Vágtát, amit szombaton 12 órakor Hajtó Péter polgármester nyitott meg. 

A kishuszár és felnőtt előfutamok után hagyományőrző, légtorna, majd díjugrató bemutató látható. 

15.30 órától néptánc produkciót tekinthet meg a közönség, majd a celeb futam következik. Ezúttal Bács Péter, Krajnik-Balogh Gábor és Barabás Kiss Zoltán színészek, valamint Széchenyi Krisztián táncművész ül nyeregbe.

Az Elővágta döntőjére 18 órától kerül sor. A Nemzeti Vágta szilvásváradi döntőjébe 3 felnőtt lovas, valamint a rendező település versenyzője, és 2 kishuszár jut be. A díjakat Gyopáros Alpár kormánybiztos, országgyűlési képviselő és Märcz Tamás, a Nemzeti Sportügynökség sportszakmai és sporttudományos módszertani igazgatója adja át.

Az Iváni Vágta rendezvényét tombola zárja. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában