Érdekes!

2021.04.04. 09:20

Szendvics mellé sült krumpli? Ezért esszük gyakran így

Hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a hideg ételek nem telítenek el bennünket eléggé, szemben a meleg táplálékkal.

Forrás: Shutterstock

A legújabb kutatások szerint mindez akarva-akaratlan túlevésre csábíthat bennünket, ami komoly veszélyforrást jelent az egészségünkre. Bár az emberi faj több tekintetben racionális, ám nem minden tekintetben. Az Appetite tudományos folyóiratban most publikált tanulmányban a kutatók a szenzoros és egyéb hatásokat vizsgálták az emberek étel- és italválasztására vonatkozóan. Következtetéseik több meglepő eredményt is tartogattak – írja az Origo.

Azt vizsgálták, hogy ha egy szendvicset vagy más, hideg ételt vásárolunk, akkor a rendelésünk mellé gyakran becsúszik még néhány plusz tétel.

A tudósok megállapították, hogy azok a vásárlók, akik ilyen ételeket vásároltak, kétszer nagyobb eséllyel rendeltek „a la carte extrákat„, például sült krumplit és süteményeket, mintha a szendvics „puszta hidegsége nem tudná őket kielégíteni kísérő kiegészítések nélkül”.

A szakemberek szerint egy ilyen étkezés során az agyunk úgy érzi, hogy „ez csak egy hideg szendvics”, ami nem lehet elég, és ami önmagában nem adhat megfelelő jóllakottság érzést. A kutatásunkban bemutattuk, hogy az ételek és italok felszolgálási hőmérséklete is befolyásolja a fogyasztók kiegészítő vásárlásait – írta Sara Baskentli, Lauren Block, Maureen Morrin a tudományos publikációban, amit a ZME Science online tudományos portál idéz. – Utóbbi abban jelentkezett, hogy az éhes vásárlók egyetlen étkezés során további ételeket és italokat rendeltek, mintegy kiegészítésként.

Magyarázatként megjegyezték, hogy a meleg ételeket általában tudat alatt a családi ünnepekkel azonosítjuk, ami arra emlékeztet minket, hogy valaki törődik velünk, mert azért süt-főz, hogy mi táplálkozni tudjunk.

A hipotézis teszteléséhez a kutatók két héten át vizsgálták egy kávézó megrendeléseit, összesen 123 vásárló táplálkozási szokásait elemezve.

Végül arra jutottak, hogy nem csak a hideg szendvicseket vásárlók kértek kétszer nagyobb eséllyel valamiféle „kiegészítőt„, de a hideg italokat rendelők is háromszor többször vásároltak élelmiszereket is, például kiflit vagy muffint. A szerzők kiemelték, hogy mindez jól jelzi az étvágy és az éhség közötti fontos különbséget, amire az egészségünk érdekében nem árt még jobban odafigyelni.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!