Megtelt a település

2024.09.02. 11:04

A hazai fiataloké volt Zamárdi a STRAND Fesztivál idején

Harmadánál is többen kapcsolódtak ki a megelőző hétvégéhez képest.

MW

A fesztivál leginkább a belföldi utazókat vonzotta

Forrás: Facebook / Strand Fesztivál Official

A STRAND Fesztivál ismét bebizonyította, hogy a hazai fiatalok egyik legnagyobb kedvence. A rendezvénynek otthont adó Zamárdiban a vendégszám 36%-kal és a vendégéjszakák száma is 24%-kal emelkedett az esemény ideje alatt az előző hét azonos időszakához képest a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján. A vendégkör 60%-át a 19 és 34 év közöttiek alkották, a vendégéjszakák 92%-a pedig a belföldi utazóknak volt köszönhető. A rendezvény a balatoni hangulaton túl a gazdaságot is felpörgette: a szálláshelyek bevételei 15%-kal nőttek az előző héthez viszonyítva, és 16%-kal múlták felül az egy évvel korábbi értékeket – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében.

A Balaton egyik legforgalmasabb városába még több turista érkezett a Strand Fesztivál ideje alatt. Augusztus 22. és 24. között 14 ezer vendég szállt meg Zamárdiban a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A települést ezekben a napokban szinte a fiatalok töltötték meg, a szálláshelyek vendégeinek 60%-a a 19-34 éves korosztályból érkezett.

Az adatok szerint a fesztivál leginkább a belföldi utazókat vonzotta, a vendégéjszakák 92%-a belföldi turistákhoz volt köthető. Zamárdi szálláshelyeire a legtöbb vendég Pest, Győr-Moson-Sopron, Vas és Komárom-Esztergom vármegyékből érkezett, a települések toplistáján pedig Budapest után Győr, Sopron, Szombathely, Pécs és Miskolc kapott helyet.

A Balaton-parti település egyik legnagyobb rendezvényének idején minden tizedik vendég külföldről érkezett. Az NTAK adatok alapján elmondható, hogy Zamárdi szálláshelyei a nemzetközi utazók között többségében a németeket üdvözölhették, akik a külföldi vendégek 30%-át tették ki, őket követték a szlovák (26%) és a lengyel (16%) turisták. Az elsősorban fiatalokat vonzó fesztivál idején a legnépszerűbb szálláshely-típusok a kempingek (46%) voltak.

A STRAND fesztivál nemcsak a zenei élményekkel, hanem a város gazdasági életére gyakorolt pozitív hatásával is bizonyította, hogy a hazai turizmus egyik kiemelkedő eseménye. Az adatok szerint a szálláshelyek 188 millió forint bevételt könyvelhettek el ezekben a napokban, amelynek 87%-a belföldi látogatóktól származott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában