Búcsúzik a Talentum Műhely koordinátora, Havasréti Béláné

Otthonában fogadott bennünket Havasréti Béláné, a Talentum Műhely tehetséggondozó koordinátora, akit nyugdíjba vonulásának apropóján kerestünk fel. A nappaliban azonnal szembeötlik a fő helyre kirakott, díszes csomagolású virág, amelynek egy fiú tablófotója van támasztva.

„Épp tegnap kaptam ezt az ajándékot” – mutat rá egyből Havasréti Béláné Irénke, és ragyogó szemmel olvassa fel a fénykép hátuljára írt köszönő sorokat. „Több diákomtól kaptam már ehhez hasonló köszönetet. Nekem ezek többet érnek minden díjnál” – mondja.

Pedig elismerésekben nincs hiány. A 40 éves pályafutása alatt számos kitüntetéssel, oklevéllel ismerték el a tanárnő munkáját. A sorban az utolsó a Győr Oktatásáért díj, amit júniusban vehetett át több évtizedes, kiemelkedő pedagógusi munkája, a diákok fejlődését segítő tehetséggondozó tevékenysége, tanulmányi versenyek szervezése, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagjaként kifejtett munkássága, valamint a megyei tehetségpontokkal kialakított együttműködő kapcsolata elismeréseként.

A tanárai példája miatt választott hivatást

– Hogyan kezdődik annak a pályája, aki a tehetséges gyerekek útját egyengette?

– A Gyárvárosi Általános Iskolába jártam, és felnéztem az akkor ott tanító pedagógusokra. A magyartanárom Horváth Ilona volt. Kijelenthetem, hogy miatta lettem magyar szakos pedagógus. Érettségi után nem is volt kérdés számomra, hogy hol tanuljak tovább. A tanítóképzőbe jelentkeztem.

– Hol kezdett tanítani?

– Egykori iskolámban, a Gyárvárosi Általános Iskolában. Amikor elvégeztem a főiskolát, Tóth Mihály igazgató úr keresett meg, hogy vállalnám-e náluk a feladatot. Örömmel mondtam igent, és 22 éven át tanítottam az iskolában. Az elején nagyon furcsa volt, hogy egykori tanáraim voltak a kollégáim. Miközben gyesen voltam, elvégeztem a magyar szakot. A homokozó mellett készültem fel a vizsgákra. Amikor visszamentem tanítani, a ranglétra minden fokát megjártam. Igazgatóhelyettesként köszöntem el az iskolától.

Huszonkét éven át egy helyen

– Mi volt a búcsú oka?

– Egy fantasztikus lehetőséggel kerestek meg. Ennek ellenére nem hoztam meg könnyen a döntést, hogy kiszakadjak abból a burokból, ami huszonkét éven át körülvett. Egy éven át gondolkodtam a Vocational Academy Alapítvány felkérésén, akik az induló általános iskolájukban ajánlottak igazgatói állást. Akkor, 43 évesen azt mondtam, hogy vagy most váltok, vagy soha. Végül a rám bízott megtisztelő feladat, a kihívás volt az, ami miatt úgy döntöttem, hogy elvállalom. Azt vallom, hogy nagyon fontos az, hogy egy pedagógus hogyan viszonyul a gyerekekhez és a szülőkhöz. Ekkor már éreztem magamban azt a tapasztalatot, hogy a rám bízott tanítókat is tanítsam erre. Ez volt a fő célom. Igazgatóként pedig lehetőséget kaptam rá. Életemnek ez a szakasza 6 év után zárult le, sajnos az iskola megszűnésével. Azonban az a fantasztikus, hogy egy nagyszerű társaság kovácsolódott ott össze, kiváló pedagógusokkal. A mai napig minden volt kollégámmal és nagyon sok szülővel, diákkal tartom a kapcsolatot.

A harmadik, egyben utolsó állomás

– Ezt követte a Talentum Műhely. Ott is felkérés alapján kezdett dolgozni?

– A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat égisze alatt működik a Talentum Műhely, amelynek abban az időben Mentler Mariann volt a tehetséggondozó koordinátora. Mivel a „Vokiban” működött egy magyaros diákkör, gyakran jött hozzánk. A szakmai kapcsolaton túl is jóban voltunk. Egy alkalommal elmondta, hogy nyugdíjba készül, keresi az utódját, és rám is gondolt. Erről egyáltalán senkinek, még a férjemnek, gyerekeimnek sem szóltam. Azt mondtam magamnak, hogy egyedül kell eldöntenem, hogy rálépek-e erre az útra. Azt kellett átgondolnom, hogy én, aki imádok tanítani, a gyerekek között lenni, vállaljam-e úgy a feladatot, hogy tudom, hogy akkor kevesebbet lehetek közöttük, nem tanítom őket. Viszont rádöbbentem, hogy mégiscsak köztük lehetek, hiszen őket kell segítenem. Végül jelentkeztem, és mint később megtudtam, huszonhárom jelölt közül esett rám a választás. A munkámat pedig igyekeztem úgy alakítani, hogy a koordinátori feladatok mellett minél több időt tölthessek a gyerekekkel.

Nem feladat. Kihívás

– Miből állt ez a munka?

– Nagyon sokrétű, színes, kreatív, érdekes volt ez a munka. Koordinátorként az volt a feladatom, hogy az óvodától az általános és középiskolán át az egyetemig bezárólag megtaláljam a Győrben és Győr környékén élő tehetséges gyermekeket. Majd segítsem őket abban, hogy a legtöbb tudást szívhassák magukba az őket érdeklő terület szakembereitől. Minden évben Országos Tehetségnapot szerveztem, melyet mindig 4–5 tehetséges gyermek fellépése színesített.Tartottam a kapcsolatot a pedagógusokkal, akikkel szakmai tapasztalatokat cseréltünk, és a szülőkkel, akiknek szakmai tanácsokat próbáltam adni.

– Tizenkét éven át töltötte be ezt a posztot. Nehéz feladat volt?

– Nem feladatnak mondanám, inkább kihívásnak, és kicsit hobbim is lett az évek folyamán. Hallatlan előny volt számomra az, hogy tősgyökeres győriként, valamint a mögöttem lévő éveknek köszönhetően ismertem az összes igazgatót. Nem tudtam olyan kéréssel előállni a gyerekek érdekében, amire ne mondtak volna igent. Ezért nem tudok elég hálás lenni nekik!

Az általános iskolás „egyetemi hallgató”

– Van olyan ezek közül a kérések közül, ami különösen emlékezetes valami miatt?

– Egy általános iskolás, másodikos kisgyerek anyukája kért segítséget. Mert annyira érdekelte a fiát a fizika, hogy amit tudtak, már mindent elmondtak, megmutattak neki és már nem tudták kielégíteni a kíváncsiságát. Ekkor kerestem meg Barla Ferencet – aki a Széchenyi-egyetemen tanít és fizikából a mentorunk, Bonis Bona díjas pedagógus –, hogy ez a fiú beülhetne-e az előadásaira. Ha esetleg kiderül, hogy ez nem neki való, akkor nem megy többet. Ez a kisfiú a mai napig bejár és egyetemi előadásokat hallgat. Tudom róla azt is, hogy épp most ugrik egy évet és a harmadik osztály kihagyásával a negyedikben fogja folytatni a tanulmányait.

– Milyen területeken segítette a kiemelkedően tehetséges fiatalokat?

– Nagyon széles a skála, tizenöt mentorral dolgozunk különböző témakörökben. Az említett fizikán kívül van többek között matematika, informatika, történelem, képzőművészet, média, rovarászat. Én magam pedig a magyar diákkört vezettem.

Estig lehetne sorolni a kiválóságokat

– Voltak olyan tanulók, akik még a kiemelkedő tehetségű társaik közül is kitűntek?

– Csak néhányukat említve, például Csimma Viktor óvodás korában került hozzánk. Ő is egy olyan tanuló, aki átugrott egy osztályt. Egy hónap után átkerült a 2. osztályba. Most érettségizett a Kazinczyban. Minden tárgyból, amelyben indult, tanulmányi versenyen országos sikereket ért el. Módos Dezső a kezdetektől járt a Talentum Műhelybe, először a Cambridge-i Egyetemen tanult, ma már ott kutatóorvos. A Kisalföld is sokszor beszámolt Mészáros Eszter sikereiről. Ő az, aki 2009 óta kisebb megszakításokkal külföldön tanult több országban is. 2018-ban egyszerre nyert felvételt a Harvardra és a Stanfordra. Gábriel Bálint (aki a cikk elején említett virággal ajándékozta meg a tanárnőt – a szerző) minden versenyt megnyert, amin elindult ebben az évben. Több tárgyból is emelt szinten tett érettségi vizsgát. Azt mondta, az a célja, hogy ő is a tehetségekkel foglalkozzon. De rengetegen vannak, estig lehetne őket sorolni.

A teste üzenetére hallgatott

– Mi lesz most önnel nélkülük? Mik a tervei a nyugdíjaséveire?

– Nem készültem rá, hogy nyugdíjasként a munkát is befejezem. Hívtak, hogy folytassam 10 órában, de most meg kellett tanulnom nemet mondani. Úgy terveztem, hogy tovább dolgozom, de a szervezetem jelzett, hogy most kell abbahagynom. A tehetséggondozó munkát átadom a fiataloknak. Azonban mivel nekem muszáj gyerekekkel foglalkoznom, és amióta csak van felvételi, tartok rá felkészítéseket, ezt folytatni szeretném a jövőben is. Továbbra is tanulok majd angolul. Ami pedig a legeslegfontosabb vágyam, hogy az öt és fél éves unokámat – aki Luxemburgban él és az apanyelve a magyar, amelyen gyönyörűen beszél – írni és olvasni is megtanítsam. Emellett aktív életet élek. Férjemmel és barátainkkal sokat kerékpározunk, úszunk, nordic walkingozunk. Azt hiszem, nem fogok unatkozni.