Vakáció

Felkerült péntek reggelre a hagyományos zöld színű táblákra krétával az utolsó betű is, a V, így aztán végtelen az öröm: ott pompázik a teljes szó, vakáció. Idén először, a meghosszabbított téli szünet következményeként a tanév egy értékes hetet lecsípett a nyárból. Így aztán a tanévzárókat a napokban tartják csak, június második felében, 30 fokban, aztán kezdődhet csak a bő két hónapos pihenés. Megérdemli megfáradt pedagógus, nebuló egyaránt. Családunk az első tanévét taposta végig szeptembertől idáig, számtalan tanulsággal. Volt részünk barátságos kis falusi iskolában, patinás épületű nagyvárosiban, sok jóban és bizony rosszban is. Találkoztunk olyannal, amiről egészen eddig csak a híradásokból hallottunk, és nemcsak a házi feladatra vagy a testnevelésórára gondolok, hanem sajnos arra is, amikor a nagyobb fiúk terrorizálják a kicsiket. Láttunk tanítónőt, gyógy­pedagógust jó párat: összehozott a sors kedvessel, sprőddel, naivval, tapasztalttal és tapasztalatlannal, egykedvűvel és lelkessel, sőt, olyannal is, aki év közben vonult gyorsan nyugdíjba. A tanítványait azonban mind nagyon szerette, teszem rögvest hozzá. A gyermekek aranyosak, ősi lelkek a modern világban. A szülők sokfélék: egy részének habzott a szája, ha csak egy négyes is becsúszott, de olyan is akadt, aki a fogadóórán sem tette tiszteletét. A tanítás még inkább frontális, mint nem, inkább lexikális, mint nem, de mindenki érzi, hogy lassan változik minden. Az iskola azonban minden hibájával együtt nélkülözhetetlen, le sem kell írnom; a gyermek közösségben van a társaival, csiszolgatják, formálgatják, felkészítik az életre. Felhőtlen szünidőt mindenkinek!