Szulák Andrea ismét Győrben állt színpadra

- Jól ismeri az előadást, alakította már Blumnét. Ennek ellenére, mekkora kihívást jelent egy másik rendezésbe a premier előtt néhány nappal beugrani?

- Kicsit úgy éreztem, hogy hazajövök, ezért nem volt bennem semennyi szorongás. Először a premier napján tudtam csak a társulattal próbálni, de azt megelőzően is nagyon sok segítséget kaptam a kollégáktól és a rendezőtől.

A kollégák és a rutin segítették

Ehhez kell az elmúlt több mint húsz évben megszerzett színházi rutin, hogy ne okozzon nehézséget megjegyeznem azt, hogy mikor mit kell csinálni – hol kell bejönni, hol kell kimenni, hogyan kell mozogni a színpadon. Viszont a kollégák segítsége nélkül ezzel együtt is nehéz lett volna akadálymentesen közlekednem a színpadon. Korábban már alakítottam Blumnét. Az ő dalai itt is hasonlóan csendülnek fel. Végül is pusztán öt-hat jelenetről van szó. Ez nem egy komoly főszerep, hanem egy igen jó kis “tejfölszerep”.

- Amikor Forgács Péter megkereste a felkéréssel, azonnal igent mondott?

- Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elfogadjam-e. Még be sem fejezte igazgató úr a mondatot, én már igent mondtam. Azért is tehettem ezt meg, mert ugyan a Játékszínben, és a Budapesti Operettszínházban – ahol jelenleg is játszom – szerencsére még a mai napig mennek az előadások, de a járványhelyzet miatt hozott intézkedések következtében nagyon sok koncertemet mondták vissza a szervezők. Ezzel annyi időm szabadult fel, hogy most be mertem vállalni ezt a helyettesítést.

Mintha hazajönne

- Talán nem túlzás azt állítani, hogy a közönség nagyon hiányolja a győri színpadról. Önnek mit jelent a város?

- Lelkemben sosem szakadtam el Győrtől és a Győri Nemzeti Színháztól. Mindig pislákolt bennem az az apró pici láng, hogy én még fogok itt valamit csinálni. Akárhányszor volt itt a városban egy fontosabb ünnepség, gála, vagy egyéb rendezvény amikor gondoltak rám a szervezők, akkor én mindig az első hívásra szaladtam. Minden alkalom amikor a városba érkezem, nekem olyan, mintha hazajönnék.

- Melyik a legkedvesebb emléke Győrből?

- Mindegyik! Önmagában a Hello Dolly – az első szerep, amit itt eljátszhattam – meghatározó volt a pályámat tekintve. Már akkor csodálatos kollégákra és barátokra tettem szert. Ez az előadás indított el egy hosszú éveken tartó folyamatot, ennek köszönhetem azokat a jobbnál jobb feladatokat, amelyek a későbbiekben rám találtak. Nagyon hálás vagyok Korcsmáros Györgynek, a színház akkori igazgatójának, hogy ezeket a feladatokat rám osztotta, és hagyta, hogy hozzákomolyodjak saját magamhoz. Ez a megelőlegezett bizalom érlelt engem elhivatott művésszé.

- Akik követik a pályáját, számos területen, műfajban találkozhattak önnel. Csak hogy néhányat említsünk: énekel, színházban játszik, műsort vezet, de azt is megtudhattuk, mennyire otthonosan mozog a konyhában. Honnét meríti mindehhez az energiát?

- A tanult hivatásom az éneklés, amikor még feltüntették a személyi igazolványokban a foglalkozást, az enyémben egész fiatal koromtól az állt, hogy szellemi szabadfoglalkozású előadóművész. Ebbe azért elég sok minden belefér, amit azóta, hogy megkaptam az első igazolványom, csináltam is. Az a fajta alkotó ember vagyok, aki abban próbál száz százalékon teljesíteni, amiben éppen benne van. Ha én főzök, akkor nagyon főzök, ha takarítok, akkor nagyon takarítok, ha gyereket nevelek, akkor nagyon nevelek. Ez alól a művészi feladatok sem kivételek. Ha énekelek, akkor nagyon énekelek, és sorolhatnám.

- Egy ennyire tevékeny ember hogyan élte meg, hogy a járványhelyzet miatt kényszerpihenőt kellett tartania?

- Sohasem unatkozom. Ha éppen nem játszom, nem énekelek, nem vezetek műsort, nem rovom az országutat, akkor is mindig csinálok valamit. Nem vagyok kényszeres, de nagyon szeretek tevékenykedni. Vannak cicáim, van egy csodálatos gyerekem, aki igényli a törődést. Ez most számomra olyan extra időszak volt, amiben rengeteg saját magamnak pluszban vállalt feladatot tudtam elvégezni. Rendet tudtam rakni az életemben a szó minden aspektusában.

- Látja már a következő lépést? Mik a tervei a közeljövőre?

- Túlélni – nevet. Megőrizni a magam és a környezetem egészségét. Mindenhol abszolút orosz rulettet játszunk, mert nem látjuk, hogy a következő pillanatban mi fog történni. Annak ellenére, hogy minden óvintézkedést megteszünk, nem tudhatjuk, hogy mikor, hol kaphatjuk el a betegséget. Ez pedig ilyen helyzeteket szül, hogy még egy színházi premier és kérdésessé tud válni.

Színháztörténeti jelentőségű bemutató

- Végül megtartották. Hogy érezte magát a Menyasszonytánc győri premierjén?

Úgy érzem, hogy ez a bemutató színháztörténeti jelentőségű volt. Ebben semmi szentimentális túlzás nincs. Nem hiszem, hogy ilyen nagyszámú közönség, valaha is látott volna olyan előadást, amelyet a művészek maszkban adtak elő. Ezért én mélyen fejet hajtok az összes győri kollégám és a műszak előtt is, hogy ezt elvállalták. A közönség felől pedig az sugárzott a színpadra, hogy túl azon, hogy nagyon élvezték az előadást, hálásak voltak azért a bevállalósságért, azért a vagányságért, hogy a színház vezetése úgy döntött, hogy juszt is tartsuk meg ezt az előadást.